Hirdetés

Lucky - Kritika

|

Harry Dean Stanton hattyúdala.

Lucky-t mindenki ismeri és mindenki kedveli. Előre köszönnek neki az utcán, a kricsmiben, ahová rutinszerűen eljár minden nap. Rutinszerűen. Ez fontos Lucky esetében. John Carroll Lynch elsőfilmes rendező (egyébként színész, pár éve a Zodiákusban lúdbőröztetett bennünket) már a film elején bemutatja címszereplőjének mindennapjait meghatározó rutinját. Reggelente egy kis jóga, borotválkozás, fésülködés, majd végigmegy a kis városon, int az embereknek, iszik egy kávét, majd elmegy, iszik valami ütősebbet, cigarettázik, beszélget, hazamegy, majd rejtvényt fejt. Egy jelenetben meglepetten hívja fel egy cimboráját: "A realizmus egy létező valami?" - kérdi. Na de mi is a realizmus? Emberünk elgondolkodik, elmélkedik: nem érti, arra jut, hogy ami Neked a valóságot jelenti, nekem nem feltétlen. Amit Te gondolsz igaznak, nem biztos, hogy én is annak gondolom. A realizmus, mint olyan, tehát teljesen relatív. Lucky-t nem hagyja nyugodni a dolog, de csak tetézi a helyzetet az, hogy egy reggel váratlanul összecsuklik. Mint később az orvosnál kiderül, nem beteg ő, nincs konkrétan a halálán, egyszerűen csak…öregszik. Mint mi mindannyian. És bár tökéletes kondiban van, egyre közelebb kerül ahhoz, hogy átadja magát az anyaföldnek.

Hirdetés
 

A Lucky szép, lassan csordogáló, kedvesen keserű lamentálás arról, mit jelent az, ha szembesülünk saját halandóságunkkal. Pláne, ha úgy kerülünk konfrontációba ezzel a makacs ténnyel, hogy sem Istenben, sem a lélekben, sem pedig semmilyen felsőbb hatalomban nem hiszünk. Ha abban a hitben éljük le életünket, hogy mikor meghalunk, nem vár ránk egy újabb lét, nem vár ránk egy kedves öreg fószer, aki karjaiba zár bennünket. Ha abban hiszünk, hogy életünk végével bezárult előttünk minden kapu. Nem vár ránk más, csak a nagy büdös semmi. Lucky pont ilyen ember. Amikor pedig megtörténik az a bizonyos orvosnál történt látogatás (és korábban szembesül a realizmus szó jelentésével), hirtelen megsüllyed és kétségbe esik. Mi pedig kicsit vele süllyedünk el a székünkben, mert akármit is hiszünk, mi vár ránk, átérezzük azt a belső félelmet.

 

John Carroll Lynch filmje azonban nem depresszálja nézőjét. Nem is megy át zsebkendő-áztatásba a történet, helyette áthatja minden képsorát, minden jelenetét egyfajta kellemesen fanyar humorral átitatott finom emberségesség. A Lucky bár a mortalitásról szól, legalább annyira ünnepeli az életet magát - azt az életet, amit úgy kell leélnünk, hogy úgy istenigazából fogalmunk nincs arról, mi vár a végén. Ez a szívmelengető, de némi lelkisúlyt sem nélkülöző életigenlés megmutatja magát, amikor Lucky énekelni kezd egy születésnapi zsúrban. Spanyolul, mindenki legnagyobb meglepetésére. Ez az ember, aki egész végig úgy nézett ki, mint aki nem való abba a társaságba és ezzel tökéletesen tisztában is van, egyszer csak dalra fakad. Arcának barázdái között pedig ott van egy egész élet, minden keserűségével, míg hangjából sugárzik az empátia, és annak tudatosulása, hogy igen, szomorú ez az egész, semmibe veszünk, de ez van. Nem tehetünk egyebet, mint hogy mosolygunk és hálásak vagyunk, hogy itt voltunk.

 

Harry Dean Stanton utolsó szerepéről beszélünk, egyben pályafutásának második főszerepéről. Csekély dicséret, ha azt mondjuk, alakítása, úgy ahogy van, tökéletes. Létezése a kamera előtt a lehető legtermészetesebb és legalázatosabb, ez pedig részben annak is betudható, hogy igen, nagy részben az ő személyén alapult Lucky karaktere, az ő habitusán. A rendező, illetve a forgatókönyvíró persze így is sok mindenre csak finoman utal, nem kapunk egy teljeskörű életrajzot - mégis, ami van, az a kevés rendkívül érzékletes, hovatovább intim portréját festi meg ennek az embernek. Hiszen mégis mi lehet annál személyesebb, mint az, ahogy a halálhoz viszonyulunk? Talán csak az, ahogy teknőseinkkel bánunk (figyeljétek csak David Lynch cameóját és ahogy minden irónia nélkül, szívmelengető őszinteséggel adja elő Roosevelt nevű teknőséhez fűződő érzelmeit). Lucky, bárhol is vagy, akárhová tartasz, részünkről a szerencse, hogy itt voltál!

Lucky - Kritika

Kinek Ajánljuk
  • Akik tisztelik Harry Dean Stanton munkásságát.
  • Akik szeretnék látni David Lynch-et színészkedni a Twin Peaks-en kívül.
  • Akik maguk is elgondolkodtak már azon, mi vár ránk a halál után.
Kinek Nem
  • Akik szerint a teknős az csak egy teknős és semmi több.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.