Hirdetés

Lords of Chaos: A sötétség gyermekei - Kritika

|

Avagy a black metal születésének vérbő története.

Elsősorban azok hallhattak erről a filmről, akik érdekeltek a metal, azon belül is a black metal zenében, szubkultúrában. Számukra ismeretes lehet, hogy milyen események köthetők a szcéna megalakulásához, de elevenítsük fel a részleteket és repüljünk vissza egy kicsit a '80-as, '90-es évek Norvégiájába.

Hirdetés

A Lords of Chaos a Mayhem együttes megalakulásáról szól, amit 1984-ben alapított a gitáros Euronymous, a basszer Necrobutcher és a dobos Manheim. Több tagcserén átestek, mígnem csatlakozott a csapathoz egy új ütős, Hellhammer és az énekes, Dead. Koncertjeiknek egyből híre ment és a zsáner teret követelt magának a piacon. Olyan bandák tűntek fel a színen, mint a Darkthrone, az Immortal, az Emperor vagy a Satyricon. Ezek a tízen-huszonéves fiatalok megreformálták a metalt és népszerűvé tettek egy underground műfajt. Egy ideig minden rendben ment, de 1991-ben a frontember, Dead öngyilkos lett. A Mayhem azonban nem állt le, mi több, a hullát megtaláló Euronymous első dolga az volt, hogy lefényképezze, mondván később albumborítóként felhasználható lesz (ez meg is történt). Nem sokkal később új basszusgitáros érkezett a csapatba, Varg személyében, aki rendre nézeteltérésbe keveredett Euronymousszal. A kezdeti barátság tragédiába torkollott, és ahogy mondani szokás, a többi már történelem. Azért tartottam fontosnak ezt a röpke történelemórát, hogy egy laikusnak is legyen rálátása arra, miért kívánkozott vászonra a Mayhem, illetve a black metal létrejöttének története.

A filmet az a Jonas Akerlund rendezte, aki maga is metalhead, korábban a Bathory nevű zenekarban is dobolt, majd videoklip-rendezőnek állt, de nagyjátékfilmes múlttal is bír, többek közt a Por, vagy a nemrég debütált Polar fűződik a nevéhez. Személy szerint nagyon közel áll hozzám ez a stílus, kisebb-nagyobb szünetekkel több, mint 15 éve hallgatom már és régóta reménykedtem egy mozifilmes feldolgozásban. Ugyanakkor bennem volt a félsz, hogy esetleg egy lejárató kampányt fogok látni, amiben nevetség tárgyává teszik a komplett szcénát, de szerencsére Akerlund igényes műgonddal nyúlt az alapanyaghoz, noha bőven akadnak ferdítések, de erről egy kicsit később. A cselekmény első harmada nagyon tetszett. Könnyed, a maga módján humoros is, ahogy beindul a Mayhem, a koncertek hangulata megfogja a nézőt. Ezekből többet is el tudtam volna viselni, noha el kell ismernem, hogy nem szakavatott füleknek kellemetlen lehet ennyire súlyos és karcos zenét hallgatni huzamosabb ideig. Dead (Jack Kilmer) öngyilkossága után a zenekaron belüli szituációkra, konfliktusokra fókuszálunk, illetve a két főhős, Euronymous (Rory Culkin) és Varg (Emory Cohen) kapcsolatába nyerünk betekintést. Remek húzás Akerlundtól, hogy nem csak a Mayhemre, hanem az egész black metal jelenségre és annak képviselőire is szán időt.

Hirdetés

Előkerülnek a templomgyújtogatások, gyilkossági ügyek, a Lords of Chaos pedig nem fogja vissza magát. Helyenként meglepően nyomasztó, sőt ijesztő képes lenni, nem is beszélve a naturalista brutalitásról, amik kicsaphatják egyeseknél a biztosítékot. A direktor már említett mellényúlásai az utolsó szegmensben ütköznek ki, ami egyfajta érzelmi csúcspontként kéne, hogy működjön. Kár tagadni, hogy hatásos, de a tények ismeretében erősen megkérdőjelezhető. Aki mélyebben érintett a black metal világában tudja, hogy a két főszereplő közül egyik sem volt normális.

Hirdetés

Varg kvázi egy náci pszichopata, akit az tesz veszélyessé, hogy kifejezetten sármos és manipulatív (amit manapság a Youtube csatornáján tapasztalhatunk meg első kézből). Euronymous szintén agresszív, sajátos világnézettel rendelkező egyén, s bár mindketten borzasztóan tehetséges zenészek, emberként kifejezetten romlott alakok. Épp ezért zavaró, ahogy Euronymoust mosdatni próbálják. Egy pózernek állítják be, aki csak hírnévre vágyott. Kész a változásra, a haját is levágatja, és szerető barátnője van, akivel imádják egymást. Egy teljesen fals képet kapunk róla, ami ebben az esetben furcsán veszi ki magát. Elnagyolják a szerepeket, miközben degradálják a karaktereket jóra és rosszra, gyilkosra és áldozatra. A valóság azonban ennél jóval összetettebb és közel sem ennyire egyszerű.

A zárás ennek ellenére működik, visszatér a film elején tapasztalt lazább köntösbe. A valós dráma mellett az önreflexív narratíva teszi fel az i-re a pontot. Frappáns, odamondó fricska és remekül összegezi, hogy miről szól ez a zsáner. Bőven lehetett volna jobb a Lords of Chaos, s kétségtelenül sok helyen szúrja az ember szemét az esetleges pontatlanság, én mégis örülök, hogy végül elkészült. Mint a stílus kedvelője és a történet ismerője találtam benne kivetnivalót bőven, önálló filmként azonban korrektül helytáll. Piszok erős hangulata van és képes megfogni a nézőt, hatást gyakorolni rá. Jó kérdés, hogy ki a célközönség, mert sok rajongó és zenész elhatárolódott tőle, de az esélyt mindenképp érdemes megadni neki. Mert a black metal nem mindennapi jelenség, ahogy a története sem az.       

Hirdetés

Lords of Chaos: A sötétség gyermekei

Kinek ajánljuk
  • Metal rajongóknak
  • Akik vevők az őrült sztorikra
  • Aki kíváncsi egy különc műfaj sötét múltjára
  • A komor, de groteszk drámák kedvelőinek
Kinek nem
  • Elvakult Varg Vikernes fanatikusoknak
  • Akiknek a metaltól feláll a szőr a hátukon
Hirdetés
X

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.