Szégyen, nem szégyen, én az az ember vagyok, aki ha könnyed szórakozásra vágyik a moziban, akkor rendre szívesebben ülök be egy aranyos, néhány esetben kifejezetten okos és magával ragadó romantikus filmre, mintsem Jason Statham izzadtságával áztatott adrenalinbombára. Többek között ezen "jó szokásom" miatt is ültem be anno az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni című remekműre, ami nemhogy kínos, de még nyálasnak nevezhető pillanatokat sem okozott, egy annál jóval szívszorítóbb és maradandóbb élményt viszont igen. A Minden, minden névre hallgató romantikus young-adult regény filmadaptációja elé már az előzetesek láttán sem állítottam hasonló elvárásokat, az viszont alaposan meglepett, hogy még a visszafogott reményeket is sikerült alaposan alulmúlni.
Maddy (Amandla Stenberg) egy közel sem átlagos fiatal lány, akinek viszont minden álma, hogy az lehessen. A lassan felnőtté cseperedő tini egész életét bezárva töltötte, teljesen steril és elszigetelt körülmények között, lévén ritka immunbetegsége miatt a legkisebb baktériumok is halálos végkimenetelű betegségeket idézhetnek elő nála. A lány a körülményekhez képest egész tartalmasan éli életét, legalábbis maga is szerette volna ezt hinni, ám minden megváltozott, mikor az idilli kertvárosba, rögtön Maddy szomszédságába egy új fiú, Olly (Nick Robinson) költözött. Van egy olyan sejtésem, hogy már ennyiből mindenki tökéletes vázlatot tudna írni a forgatókönyvről, amivel nem is az a baj, hogy szüntelen a legnagyobb romantikus kliséket durrogtatja, de mindezt olyan lélektelenül teszi, hogy még az is előrelépés lenne a Minden, minden számára, ha azt nyálasnak nevezhetnénk.
A Minden, minden pontosan olyan, mint Maddy háza: végtelenül steril. Nem olvastam az alapjául szolgáló könyvet, de merem feltételezni, hogy fontos részét képezi mindaz, ahogyan Maddy a világról gondolkodik, pontosabban az, ahogy az élet után vágyakozik onnantól, hogy meglátta, és első látásra szerelembe esett a szomszéd sráccal. Nyilván ez sem egy forradalmi ötlet, mégis, a lehetőségek tárháza végtelen mind az írók, mind a harmadik filmes rendezőhölgy számára, hogy esetleg valami olyat mondhassanak, amit nem hallunk akár minden második YouTube videóban. Erre a Minden, minden nem is próbál meg hatni a néző lelkére, egy percig sem szeretné, hogy akár csak elméleti síkon is azonosuljunk Maddy stagnáló, ám annál tragikusabb sorsával. Mindegy, engedjük el, a Minden, minden akkor nem akar több lenni, mint egy kis butus young-adult film, van ilyen. Az viszont már nagyon durva, hogy ennél üresebb romantikus filmet keresve se találnánk az elmúlt évekből.
Maddy megformálóját, Amandla Stenberget a többség az Éhezők Viadala Rue-jaként ismerheti, akinek a filmezésen kívüli munkássága egy kifejezetten tehetséges fiatal lány benyomását kelti, ám az ilyen alibi szerepek rendre negatív hatással vannak a feltörekvő színészek karrierjére. Nick Robinson, akit főszerepben elsősorban a 2013-as, remekül sikerült coming-of-age filmben, A nyár királyaiban láthattunk, hiába volt Stenberghez hasonlóan szimpatikus, a kettejük közti kémia meg sem közelítette azt a szintet, amit példának okáért Shailene Woodley és Ansel Elgort mutatott be pár éve. Az ember nem két fülig szerelmes tinit, hanem két nagyon igyekvő fiatal színészt látott, akik próbáltak kihozni valamit a fájóan felszínes és tartalmatlan forgatókönyvből. Ami hab ezen a nem túl ízletes a tortán az a tény, hogy maga az alapkoncepció is kifejezetten rövid ideig képes fenntartani a néző figyelmét, onnantól a Minden, minden pedig meg sem próbálja visszaszerezni azt, így nagyon hamar ásítozás lesz a vége egy romantikus drámának címzett filmnek. Elszomorító.
Egy fantáziátlan biztonsági játék benyomását kelti a Minden, minden, aminek annyi "pozitívuma" azért van, hogy a végeredmény se nem fárasztó, se nem giccses, olyan kis jóindulatúan semmilyen, szóval, aki szívesen mozog a young-adult műfajban, az egy próbát mindenképp tehet vele. Mindenesetre, ha létezik felejthető film, akkor az a Minden, minden, ami címével ellentétben sajnos semmit nem mond, semmit nem ad.