Hirdetés

Mamma Mia! Sose hagyjuk abba - Kritika

|

Mi csak imádni tudtuk a Mamma Mia! folytatását.

2008-ban jelent meg a népszerű musical, a Mamma Mia! filmváltozata, ami újra a közbeszéd egyik főtémájává tette az ABBA örökérvényű slágereit, ám Phyllida Lloyd rendezése azért alaposan megosztotta mind a nézők, mind a kritikusok véleményét. Nos, bennem is hasonló érzelmek kavarogtak valahányszor megnéztem ezt a roppant színes, néhol talán már émelyítően kedves romantikus vígjátékot. Ahogy teltek az évek, úgy talált rám mégis ennek az egésznek a hangulata, ami egészen odáig fajult, hogy meglehetősen ritka izgatottsággal vártam a második, színházi előadástól immáron teljesen független fejezetet. Ol Parker filmje teljesen rászolgált a bizalmamra.

Hirdetés

A Mamma Mia! Sose hagyjuk abba csavart egy jókorát a dolgokon, hiszen egy klasszikus értelemben vett folytatás helyett egy Donna Sheridan (Lily James & Meryl Streep) mementót kapunk. Az első rész idővonala mellett a vadóc nő múltja is kiemelt szerepet kap, szóval már az sem marad titok számunkra, hogy Sam (Pierce Brosnan), Bill (Stellan Skarsgard) és Harry (Colin Firth) élete miként változott meg egyszersmind egy göndörfürtű lány mosolyának köszönhetően. Aki korábban csak Meryl Streep miatt adott esélyt a Mamma Mia!-nak, az készüljön fel, hogy a három Oscart is magáénak tudó színésznő ebből a buliból többnyire kimaradt, Lily James átütően energikus játéka viszont képes volt feledtetni Streep hiányát. Mindehhez viszont át kellett rágnunk magunkat a film első 20 percén, ami lélektelenül gyengére és szétesettre sikeredett, így kisebb csoda kellett ahhoz, hogy a Mamma Mia! 2 magára találjunk.

Csodák - úgy látszik - szerencsére még léteznek, a film pedig a szemünk (és fülünk) láttára találta meg az igazi hangját, minden értelemben. A film első harmada abszolút Donna múltját igyekszik feltárni, ez alatt pedig ismerhetjük Donna lányának, Sophie (Amanda Seyfried) három apját is, egész pontosan a fiatalabb kiadásaikat. Jeremy Irvine, Josh Dylan és Hugh Skinner hármasában ugyan lehet kellemes pillanatokat találni, a prímet mégis Donna és a Dinamók vitték. Tanya (Christine Baranski) és Rosie (Julie Walters) megfiatalított castingja sokkolóan tökéletesre sikeredett, Jessica Keenan Wynn és Alexa Davies tökéletes hozták a két tapasztalt színésznő gesztusait, a film legütősebb poénjai pedig abszolút kettejük nevéhez fűződnek. Kellettek is nagyon, hiszen Lily James csodálatos kisugárzásával és legalább annyira jó hangjával együtt sem tudott a film első harmada kifejezetten szórakoztató vagy érdekes lenni. Ezt leginkább az erőltetett, nem túl intuitív zenésjeleneteknek és Donna már-már túlságosan szirénjellegű habitusának tudható be, ami hiába volt indokolt, ki tudja azért zökkenteni a nézőt.

Ahogy viszont Amanda Seyfried és az "öregek" is jelentősebb szerephez jutottak, miközben Donna emléke előtt szerettek volna a lehető legszebben adózni, úgy a film is szép fokozatosan megtalálta a lelkét. A látványvilág, persze, végig a toppon volt, a Mamma Mia!-ra jellemző színek és az egzotikus sziget atmoszférája együttes erővel tesznek arról, hogy még a legkomolyabb depresszióból is kirántsák az embert. Ez nyilván akkor lesz hatványozottan igaz, amikor felcsendülnek a svéd és világzene megkerülhetetlen formációjának hibátlan dalai. Az első rész során sem érhette túl sok panasz az ABBA számainak feldolgozását, ám a folytatás alatt vált csak igazán egy napfénnyel, szeretettel és önfeledt boldogsággal átitatott örömtánccá az egész. A soundtrack maga relatíve kevésbé ismert ABBA szerzeményeket is felvonultat, ám nem kell félni, két zenésjelenetenként a legnagyobb klasszikusok is visszatérnek. A Mamma Mia! egészen egyedi feldolgozása mellett a Cher által előadott Fernando, az imádnivalóan hangulatos Dancing Queen és a stáblista alatt mindkét idővanalat összeeresztő Super Trouper fogják a legnagyobb boldogsággal eltölteni a néző szívét.

Továbbra is hatalmas öröm és jó érzés vásznon látni Colin Firth, Pierce Brosnan és Stellan Skarsgard hármasát, Meryl Streep rendkívül ízléses visszatéréséről nem is beszélve. A Dinamó-lányok is végig a toppon vannak, egy pillanatra sem hagyják visszaesni a film egyébként egész intelligens humorral operáló hangulatát. A műsort mégis a lehengerlő Lily James és az az Amanda Seyfried rabolta el, aki egy ilyen, bizonyos értelemben "bohókás" szerepben nyújtotta karrierje egyik legprofibb alakítását. A még mindig nagyon fiatal színésznő nagyon szimpatikus alázattal és odaadással asszisztált mind a filmhez, mind a Donna Sheridan előtti tisztelgéshez. A cselekmény maga egész érdekessé válik a döcögős kezdés után, amit leginkább Sophie odaadó és őszinte karaktere hoz közel az emberhez, hogy aztán befogadhassuk azt az őrületes partit, amit a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba ad a nézőknek. Abban pedig biztos vagyok, hogy Lily James egy nagyon rövid időn belül Hollywood királynőjévé válik, és nem is ereszti magától ezt a címet egyhamar. Ragyogó és párját ritkítóan energikus kisugárzás jellemzi a fiatal színésznő játékát, amivel nagyon nehéz nem szerelembe esni.

Senkit nem akarok áltatni, a Mamma Mia!-ra továbbra sem fognak példaként hivatkozni se a romantikus vígjátékok, se a musicalek műfajával kapcsolatban. A cselekmény minden őrültségével együtt ugyan érdekes, túl sokat érdekezni valójában nem lehet róla, de még a karakterek sem többek egy-egy jellemvonás felnagyított alakjainál. Mégis, a szenzációs fényképezésnek és a közel hibátlan zenésjelenetekkel az élen a film karakterei és alapvetései megelevenednek és értelmet nyernek. A múlt és a jelen pedig egész szépen összeér a film végére, ami egyszerre von párhuzamot Donna és Sophie életében, majd zárja le azt egy nagyon megindító jelenetben.

A Mamma Mia! Sose hagyjuk abba nem akar többet, mint egy nagyon drága, de legalább annyira jó hangulatú és szeretettel teli bulit csapni, mindezt a múlt, jelen és jövő nagy színészeinek jelenlétével és orgánumával. Nem mindenki vevő erre, persze, de ha igen, akkor garantált a boldogságbomba, én ezt meg köszönöm és többet nem is kérek ettől a címtől. A Mamma Mia-t, a Dancing Queen-t vagy bármelyik ABBA dalt pedig nagyon szívesen meghallgatnánk akár ezredjére is. Sose hagyják Abba!

Mamma Mia! Sose hagyjuk abba

Kinek ajánljuk
  • Annak, aki már az első részt is falta.
  • Vagy annak, aki nem, de adna egy esélyt a folytatásnak.
  • Aki egy önfeledt, jó hangulatú szórakozásra vágyik.
  • Aki szívesen látná újból a régi csapatot, Lily James alakításával kiegészülve.
  • ABBA rajongóknak, természetesen.
Kinek nem
  • Aki már az elsőt is csak Meryl Streep miatt szerette.
  • Akit taszítanak a színes díszletek, az indokolatlan vidámság vagy olykor a giccs.
  • Akit alapvetően nem vonzanak a musicalek vagy az ABBA dalai - őket nem érheti túl nagy meglepetés.
  • Aki már az első rész történetét sem tudta hova tenni.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.