Manapság kevés klasszikus értelemben vett sorozatgyilkosos krimi lát napvilágot. A Longlegset kicsit megelőzte a híre, számos helyen áradoztak zsigeri erejéről, a műfaj legnagyobbjaihoz hasonlították, így okkal lehetett számítani egy hiánypótló darabra, még akkor is, ha ezeket a szuperlatívuszokat érdemes a helyükön kezelni. Nem véletlenül, a végeredmény ugyanis nem feltétlenül azt adja, amire számítanánk.

Lee (Maika Monroe) újonc különleges ügynök az FBI-nál. Időnként olyan megérzései támadnak, melyekre nincs magyarázat és ez segíthet bizonyos esetek felgöngyölítésében. Főnökével egy évtizedek óta ténykedő sorozatgyilkos, Longlegs (Nicolas Cage) után nyomoznak, hősünk pedig áttörést ér el, mellyel pontot tehet az ügy végére.

A film kezdeti egyöntetű pozitív fogadtatása után árnyalta a képet a nézői konklúzió, mely korántsem volt ennyire rózsás. Oz Perkins korábbi műveit látva ez nem meglepő, a legtöbben a netflixes Juliska és Jancsi rendezőjeként ismerhetik, mely igen sajátos értelmezése volt a népszerű mesének. Lehetett rá számítani, hogy jelen esetben is egy elvontabb darab született, a kérdés ennek mértéke volt.

Tény, hogy nagy meglepetés érheti azokat, akik egy szimpla "nyomozunk a tettes után" jellegű krimit predesztinálnak, ugyanis a Longlegs maximum a cselekmény feléig követi a műfaj sajátosságait, noha addig parádésan. A '90-es évekbeli szetting kiválóan megágyaz a sötét és komor atmoszférának, mely olyan mesterműveket idéz, mint A bárányok hallgatnak, a Hetedik vagy a Zodiákus. Perkins mindezt kiegészíti a korszakra jellemző, sátánista szektáktól való félelemmel, ami a '80-as években ütötte fel a fejét Amerikában. A nyomozás menete nem tartogat sok meglepetést, Lee fokozatosan kerül közelebb a megoldáshoz, miközben a saját mentális egészségét sem kíméli. A fiatal nő kifejezetten érdekes figura, hangokat hall, antiszociális hajlamai vannak, de autizmusra utaló jeleket is felfedezhetünk a viselkedésében. A munkáját jól végzi, így kollégáit hidegen hagyják a furcsaságai, mi nézők azonban kezdettől fogva sejtjük, hogy minden lépésének oka van.

Perkins remekül tart a ködben, tudatosan építkezik és mutat meg olyan dolgokat, melyeknek csak később lesz jelentőségük. Épp ezért érdemes elmerülni a részletekben, mert egy elejtett mondat, kép vagy arc kreatív katalizátorként működhet abban, hogy összerakjuk a kirakóst. Itt nem a gyilkos személyére kell gondolni, az kezdettől fogva világos, inkább egy mélyebb tartalmi formára és itt jön képbe az az elem, amitől sokaknál ki fog siklani a film. Hiába használja a krimi stílusjegyeket és bújtatja ebbe a köntösbe a történetet, a Longlegs abszolút horror. Azon belül is az okkultizmusra fókuszál, erre húzza fel a konklúziót, ám az író-rendező igyekszik elmosni a racionalitás és a természetfeletti közti határvonalat. Lee perspektíváját követve szinte végig próbál az észszerűségre alapozni, ugyanakkor az összkép túl elemelt ahhoz, hogy két lábbal a földön tudjunk maradni. Ezt kifejteni már az élmény rovására menne, legyen elég annyi, hogy maga a címszereplő jelensége is legalább annyira szimbolikus, mint megfogható. Olyan aktuális problémakör mellett, mint a családon belüli erőszak, Perkins népmesei motívumokat sem rest beemelni, természetesen a saját szájíze szerint alakítva.

Maika Monroe biorobot üzemmódban, a legtöbbször érzelmek nélkül játszik, de minden rezdüléséből átjön, hogy ezt a karaktert így kellett megformálni, a maga zárkózottságával. Nicolas Cage soha nem volt még ennyire félelmetes, ami valljuk be hatalmas szó az ő karrierjét elnézve. Sokszor volt már őrült, itt azonban egy új szintet képvisel.

A Longlegs teljesen mást ad, mint előzetesen számítana rá az ember, így sokan csalódhatnak benne. Én magam is egy direktebb, sorozatgyilkosos krimit vártam, helyette okkult horrort kaptam, mégsem bánom a cserét. A nyomozós szál nem tartogat nagy megfejtéseket, a hangulat ellenben egészen kivételes. Az operatőri munka kimagasló, a zene zseniálisan nyugtalanító. Nyomasztó és a bőrünk alá kúszóan sötét történet ez, ahol a legapróbbnak tűnő részlet is szignifikáns lehet. Perkins műve nem ajánlható mindenkinek, de igazi ínyencség az ördögről, aki soha nem alszik.