Hirdetés

Macskák - Kritika

|

Kedvelt háziállatainknak két ősellensége van: a kutyák és mostantól ez a film.

Andrew Lloyd Webber musical klasszikusa hosszú évtizedek óta fut nagy sikerrel a világ színpadain, így hazánkban is. Aki nem látta valamelyik előadást, még valószínűleg az is találkozott képek, videók, vagy a zenék formájában a sztreccsruhába bújt, macskaként vonagló színészekkel. Tom Hooper és néhányan az Universalnál azt gondolhatták, hogy itt az idő filmre vinni ezt a klasszikust és eltapsolni rá egyes források szerint 300, bevallottan csak 95 millió dollárt. Ezek után nekik a film minden résztvevőjével együtt életük hátra lévő részéig nem járna más, mint napi egy Whiskas macskaeledel táplálék gyanánt.

Hirdetés

Már az első előzetesek is egészen elborzasztották az emberiség azon részét, akiknek megadatott a látás képessége, de még azok sem készíthették fel mindarra, ami Hooper "filmjében" vár a gyanútlan nézőre. Valamilyen érthetetlen oknál fogva Hooper és a Universal pár drogtól (vagy macskamentától?!) betépett döntéshozója azt gondolta, hogy éneklő macskákat jó ötlet lenne emberekkel eljátszatni a nagyvásznon, mindezt a modern CGI segítségével. Ami ennél is elborzasztóbb, hogy a komplett szórakoztató ipar gondolta azt, hogy ebben értelmes dolog résztvenni az olyan színész veteránoktól elkezdve, mint Judi Dench, Ian McKellen, Ray Winstone és Idris Elba a popszakma olyan nagyágyúiig, mint Taylor Swift vagy Jason Derulo, nem beszélve az olyan "humoros" arcokig, mint Rebel Wilson és James Corden. Azonban ebben a gőzölgő macskaalomban semmi - de tényleg, szó szerint SEMMI (!!!) - sem működik. Sem látványában, sem történetében, sem színészeiben, sem pedig dalaiban, amely nagyobb blama, mint miskárolt macskával megpróbálni növelni az alom szaporulatát.

Mert ugyan a musical nem olyan felkapott zsáner, mint egykoron, de időről időre még most is felüti a fejét és olyan, akár már meglévő színpadi musicalek, akár eredeti ötletek, vagy egykoron létező személyek alapján születnek maradandó filmes feldolgozások, mint a Nyomorultak, a Kaliforniai álom, vagy A legnagyobb showman. Hooper ráadásul (úgy ahogy) bizonyított már a 3 órás, végig éneklő Nyomorultakkal, vagyis kompetensnek tűnt a témában - már csak azért is, mert eredetileg színházi és TV filmes rendező - a Universal fejesei pedig nyilván kisebb díjesőt láttak maguk előtt a set design és a vizuális effektusok, a betétdalok kategóriáiban, de annyi bizonyos, hogy Oscar helyett az Arany Málna-díjakról takaríthatják majd a porcicákat, a karácsonyi prémium helyett pedig, akik rábólintottak minderre remélhetőleg egy kosár KiteKattot kapnak ajándékba. Ugyanis bárki, aki Jámbor Jacket meghaladó intelligencia szinttel rendelkezik (az Universalnál pedig szemmel láthatóan egy ilyen ember sem akadt), az tisztában lehet vele, hogy a Macskák egész egyszerűen nem élőszereplős filmre való alapanyag, mégpedig egy igen egyszerű okból kifolyólag: HOGY ÉNEKLŐ MACSKÁK A FŐSZEREPLŐI!!!

Ez a celluloid szőrcsomó nagyobb kárt okoz a doromboló kis kedvenceknek, mint a kutyák, a sintérek és a kínai éttermek együttvéve! Ez annak tekintetében, hogy az ókori Egyiptomban istenként tisztelték őket nem kis szégyen és ezt sikerült mindössze 2 óra leforgása alatt elérni. Macskás ember vagy? Mostantól majd ha csak ránézel a kis kedvencedre a Jason Derulo vagy a Rebel Wilson néz vissza rád és inkább beszerzel egy kutyát, vagy egy kanárit. Imádod Garfieldot? Mostantól minden képkockába a ráncos Judi Denchet képzeled, amint hamisan kornyikálja a szövegbuborékokat. Imádod a Batman visszatérben Macskanő figuráját? Mostantól nem Tim Burton gótikus víziója fog rémálmokat okozni, hanem az, hogy azt hiszed Selina Kyle is ennek az ótvar giccses világnak a részese, csak egy sötétebb sikátorból, ahova már nem tévedt be a kamera. Rendszeresen nézed Simon, the Catet?! Iratkozz le róla, mert mostantól azt hiszed őt is a Taylor Swift kelti életre. Odáig vagy a cicás gifekért és videókért?! A neten 200%-kal vissza fog esni a forgalmuk ezek után.

A Macskák olyan vegytiszta mozgóképes rémálom, ami után (MIT UTÁN?! KÖZBEN!!!) a szemedet akarod kikaparni, a füleidet pedig levágni, hogy ne láss, ne hallj belőle egyetlen képkockát se többé. Persze ez sem véd azon az elmédbe beleégő rémképek ellen, ahogy Sir Ian McKellen tálból lefetyel, fúj és sziszeg, mosakszik és a falnak dörgölőzik. (Mellesleg: szereted Gandalfot és Magnetót? Mostantól jobb, ha elégeted a Gyűrűk Ura és az X-Men gyűjteményedet is, mert McKellen félévszázados karrierjét és elismertségét hinti be egy jó adag macskaalommal.) Vagy említhetném azokat a vizuális rémképeket, ahogy Jason Derulo 5 percen keresztül vonaglik és több ízben látszik, hogy a díszlet (A DÍSZLET!!!) vetített háttér, annyira elüt a macskaszörny a környezetétől, egy autótól (ahelyett, hogy az ütné el), vagy a teljesen ritmustalan, ötlettelen koreográfiákat, amelyből egy alkalommal szerencsés lehetsz, mert egy látványosnak szánt körbesvenkelésnek hála nem látsz belőle semmit, annyira elmosódik a kép. Attól viszont már semmi sem véd meg, hogy Judi Denchet hatalmas cicakosárban nézhesd percekig, amint a lábát az égnek emeli, vagy amint a többi színész perceken keresztül vonaglik a táncparketten égnek álló farokkal. És nem, ez még mindig nem a pornófilmes verzió, de abban is több élvezete lenne bárkinek, mint ebben!

Ami viszont a leginkább borzasztó az egészben, hogy ezt minden egyes résztvevő teljesen komolyan gondolta és szívét-lelkét beleadta. Ez ott válik a legkésőbb egyértelművé, amikor az Oscar-díjas Jennifer Hudson a film fináléjában a musical legnagyobb slágeréből (bocsánat a vulgaritásért) a szart is kiénekli, de a borzasztó macska sminkben és jelmezben látva sem röhögni, sem szégyenkezni nem tudsz rajta - vagy a többieken - és a legbiztosabb, ha a kezedbe temeted az arcod. Hogy ez tényleg így van, azt csak megerősíti Jason Derulo hisztis nyilatkozata, mondván tehetséges emberekkel a lehető legjobbra törekedtek, a kritikusok pedig csak ne minősítgessenek, ha egyetlen filmet sem csináltak eddig.

Jason, csak megsúgom: ti sem filmet csináltatok, csak egy végtelenül giccses, ízléstelen celluloid mocskot, aminél még bagzó macskákat is kellemesebb hallgatni az éjszaka közepén alvás helyett. Ebben persze közrejátszik, hogy Andrew Lloyd Webber mindenféle változtatás nélkül használta fel például a szintis főtémáját, ami 2019-ben nem csak elüt a látottaktól, de végtelenül lusta és hanyag megoldás is, de gondolom a jogdíjakért mindent. Még Stephen Sondheim is áthangszerelte a Sweeney Todd főtémáját a nyitányra Burton mozijában, amihez tökéletesen passzolt is. De ami a legrosszabb, hogy Webber musicalja alapvetően fel tud mutatni egy-két klasszikus slágert, amelyek az évtizedek alatt (okkal) belevésődtek a popkultúrába, most viszont abban segédkeznek ezek a dallamtapadást okozó nóták, hogy Hooper förmedvénye jusson az eszedbe, ami elég ahhoz, hogy kilenc életen át kísértsen.

Hollywood pedig így az évtized végén megmutatta, hogy művészi egóval és ízléstelenséggel, szakmai elhivatottsággal, valamint a stúdióvezetők sokadjára bizonyított inkompetens, kizárólag szakmai és pénzügyi elismerést szem előtt tartó önző magatartásával mekkora celluloid szőrcsomókat lehet a közönség elé hányni. Ha valaminek, akkor ezért az évtized szemetének jár a taps.

Macskák

Kinek Ajánljuk
  • Éneklő macskáknak!
Kinek Nem
  • AKIKNEK VAN SZEMÜK ÉS FÜLÜK!!!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.