Lazacfogás Jemenben – Kritika

A brit kormány megpróbál javítani nemzetközi renoméján, ezért a lehető legőrültebb terv támogatását kezdi szorgalmazni: lazacokat kíván telepíteni a kiszáradt Jemen kellős közepére. A minisztérium nyomására Dr. Alfred Jones, halszakértő kénytelen elvállalni a megbízatást, ami a helyi sejk szerint népe érdekeit szolgálná. Jones karöltve a sejk asszisztensével, a bájos Harriet Chetwode-Talbottal próbálják jó irányba terelni az események sodrását (ezek a fránya hasonlatok), miközben egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Paul Torday bestsellere remek alapanyagnak bizonyult a svéd direktor számára, noha a hangsúlyt – persze a könnyebb fogyaszthatóság érdekében – ő inkább a két magányos szív bemutatásának szentelte, mintsem a lazacok telepítése körüli hitbeli és vallási kérdésekre, amelyek a parafrázisokat puffogtató, de rendkívül szimpatikus sejk (Amr Waked) szájából hangzanak el. És ez a film legnagyobb hibája. Kissé aránytalan, ennek következtében a játékidő második harmadára leül a film, és a lazacok ívásának kérdése másodlagossá válik.

Mégse lehet emiatt haragudni a filmre, mert az újdonság varázsának a hiánya ellenére is egy felettébb szórakoztató filmről van szó, amiért elsősorban a színészeknek lehetünk hálásak. Ewan McGregor generációjának egyik legjobb színésze (ez bárkinek is kérdés volt?), aki a merev aktakukac szerepében is épp oly szórakoztató, mint egykor jedi lovagként. Emily Blunt karaktere lényegesen sótlanabb, vagy inkább egyszerűbb McGregoréhoz képest, de a kémia szerencsére még így is működik közöttük. Azonban még előlük is ellopja a showt, a miniszterelnöki sajtófőnök szerepében brillírozó Kristen Scott Thomas. Az ő szarkasztikus megjegyzéseiben nyilvánul meg a film legfőbb erénye, mégpedig az intelligens és szórakoztató dialógusokban. Így még a kelleténél hosszabb játékidő vagy a már említett aránytalanság is megbocsájtható, hogy a romantikus filmek rákfenéjét, a kiszámíthatóságot ne is említsük.

Valamiért a film nézése közben többször is eszembe jutott Hugh Grant egyik kevésbé ismert romantikus filmje, Az angol, aki dombra ment fel, de hegyről jött le. Ott is egy őrült terv (tömören: dombból hegyet csinálnak a walesiek) van a középpontban, de ott a szerelmi szál pont annyira volt kiemelve, amennyire kellett, és ezért egy leheletnyivel szerethetőbb is volt az egész. Ez még nem kisebbíti Hallström és a film érdemeit, és a bő másfél órás játékidő elég is arra, hogy kicsit szembe ússzunk az árral, hogy azután éljünk a nagyvilágban, mint hal a vízben. [embed]https://www.youtube.com/watch?v=4Ulm0Ri3qPE[/embed]

Oldalak: 1 2