Utóbbi kapcsán pedig a forgatás során már némileg megkondultak a vészharangok, amikor Cruise a londoni forgatás alkalmával lesérült lábát szegve, miközben átvetette magát két épület között a film egyik - egyébként impulzív - üldözésjelenetét szegve. (A képsorok ráadásul benne is maradtak a kész filmben.) A forgatás 2 hónapig állt és 70 millió plusz költségbe került, amit végül a biztosító fizetett. És Cruise akármennyire is legyen csúcsformában, ez a széria akármennyire is az övé - ezzel is ellentmondva az eredeti sorozat szellemiségének - az első rész immár 22 éves, és Cruise sem lesz fiatalabb, még ha korához képest veszettül jó formában is van. Márpedig Cruise Ethan Huntja régen volt ennyire csúcsformában és régen izzasztották meg ennyire nem csak őt, hanem a moziközönséget is.
Nem tagadom, voltak bennem fenntartások a sorozat életében először duplázó Christopher McQuarrie újabb rendezését illetően. A Titkos Nemzet marketingalapnak bizonyuló főattrakcióját (Cruise a repülő oldalán lóg) már a nyitányban ellőtte, mindemellett mind Ethan Hunt, mind az egész küldetés rettentően személyiség nélküli volt (minden oldschoolsága ellenére) és lényegében egy a sorozat korábbi darabjainak jellegzetességeit magába foglaló "Greatest Hits" hatását keltette. Emitt egy de Palma első részét idéző feszült betörés, amott egy John Woo akcióbalettjei előtt tisztelgő motoros üldözés, a harmadik részt jegyző J.J. Abrams a produceri székben (azóta is), Brad Bird Fantom Protokolljának az öniróniája pedig szintén fel-felcsendült. Viszont a Cruise-zal már a Jack Reachert megelőzően, a Valkűr forgatókönyvírójaként is jó kapcsolatot ápoló McQuarrie szépen elkezdte visszavinni a szériát az akciófilmtől a kémthriller irányába, ezt éppen úgy jelképezte az ötletes, operaházi jelenet, mint a Londonban játszódó, kis léptékű finálé, nem beszélve a politikai machinációkról. McQuarrie most Cruise-hoz hasonlatosan emelte a téteket, de nem csak a feszültség, hanem az akciók intenzitását illetően is és tovább folytatta a széria új mederbe terelését.
No persze arra továbbra sem volt képes, hogy az eredeti széria csapatdinamikájával ellentétben Cruise egóját visszaszorítsa és ezúttal a Ving Rhames-Simon Pegg duó is inkább csak statisztálásra kényszerül, az előző rész nagy felfedezettje, Rebecca Ferguson Ilsa Faustja viszont ezúttal sem sikkad el, még ha szerepe kisebb is, mint legutóbb. De lássuk be! Ez a sorozat Cruise-ról, az ő egójáról szól, hogy bizonyítsa akcióhős rátermettségét: Cruise motorral száguld, Cruise helikopterről zuhan a mélybe, Cruise a sziklaszirten vív olyan élet-halálharcot, amelyen a Cliffhanger rajongói sírnak a gyönyörtől. A Mission: Impossible filmek mindig is erről szóltak és amíg Cruise-ban van erő és kitartás erről is fognak, viszont McQuarrie minden eddiginél jobban egyensúlyba hozta a sorozat akcióorientáltságát a zsáner körömrágó feszültségével. A Mad Max: Harag útja óta nem láttál ilyen intenzív akciómozit: az Utóhatástól nem egyszer leizzadsz a csontrepesztő akciókat és a suspense-t látva, amiben Rob Hardy (Boy A, Expedíció, Ex-Machina) feszült képei és Lorne Balfe impulzív zenéje is közrejátszik.
McQuarrie pedig mindemellett ügyesen bontogatta tovább az előző részben megkezdett kérésköröket, amellyel nem csak az IMF és vele együtt Ethan Hunt létét kérdőjelezi meg, hanem jobban beleviszi nézőit az ügynökségek önös érdekektől tarkított csatározásaiba is. Néha már túlságosan is. Emellett sikerült javítania a sorozat egyik legnagyobb rákfenéjén, mégpedig az érdemi antagonistán. A visszatérő Sean Harris is most fenyegetőbb aurával mételyezi meg Huntot, azonban az abszolút kellemes meglepetés mindenképpen Henry Cavill, aki az első olyan gonosz a szériában, aki nem csak egyenértékű Hunttal, hanem sokszor valóban megkérdőjelezi azt, hogy a főhős túléli-e a kalandot, ami elnézve a korábbi rosszfiúkat alakító illusztris rangsort, nem kis szó.
George Miller fentebb idecitált klasszikusához azonban mégsem ér fel és nem csupán a műfaji differenciál okán. Noha McQuarrie bizonyos értelemben végre elhagyta a korábbi filmekre jellemző heist elemet (avagy be kell törni valahova és ellopni azt onnan) és számos merész húzással él, az igazán bátor, akár a sorozatot, akár a műfajt újradefiniáló lépésekből visszatáncol. De legalább eljátszik velük, még ha fájó is egy-egy kihagyott ziccer. Mindemellett akármennyire is sodró lendületű a mozi, helyenként a cselekményt már látványosan túlcsavarja, amely ráadásul lehetne rövidebb is vagy 20 perccel.
Ha műfaji rokont kéne megneveznem, akkor a nagy öreg James Bondtól a Skyfallt mondanám, de az a hagyatékával sokkalta okosabban, intelligensebben játszott el, inkább volt cselekmény, mintsem akció vezérelt mozi, noha az Utóhatás egyik újdonsült pozitívuma mindenképpen az, hogy fel-felüti benne a fejét a keserű melankólia. Ahogy azonban a bevezetőben is utaltam rá, a forgatási baleset intő jel lehet Cruise-nak (no meg a biztosítójának), hogy ezt már nem sokáig csinálhatja tovább. Még akkor sem, ha lehetetlen elképzelni, hogy Cruise ne lenne képes elképesztő kaszkadőrmutatványokkal és kalandokkal megdöbbenteni a közönséget még vagy 20 évig.