Ha nekem pár évvel ezelőtt bárki azt mondja, hogy Micimackó és Malacka főszereplésével készült slasher-horrorfilmet fogok nézni egy sajtóvetítésen, akkor biztos, hogy jól kinevetem az illetőt, majd elküldöm pszichológiai kivizsgálásra. Ám láss csodát! Mégis ez történt.

2022. január 1-jén ugyanis számos művel egyetemben A. A. Milne eredeti Micimackó-történetei is közkinccsé váltak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy bár a Disney verziója továbbra is szerzői jogi védelem alatt áll, a stúdió már nem rendelkezik kizárólagosan a jogokkal, így bárki szabadon felhasználhatja azokat saját célokra. A brit függetlenfilmes Rhys Frake-Waterfield pedig azonnal lecsapott a lehetőségre, és megírta, megrendezte, valamint producerként is felügyelte gyermekkorunk kedvenc mackójának vértől és erőszaktól fűtött verzióját.

A végeredmény? Pont olyan fájdalmas és szörnyű, mint amilyennek hangzik, és amilyennek kinézett az előzetesek alapján.

A történet szerint a fiatal Róbert Gida különös antropomorf-szerű félszerzetekkel, lényekkel találkozik a Százholdas pagonyban, akikkel egy életre szóló barátságot köt, és megígéri nekik, hogy sosem hagyja el őket. Később azonban mégis így tesz, hogy egyetemi tanulmányaira tudjon koncentrálni. Pár év múlva aztán a felnőtt Róbert Gida visszatér a Pagonyba, hogy újra felvegye a kapcsolatot régi barátaival. Ám ekkor szembesül a horrorral: korábbi döntése - na meg az éhség - olyan változást hozott el Micimackóban és Malackában, amely rengeteg ember életébe került nem csak az elmúlt évek, de a film során is...

Csacsi öreg medvém! A játékidő egyetlen értékelhető szegmense mindjárt az elején jön el, egy ötletesen megvalósított és talán még igényesnek is mondható rajzolt/animált intró formájában, amelyben megismerkedünk a rövid háttérrel. Ami viszont utána következik, az maga a mézes-véres pokoljárás...

A létező összes, de tényleg minden hibát kipipálhat a film, amit csak lehetséges. Karakterek és konkrét történetszálak bukkannak fel a semmiből, hogy ugyanilyen gyorsan el is tűnjenek az éterben, ezáltal mindegyik értelmetlennek bizonyuljon. Semmi visszacsatolást vagy magyarázatot nem kapunk ugyanis ezekről később, hogy miért is kellett bele, mi szerepe volt az adott dolognak.

Egymás után érkeznek a butábbnál butább és józan észt teljesen mellőző ötletek, amik az első két-három alkalommal még nevetségesek, de századszorra már nagyon fárasztóak és irritálóak. A párbeszédek és emberi interakciók mintha egy 6 éves tollából származnának, karakterek, mint olyanok pedig effektíve nem léteznek. Mondanám, hogy mindenki kimerül az egyszavas jellemzésben, de még az egyszavas jelző is túlzás lenne rájuk, annyira idegesítően és bután vannak megírva - bár erős kijelentés ez is, révén nincsenek megírva sehogy ezek a szereplők.

A kevés akció néhol követhetetlen az idióta kamerarángatás miatt, néhol szimplán röhejes az idétlen megvalósításnak hála, de legtöbbször csak egyszerűen dühítő a karakterek viselkedése és a közben adott reakcióiknak hála. Arról nem is beszélve, hogy a gore és a vér szörnyen néz ki a régi idők kezdetleges CGI-megoldásaival. Őszintén, ma már az ingyenesen letölthető videó effektes programokban különbet csinál az ember pár perc alatt.

De mindezekkel még nem is lenne akkora gond. Ha a film a kezdetektől fogva felvállalta volna ZS-kategóriás mivoltát. Ha helyén kezelte volna a dolgokat, és nem próbálja meg többnek eladni saját magát, akkor a néző is talán tolerálni tudná a legtöbb hibáját, és elférne a bűnös élvezetek legalján. Mivel azonban az elejétől a végégig teljesen komolyan, véresen komolyan veszi magát a sztori - erőltet ugyanis egy teljesen súlytalan és felesleges drámai vonalat egy csapat fiatal nővel a középpontban, ezzel próbálva az egésznek valami fontosságot, mélységet adni -, így az egész egy értékelhetetlen és fájdalmas katyvasz lett.

A film viszont mindössze 84 perces (és ebbe szerencsére már benne van a stáblista és az intró is), így ha valamiért, akkor ezért hálásak lehetünk a rendezőnek: hogy nem akarta ennél hosszabban kínozni a nézőket. Remélhetőleg a feledés örök homályába zuhan vissza a Micimackó: Vér és méz nagyon hamar. Bár elnézve a bevételi adatokat (a 100 ezer dollárból készült film már 3 millió dollár felett jár) élünk a gyanúval: nem most láttuk utoljára gyilkolni Micimackót.