Drága Elza! - Kritika

És a vicc az, hogy egy ideig, úgy körülbelül a feléig a film működőképes: az akciójelenetekben szépen duruzsolnak a géppuskák és a robbanások, van vér és a főcím közben aláfestésül egy igazi, magyar hangzású nótát hallhatunk. Maga a szürrealitás, én mondom. De működik, esküszöm. A Drága Elza! mindennek tetejébe egy érdekes és izgalmasnak mondható kiindulópontot választott magának: "Drága Elza! Akkor kezdtem el írni ezt a levelet, amikor elhatároztam: megöllek téged." - duruzsolja a fülünkbe monoton hangon Lombos Mihály, akiről később megtudjuk, hogy többszöri próbálkozásra is valamiért elutasították a hazalátogatási kérelmét. Valaki vagy nem akarja, hogy hazamenjen, vagy az illetékesek annyira tökfilkók, hogy valamit mindig elbasznak a papírokkal. Mihály odaadó hűséggel szereti asszonykáját és hiszi, hogy asszonykája is ugyanígy vélekedik. Szegény párának eszébe sem jut az, hogy esetleg talán, tegyük fel, hogy ő az aki úgy intézte valamiféleképpen, hogy ő fronton belül maradjon. Hogy ezzel a szállal konkrétabban semmit nem kezdett végül a rendező és hagyta csak úgy lógni a levegőben, az egyszerűen érthetetlen számomra. Egy darabig persze a remény élt és virult. Mihály szerencsétlen véletlenek folyamán az ellenség markában találja magát és egyszercsak ott sétál az aknák között, rettegve attól, hogy a következő lépése az utolsó is lesz egyben. Gondoltam majd csak kifut Elzáig a történet. Majd csak kapunk valamit. Majd csak...És vártam és vártam és vártam, Elza helyett pedig csak egy egytucat háborús túlélős filmet kaptam, ami összességében talán még rosszabb is, mint egytucat.

A legnagyobb probléma a Drága Elzával az, hogy nem tudtam eldönteni, mit is akar tulajdonképpen. Lombos Mihály kálváriáját látjuk, ami akár elegendő lenne egy jó filmhez, de valahogy mégsem lett az. Füle Zoltán a film felénél nem csak a fonalat és az irányítóképességét vesztette el, de a történet fonalát is, illetőleg az arányérzékét. Helyenként azt is mondhatnánk, hogy a lelkesedését is otthagyta valahol. Miért kéne például érdekeljen minket az, hogy milyen érzelmi élete van az orosz tábornoknak és az egyik katonanőnek? Olyan adalék ez, mellyel indokolatlanul sok időt töltött a forgatókönyvíró és sajnos feleannyira sem érdekes, mint amilyennek szánták. Arról nem is beszélve, hogy a történetet egy milliméterrel nem mozdítja előre. Lombos Mihály kalandjai is idejekorán kifogynak az izgalmakból, mert míg az elején a rendező igyekezte valamelyest viccesre és szellemesre venni a figurát (fekete humor: Lombos az útitársairól beszél, illetve a jelenet, amiben vitás dolgok elrendezésére használják az aknamezőt), ahogy telt az idő, úgy kezdett el egyre unalmasabbá és érdektelenebbé válni minden. Egy idő után a főszereplő irtózatosan monoton előadásmódja is irritálóvá vált, amit az elején még betudtam egyfajta szándékolt hangulati tényezőnek. Végül nem tudtam eldönteni, hogy direkt ez volt-e az utasítás, vagy pedig a színész hibája, de tény, hogy zavarónak éreztem.

Mire a végéhez ért a film, én már a fejemet fogtam zavaromban. Mi a francot láttam? Mi van azzal az Elzával? Miért nem jut haza Lombos? Képünkbe van tolva egy kvázi álomjelenet, aminek az értelme nincs megmagyarázva. Nesze, baszdmeg - mondja nekünk a film. Lehangoló. Azért lehangoló, mert a technikai háttér megvolt egy korrekt háborús filmhez. Mert tényleg nem olyan rosszak az akciók, istenuccse ezt mondom. De ha írtak is volna hozzá egy olyan cselekményt, ami pörgősebb és kevésbé fakó, akkor még jobb lett volna. Mondjuk ha látunk egy tűzön-vízen átívelő bosszúhadjáratot. Ott volt a potenciál! Megvolt, ott volt és...és...Nem, ez nem lett az igazi, srácok. Értetlenül állok a dolog előtt. Drága Elza, én próbáltalak szeretni, esküszöm. De tényleg. De nem ment, igazán nem. https://www.youtube.com/watch?v=qw66xe8iVRQ

Oldalak: 1 2