Reisz Gábor vitán felül az egyik legtehetségesebb kortárs magyar filmes. A VAN-nal és a Rossz versekkel egyaránt sikereket ért el, majd több filmötlete is dugába dőlt, mert itthon nem kapott anyagi támogatást. A Magyarázat mindenre esetében szintén ez a helyzet állt fent, szerencsére mégis képes volt a maréknyi stáb tető alá hozni az alkotást, immár magyar-szlovák koprodukcióként.
Aztán érkezett a Velencei Filmfesztivál Orizzonti szekciójának fődíja, hogy az alkotók októberben Chicagóba is elkísérjék a művet. Témáját tekintve valahol ironikus és szépen summázza hazánk helyzetét ez a diadalmenet, de a külsőségek után lássuk miként vizsgázik a kész produkció.
Ábel (Adonyi-Walsh Gáspár) az érettségire készül, majd a nagy napon a zakóján felejti a kokárdáját, ráadásul megbukik történelemből, mely botrányt vált ki. Az ország megosztottsága felszínre tör, amiből a fiatal fiú szinte semmit nem fog fel, mert elvakítja a szerelem.
Érdemes rögtön leszögezni, hogy a Magyarázat mindenre lelép a VAN és a Rossz versek által kitaposott ösvényről és jóval komolyabb, mélyebb vizekre evez. Mégis ha látatlanban mutatják be, akkor is rá lehet jönni, hogy egy Reisz-darabról van szó. Az író-rendező nem vesztette el a humorát, számos alkalommal lehet nevetni, hol fájdalmasan, máskor őszintén, de a komplett stíluson, főleg a karaktereken érződik a kézjegye.
A cselekmény több szálon fut és néhány napot ölel körbe, különböző perspektívák alapján. Nincs konkrét főszereplő, Ábel sem az, inkább katalizátora egy láncreakciónak, melybe jóval kevesebb beleszólása és még kevesebb rálátása van, mint hinnénk. A 18 esztendős srác egy hülyegyerek, fogalma sincs az életről, csak túl akar lenni az érettségin. Igazi méla álmodozó, kedves szerelmes és felpofozni való, irritáló jellem egyben. Apja konzervatív kormánypárti, történelemtanára rendszerellenes liberális, de egy ponton bejön a képbe az esetről cikket író erdélyi, ugyancsak kormányközeli újságírónő. Azt gondolhatnánk, hogy mindenkit be lehet skatulyázni eme néhány jelző alapján, de Reisz nem állt be fröcsögő, lázadó megmondóembernek, épp ellenkezőleg. Emberként tekint hőseire, teljesen hiteles társadalmi tükröt tartva elénk. Tény, hogy visszaköszönnek a kelleténél direktebb aktuálpolitikai rigmusok, de mindig van idő árnyalni az összképet. Ez a Magyarázat mindenre egyik legnagyobb erénye. Tombol a düh, a gyűlöletkeltés, az egymásra mutogatás, itt mindenkinek igaza van és mindenki téved. Mégsem törünk pálcát senki felett, mert a dolgok nem csak feketék vagy fehérek, jobb vagy baloldaliak lehetnek.
Talán megvetjük az apuka ideológiáját, de az utolsó közös jelenete után Ábellel valami elcsitul, átalakul. A tanár szimpatikus, megértő, kedvelhető figura, a feleségével való vitája azonban rávilágít néhány fájó pontra. Az egyébként tekintélyes, két és fél órás játékidő nagyjában ez a felnőttek filmje. Ők beszélgetnek, vitáznak, próbálnak megélni, döntésre jutni, boldogulni. A zárásban sejlik fel a váltás és kapják meg a stafétát a fiatalok. Reisz lehet, hogy nem kínál megoldást és elsősorban egy állapotot akar bemutatni, ám nem véletlenül van így vége a történetnek. A jövő, a szebb világ reménye a mai fiatalság kezében van, ők gondoskodhatnak arról, hogy a jelenleg uralkodó megosztottság egységességgé kovácsolódjon. Szó nincs naiv álmokról és hiába hathat közhelyesnek, de a kulcs a kommunikációban rejlik, az egészséges vitákban, egymás meghallgatásában. Egy olyan alapban, ahol nem kizsákmányolással, megfélemlítéssel, manipulációval, netán elkoptatott frázisok ismétlésével próbáljuk a másikra erőltetni a véleményünket. Mert az ember sokkal érdekesebb és összetettebb tud lenni annál, mintsem két jelzőre degradáljuk.
A Magyarázat mindenre nehéz, de nagyon aktuális és mindenekelőtt fontos alkotás. Helyenként didaktikus tud lenni, valahogy mégis kell a teljességhez ez a fajta szájbarágósság. Hiába nem akarjuk látni a vásznon, elvégre mindez körülöttünk zajlik, mégis muszáj. Muszáj, mert pont ezeket a témákat kezeljük tabuként, másrészt örök érvényű dolgokról mesél, legyen szó közéletről, befolyásról, szülői szerepről, útkeresésről. Reisz eddigi legérettebb műve lehet, hogy sokak tyúkszemére tapos, de uszító hangnem és konkrét állásfoglalás nélkül indít diskurzust. Épp ezért ideológiától, politikától függetlenül érdemes látni, mert ha nem is mindenre, de néhány kérdésre azért magyarázatot adhat.
