Ha azzal kezdem, hogy #metoo központú film, sokaknak feláll a szőr a hátán, a könyökén jön ki a téma, úgyhogy a skatulyát kukázzuk is. Persze Lőrincz Nándor és Nagy Bálint első nagyjátékfilmjére rá lehetne ezt sütni csak a szinopszist olvasva, de a Legjobb tudomásom szerint egy kicsit más aspektusát ragadja meg a zaklatás, a bántalmazás, a nemi erőszak tényének.
Nóra (Hámori Gabriella) és Dénes (Bodolai Balázs) tehetős házaspár, és elérkezettnek látják az időt, hogy közös gyermekük legyen. Sajnos természetes úton nem jön össze a dolog, így az örökbefogadás mellett döntenek. Egy iszogatós este után a két fél összeszólalkozik, és Nóra leszáll a hazafelé tartó buszról. Csak órákkal később ér haza, szótlanul. Valami történt az éjjel, amiről nem akar beszélni.
A rendezőpáros nagy fába vágta a fejszéjét amikor kitalálták, hogy ilyen témájú filmet fognak készíteni, ráadásul mint debütáló darab. Számos hasonló alkotás készült a közelmúltban, akár magasabb, akár gyengébb színvonalban, az azonban tény, hogy kellett valami kreatív húzás, hogy a Legjobb tudomásom szerint kitűnjön zsánertársai közül. Ez össze is jött, az a bizonyos extra ugyanis a perspektívaváltásban nyilvánul meg.
Egy nemi erőszakra fókuszáló alkotásnál elsősorban a női nézőpont dominál, jelen esetben - bár Nóra is központi szereplő, - mi nézők sokkal inkább Dénes kálváriáját fogjuk megtapasztalni. Szintén remek húzás, hogy az eset közel sem egyértelmű, sőt. A nő kezdetben a rendőrségre sem akar elmenni, felejteni szeretne, levetkőzni a szégyent és a babavárással elvonni a figyelmet. Vallomása ellentmondásos, tele van vakfoltokkal, és férje támogatja és kezdetben eltökélten el akarja kapni a tettest, de egyre inkább meginog a bizalma neje állításában. Bátor lépés Lőrinczéktől, hogy bele mertek állni ebbe és feltettek olyan kényes kérdéseket, melyektől sokan tartanak. Gondolok itt az áldozathibáztatás és a tények elferdítése közti különbségekre, a súlyos vádakkal való szembesülésre, vagy akár a nyilvánosságra tárt nézőpontok következményére. A másik bravúr, hogy a film legalább annyira szól a diszfunkcionális, netán toxikus kapcsolatokról, mint a nemi erőszak okozta traumákról.
A kissé karót nyelt, már-már papucsférj Dénes és a sokkal karakánabb Nóra igen eltérő jellemek, s noha szeretik egymást, láthatóan nincs minden rendben közöttük. Az alapvető kommunikáció, a bizalmi kérdések, érdekellentétek mind felszínre kerülnek a cselekmény során, melyek újabb kérdéseket vetnek fel. A kétórás játékidő utolsó harmadáig tökéletesen működik a realista dráma, illetve a fojtogató thriller elegye, a zárásra azonban kicsit elfárad az összkép. Egyrészt több helyen éreztem, hogy lezárhatták volna a sztorit, a nagyobb problémám mégis a revelációval volt. Ahogy említettem, Lőrinczék nagyon bevállalósat húztak a történetet illetően, az utolsó pillanatban viszont pont ez a bátorság veszett el. Ítélkezőnek hathat, ha azt mondom, hogy a biztonsági megoldáshoz nyúltak, úgyhogy inkább azzal zárom a gondolatmenetet, hogy nekem jobban működött volna, ha nem derül ki az igazság. Tény, hogy máshova futott volna ki a történet, de megmaradtak volna a kételyek és a misztikum, melyek a mű legerősebb pontjai.
A befejezés kicsit keserű szájízt hagyott maga után, de ez nem nyomta rá annyira a bélyegét az élményre, hogy a végeredmény ne működjön. A Legjobb tudomásom szerint aktuális, fontos és erőteljes film, mely párkapcsolati drámaként és feszült thrillerként is megállja a helyét. Olyan témákat vet fel, melyek vitaalapnak is tökéletesek, illetve elgondolkodtatnak. Egy kicsit talán hosszabb a kelleténél és időnként döcög, de van annyira érdekes, hogy végig lekössön és a megtekintés után is velünk maradjon. Elsőre ez több mint korrekt Lőrincz Nándortól és Nagy Bálinttól, akikre érdemes lesz odafigyelni a jövőben.
