Diane Ackerman 2007-ben kiadott könyve a varsói állatkertben, a második világháború idején történt eseményeket dolgozza fel, amiknek mozgatórugói Antonina Zabinski (Jessica Chastain) és férje, egyben az állatkert igazgatója, Jan Zabinski (Johan Heldenbergh) voltak. A náci elnyomás során több száz zsidót bújtattak gyerekeik életét is kockára téve, majd menekíttetett ki a lengyel házaspár. Niki Caro rendezőnő azon próbálkozása viszont, hogy mindezt hitelesen és szívhez szólóan átültesse egy filmadaptációba, egy-két hatásos jelenet ellenére is kudarcot vallott.

A Menedék koncepciója, miszerint a félig lebombázott varsói állatkert nyújthat védelmet és adhat reményt a lengyel zsidók számára, abszolút új színt hozhatott volna az amúgy már számtalanszor feldolgozott, a nézők körében egyre kevésbé népszerű témába. A holokauszt számára emléket állító filmeket egy kifejezetten hangos réteg már elvből úgy állítja be, hogy azoknak elkészültét pusztán a vaskos bevétel és az automatikusan sikert hozó témaválasztás motiválta. Habár a Menedéknek egyiktől kell sem "tartania", én ellenpéldának rendre Steven Spielberg Schindler listáját hoztam fel, ami akkor is egy döbbenetesen szívszorító, felejthetetlen filmművészeti alkotás, ha azt egy az egyben kiemeljük annak kontextusából. Amennyiben ezt Menedékkel is megtennénk, akkor egy közel értékelhetetlen produkciót kapnánk végeredményül.

A Menedék legnagyobb erénye a gyönyörű fényképezés, ami mintha rányomta volna bélyegét arra a kétórás játékidőre, ami közel három és félórásnak hatott, a film utáni reakciókból kiindulva nem csak számomra. Adott egy színes, pozitív energiákkal átitatott kép a bombázás előtti varsói állatkertről, amit igazán idillivé az imádnivaló állatok tesznek. A problémám az, hogy hiába kerül a létesítmény a Hitlerhez közelálló, erősen náci nézeteket valló Lutz Heck (Daniel Brühl) fennhatósága alá, a Menedék egyszerűen bárhogyan is próbálta, képtelen volt levedleni magáról a cukormázas expozícióra jellemző hangulatot és felszínességet. A film párhuzamosan adott bepillantást nekünk az állatkert és a varsói gettóban zajló eseményekbe, és minden lehetőség adott volt arra, hogy egy megrázó emberi sorsokat feldolgozó történetet kaphassunk. Több száz zsidónak nyújtott menedéket egykor a varsói állatkert, Angela Workman forgatókönyve mégis olyan hatást keltett, mintha legjobb esetben is egy tucatnyi üldözött ember fordult volna meg Zabinskiék otthonában.

A Menedék egyedül akkor volt hajlandó működni, mikor mert több karaktert adni a lengyel polgárok egy bizonyos rétegének, minthogy ők pusztán zsidók. Igen, talán ez volt az, ahol elbukott Niki Caro filmje: a lusta és felszínes rendezés automatikusan feltételezi a nézőről, hogy rögtön részvétet fog vállalni a karakterekkel szemben, lévén úgyis mindenki tisztában van azzal, hogy mi történt az emberiség talán legsötétebb időszakában. A sokszor megalapozatlan támadások sajnos teljesen betalálnak a Menedék esetében, ugyanis itt a zsidóság sorsa nem több mint egy eszköz. Tény, Caro rendezése elsősorban Zabinskiék hőstettéről szól, ami a film lelketlensége mellett Jessica Chastain játékán hasal el a leginkább. Én abszolút elismerem Balsai Móni színésznőnk munkásságát, viszont Chastain meglepően felületes alakításával megtoldva számos jelenet alatt az idegbaj kerülgetett a szinkron miatt (is). Üres frázisokkal ellátott, kétdimenziós karakter benyomását keltette a lengyel hölgy, aki hiába egy hős a történelemben, a filmvásznon szinte lehetetlen szimpatizálni vele.

Lutz Heck, avagy Daniel Brühl már megint az ügyeletes náci. Egyik személyes kedvencem az osztrák színész, viszont a félelmem, miszerint fasiszta beállítottságú zoológus karaktere annyi rendezői utasítással lesz lerendezve, miszerint "Daniel, tedd azt, amihez értesz!", beigazolódott. Brühl hozza a kötelezőt, alakítása mégis az abszolút felejthető kategóriába esik súlytalan, az eseményekre közel semmilyen hatással lévő karakterének köszönhetően. Ellenben Johan Heldenberghel, aki egymaga menti meg a Menedéket a teljes kudarctól. Bármilyen pozitívum, ami Andrij Parekh fényképezése mellett a filmhez köthető, az a belga színésznek köszönhető. Szerethető, törődő személyiség, aki a filmre nézve is ironikus módon többször kérdőre von mindenkit, hogy miért csak őt érdekli igazán mindaz, ami a karakterek körül zajlik. A varsói gettóba is általa látogatunk el, ahol Chastain hiányában képes egy kicsit felengedni a Menedék, és érdemi cselekményt kapunk a jegyünk áráért.

A Menedék olykor működik, többnyire Heldenbergh játékának köszönhetően, a játékidő maradékában viszont egy bántóan giccses, jellegtelen, már-már tiszteletlen, az emberi sorsokat felszínesen be(nem)mutató, végeredményében pedig egy bődületesen unalmas próbálkozás lett. Én tényleg próbáltam szeretni Caro filmjét, viszont megkockáztatom, hogy messze a legrosszabb hollywoodi produkció, amit a témában valaha láttam. Rögvest elfelejtettem ennek a filmnek a létezését, amint kiléptem a teremből.