A vietnámi háború szörnyűségeit és értelmetlenségét már megannyi film megmutatta az elmúlt évtizedekben, elég csak olyan klasszikusokra gondolni, mint az Apokalipszis most vagy A szakasz. A téma és a szetting azonban kimeríthetetlennek látszik, főleg akkor, ha az elmesélt történeteken keresztül az amerikai beavatkozás jogos kritikáját fogalmazzák meg, ami akár a 2000-es évek eseményeit látva azóta sem lett kevésbé aktuális. Peter Farrelly filmje, a Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja egy egészen hihetetlen igaz (többé-kevésbé biztosan) történeten keresztül nyúl a két évtizedet felölelő korszakhoz - merőben más hangvételben viszont, mint az említett klasszikusok.

A Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja Chick "Chickie" Donohue (Zac Efron) életének egy szakaszát dolgozza fel, aki hivatalosan ugyan amerikai tengerész volt, ám tényleges harci tapasztalattal nem rendelkezett, hanem kereskedőként vette ki a részét a háborúból. A minden felelősség alól kibúvó, lusta léhűtő hírében álló Chickie a film ábrázolása alapján jó bulinak tartotta a háborút, de minimum hatalmas megtiszteltetésnek - ennek ellenére ő igyekezett minél távolabb maradni tőle. Hasztalanságával nap mint nap szembesítette az inwoodi lakóközösség, de még barátai is sokat viccelődtek a férfi elkötelezettlenségével. Egy iszogatós este során Chickie azonban megfogadta, hogy nem pusztán elutazik Vietnámba, de minden épp a fronton lévő barátjának visz egy doboz sört. Másnap persze már nem él benne annyira a kalandvágy, ám miután fogadalmának híre megy a New York-i városban, csak ráveszi magát a kalandra.

A film J.T. Molloy azonos című életrajzi regényén alapszik, ám mivel a könyvet nem olvastam, így nem tudom összemérni a Farrelly rendezésében látottakkal. Ezt csak azért emelem ki, mert a film cselekményét látva borzasztó nehéz elhinni, hogy ez az egészen elképesztő és valószínűtlen út ténylegesen megtörtént - persze érdemes ilyenkor emlékeztetni magunkat, hogy a legjobb sztorikat az élet írja. A Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja ugyanis egészen szürreális hatást kelt néha, lévén alapvetően egy kaland-vígjátékról beszélünk, mely egy kelekótya, nem túl eszes, de annál nagyobb szívű fiatalember túráját viszi vászonra a kaotikus vietnámi háború közepette. A film hangvételét elsősorban maga Chickie figurája határozza meg, vagy legalábbis ahhoz illeszkedik, aki eleinte valóban bulinak fogta fel, hogy sört visz a fronton lévő barátainak - nem túlzottan realizálva, hogy egyébként nap mint nap úgy hullanak Vietnám területén az emberek, mint a legyek, legyen szó katonákról, újságírókról vagy civilekről. Majd aztán nagyon hamar arcul csapja a valóság.

Az őrült történeten túl Farrelly filmjének a legnagyobb különlegessége, hogy egy alapvetően könnyed hangvételű, mindenekelőtt szórakoztató kalandfilmbe csomagolja azokat a kritikus gondolatokat és fajsúlyos jeleneteket, melyek szinte már elengedhetetlenek akkor, ha a vietnámi háborúról beszélünk. Olyan jelenetekre kell gondolni, mint amikor Chickie végtelen mennyiségű kimagyarázásnak, füllentésnek és szerencsés együttállásnak hála eljut az egyik legveszélyesebb militarizált övezetbe, ahol CIA ügynöknek kiadva magát visszahívatja az épp a fronton küzdő barátját a legközelebbi támaszpontra. Mialatt Chickie gyermeteg módon, röhögcsélve egy lepedőt húz magára, hogy az alól előugorva lepje meg mit sem sejtő barátját, láthatjuk, ahogy a frontról visszasprintelő katona golyózápor közepette igyekszik elkerülni, hogy agyonlőjék. Míg Chickie fel sem fogja, hogy valójában mi történik, és ehhez továbbra is illeszkedik a film bohókás hangulatisága, addig ezek a történések teljes komolysággal és drámával vannak ábrázolva. Elképesztően szürreális sokszor, amit látunk, de épp ez adja meg a film hatásfokát, ami a játékidő utolsó harmadában hajlamos egy kicsit megfáradni.

Kifejezetten érdekes és izgalmas ez a fajta megközelítése a vietnámi háború szörnyűségeinek, ezzel együtt viszont nem kérdés, hogy a Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja sokkal inkább működik egy szórakoztató vígjátékként, mintsem olyan kifinomult kritikaként, mint amit akár az Apokalipszis most megtestesített. Úgy gondolom, hogy ezzel nincs gond alapvetően, de teljesen érthető és abszolút benne van a filmben az is, ha valaki úgy érzi, hogy sokkal inkább hatásvadász, mintsem hatásos Farrelly rendezése ilyen téren, sőt, olykor szándékoltan, néha viszont talán nem tudatosan is ízléstelennek hathat mindaz, amit látunk. Ám ha egy alkotás arra vállalkozik, hogy ilyen horderejű és súlyos témákhoz szatírikus, vagy jelen esetben inkább humoros eszközökkel fog nyúlni, akkor valamelyest elkerülhetetlen, hogy a nézőben ilyen jellegű diszkomfort jöjjön létre.

A Minden idők legelképesztőbb sörfuvarjának szíve-lelke és legfőbb mozgatórúgója Zac Efron figurája, aki egy sokkal jobb munkát végzett annál, mint az elsőre feltűnhet. Nem egy olyan nüanszolt alakításról beszélünk, mely bármilyen díjátadón is eséllyel pályázna egy szoborra. Ehelyett adott egy végtelenül egyszerű, néha már károsan és fájdalmasan ostoba Chickie Donohue, aki részben tudatosan dönt úgy, hogy a valóság helyett inkább csak a propagandát szeretné látni a háborúból. Efronnak valahogyan mégis sikerül szerethetővé tennie ezt a figurát, akin egyértelműen látjuk, hogy amikor komcsizással és egyéb üres hívószavakkal próbál megideologizálni egy értelmetlen háborút, akkor azt valójában ő sem hiszi el teljesen - csak azt mondja vissza, amit a tévében is hall. Ez a kiindulópontja az ő karakterének, és innen jut el elég messzire annak hatására, hogy testközelből élhette át a könyörtelen értelmetlenséget. Valóban igaz történet-e vagy sem, s ha nem is a legkifinomultabb és elegánsabb eszközökkel megmutatva, de működik a film koncepciója, mely Efron szívbemarkolóan hiteles jelenetében csúcsosodik ki.

A Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja egy könnyed kaland-vígjáték formájában mesél a vietnámi háborút körülvevő ellentmondásokról és borzalmakról, méghozzá egy egészen hihetetlen igaz történeten keresztül. Garantált, hogy ez a fajta hangvétel nem fogja mindenkinek a tetszését elnyerni, és olykor nem is a legelegánsabb, hanem kissé didaktikus módon beszél bizonyos témákról Peter Farrelly rendezése. Zac Efron hiteles alakításának is köszönhetően a Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja legalább annyira szórakoztató filmélmény, mint amennyire izgalmas a koncepciója. A hangvételéből és szettingjéből fakadó kettősség pedig sokkal hatásosabb, mintha az Apokalipszis mostot csinálnák meg huszadjára.