Hirdetés

Mary Poppins visszatér - Kritika

|

Az egyik legnagyobb musical klasszikushoz 50 év után folytatást csinálni elképesztő bátorságra, vagy oltári nagy pofátlanságra vall. Rob Marshall az utóbbit művelte.

Persze mit várunk egy olyan gyenge iparostól, aki elhitte a saját legendáját, csak mert díjazták azért, amiért lerakott egy kamerát egy színpadi előadásra (Chicago)? Ezután készített egy üres útikönyvet a Távol-Keletről (Egy gésa emlékiratai), musicalben próbálta megidézni Fellinit (Kilenc), a könyvelés szerint minden idők legdrágább filmjéből (A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken) áradt az olcsóság (ehhez azért már tényleg kell "tehetség"), majd Stephen Sondheim musicaljéből (Vadregény) sikerült egy totálisan érdektelen és unalmas filmet dirigálnia. És hiába hozta onnan Emily Bluntot és Meryl Streepet - előbbit egyenesen a címszerepbe - eddigi dolgozatai bizonyították, hogy igazi kirakatfilmes ő, akinek mozijai küllemre ugyan impozánsak, mint egy színházi előadás, egyben üresek is, mint egy hatalmasra fújt léggömb. Csakhogy ezúttal egy fél évszázados klasszikus renoméján sikerült foltot ejteni.

Hirdetés

Mai szemmel nézve persze negédes mesének hathat Robert Stevenson 1964-es Mary Poppinssza - az eredeti könyveket jegyző írónő P.L. Travers legnagyobb bánatára, ahogy arra az Emma Thompson és Tom Hanks főszereplésével készült Banks úr megmentése is rávilágított - de vitathatatlanul az egyik legnagyobb musical klasszikus, amit az 5 Oscar-díja is bizonyít, többek között a zenéért, a speciális effektekért és az utánozhatatlan Julie Andrews játékáért. Mivel Travers a zajos siker ellenére sem állt kötélnek, hogy folytatás készülhessen, ezért az elmúlt több mint fél évszázad alatt generációk nevelkedtek fel Mary Poppins és a Banks család kalandjain. A Disney pedig jó szokásához híven igyekezett biztosra menni, ha már a folytatásra adta a fejét: becsomagolta ugyanazt, egy a kor elvárásainak megfeleltethető, lényegesen csicsásabb köntösben.

Mert kétségünk se legyen afelől, hogy a Mary Poppins visszatér egy nagyon is jó tartalék a díjszezonban a Disneynek, ha a szakszervezetek és a szuperhős fóbiás Akadémia nem akarná díjazni a Bosszúállók: Végtelen háborút, vagy a Fekete Párducot: impozáns díszletek, gyönyörű jelmezek és esetleg még egy zenei jelölésre is futhatja, noha Marc Shaiman dalai az eredeti klasszikusok nyomába sem érhetnek (erre mondjuk esélyük sem volt), még ha hangulatukban tökéletesen megidézi azokat. A probléma ott van, hogy míg az 1964-es mozi a maga idejében, amellett, hogy egy a korba nagyon is illeszkedő musical volt, formabontónak is számított animációs betéte miatt. A látvány mostanra már csak egy szükséges kellék a stúdiófilmeknél, vagyis újdonságnak legfeljebb pont az optimista múltidézése hathat és ebben szerencsére nincs is hiba. Marshall azonban egyértelműen úgy akart rákontrázni az eredeti műre, hogy közben annak a struktúráját, jeleneteit átvette és a maximumra csavarta. Ezúttal a már felcseperedett Banks gyerekek (Ben Whishaw és Emily Mortimer) kerülnek bonyodalomba, Mary Poppins pedig a megözvegyült Michael gyerekeire kezd el vigyázni, természetesen a csodálatos kalandok közepette az apukát is ráébresztve arra, amit egykor az ő apja is megtanult.

Az egyik legnagyobb hibája a filmnek, hogy az ég egy adta világon semmi újat nem fogalmaz meg az elsőhöz képest, ugyanazokat mondja fel, ugyanazokon a jeleneteken végig haladva, csupán érdektelenebb tálalásban. Lévén a konfliktus is érdektelenebb. Míg az eredetiben egyszerűen egy a gyerekeit a karrier miatt elhanyagoló apukáról volt szó, itt már egy értékes okirat körül bonyolódik a cselekmény, hogy aztán az eredetire hajazó finálét a végjátékban Marshall látványosan túltolja. De ez mindre igaz: a rajzfilmbetétre, a kéményseprőket helyettesítő lámpagyújtók táncára, vagy a már emlegetett fináléra. Mindemellett Mary Poppins mögé elrejt minden egyéb szereplőt, ami szintén a végjátékban ölt testet, miután a címszereplő egy csettintésre megold egy olyan problémát, amihez nem kevés statisztériát mozgósítottak a készítők.

Azonban a film legsúlyosabb hibája a többszörös miscasting. Ben Whishaw a különc, magányos figurák mestere, nem a gyászoló apukáké (hiába takarják ki az arcát egy ocsmány bajusszal), ez inkább a szerepét itt kisujjból hozó Colin Firth asztala, aki a Mary Poppins-klón Nanny McPheeben ezt hibátlanul eljátszotta. Lin-Manuel Miranda arcán hiába olvasható ki a gyermeki lelkesedés, hogy egy ilyen klasszikus hangvételű moziban énekelhet, jóllakott óvodás ábrázatából hiányzik az a gyermeki sárm, ami Dick Van Dyke Bertjében megvolt (akinek rövid felbukkanása minden felesleges mivolta ellenére is a film egyik csúcspontja), mint ahogy a kémia is hiányzik közte és Emily Blunt között.

A film legnagyobb mellényúlása viszont pont a címszereplőt alakító Blunt, aki nagyon nem egy Julie Andrews. Amivel nem is lenne baj, hiszen teljesen más karakter és korunk egyik legtehetségesebb színésznője, hovatovább most sem a teljesítményével van a probléma. Ahelyett viszont, hogy Marshall hagyná, hogy a saját karakteréhez igazítsa ezt a klasszikus figurát, a lehető legrosszabb instrukciót adta Bluntnak: alakítsa Julie Andrewst. Ami szórakoztató lenne, ha egy talkshowban kellene lenyűgöznie a műsorvezetőt két percben, két órán keresztül viszont rettentően kínos.

És ezeken az olyan tényleges pozitívumok sem segítenek, mint Meryl Streep rövid felbukkanása és dala, vagy az olykor valóban jól eső oldschool optimizmusa, mert ezekbe még a táncbetétek is belerondítanak, amelyek egy színházi előadásba illenek legfeljebb, nem egy mozifilmbe. (Az eredeti film táncbetétei bármikor megeszik ezt reggelire, pedig egy több, mint fél évszázados filmről beszélünk.) Vagyis Mary Poppins történetei hiába sorakoznak ott az angolszász családok polcain, filmes inkarnációja jobb lett volna, ha szuperkalifradzsisztikexpielidózus antréja után sohasem tér vissza. Ennek nem csupán P.L. Travers, hanem a nézők örültek volna a legjobban. 

Mary Poppins visszatér

Kinek ajánljuk
  • Ha minden áron szeretnénk látni egy régi vágású musicalt!
  • Vagy régen voltunk színházban!
Kinek nem
  • Akiknek Mary Poppins=Julie Andrews!
  • Ha színházi előadást színházban szeretnénk látni!
  • Amennyiben nem szeretnénk látni, hogy Hollywood kifacsarja gyerekkorunk egy darabkáját!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.