Mr. Jones - Kritika

A Mr. Jones egy fiatal párról szól, akik a férfi filmkészítési szándékai végett egy Isten háta mögötti kis faházikóba mennek, amely még az első napokban a maga idilljével leveszi őket a lábukról, hogy aztán később szépen a szívbajt hozza rájuk. Faházikó, látszólagos idill, ezeket mind felismerhetjük. Aki látott már életében horrorfilmet, annak ezek a motívumok ismerősek lehetnek (gondoljunk csak a Cabin in the Woods-ra vagy az Evil Dead-re), ez megfejelve a "found footage"-dzsal, első gondolatunk jogosan lehet az, hogy "Francba, megint egy fantáziátlan elsőfilm, ami semmi újat nem tud mondani.". Ezt megcáfolni a film megtekintése után is nehéz, annyit azonban elárulhatok, hogy nem egészen reménytelen a helyzet.

A Mr. Jones első fél órája sejtelmes hangulatával lassan-lassan behúz minket. Megismerjük dióhéjban a párocskát, látjuk, amint a kapcsolatuk minimálisan ugyan, de holtvágányra fut. Látunk szép felvételeket a természetről, majd lassan-lassan beoson a félelem és a rettegés. A rendező ezeket a jeleneteket tisztes iparosként kezeli: nem viszi túlzásba a rémisztgetést, játszik a hangeffektekkel, az ismeretlentől való félelmünkre alapozza a dolgokat, ez megy is neki, a found footage adta lehetőségeket is igyekszik kihasználni. Később belép a filmbe egy kvázi dokumentumfilm-betét, ami még szintén kellőképpen érdekfeszítő, ám ezek után idővel Mueller elkezdi elveszteni a fonalat és az, amit addig korrektül felépített annak rendje-módja szerint ki is siklik. Ami a rejtélyes Mr. Jones figuráját illeti (spoiler nélkül legyen elég róla annyi, hogy a külvilág valamiféle művészemberként aposztrofálja őt), nagy sejtelmesen körbejárják a karakterét, a végére csupán a funkciójára derül igazán fény, hogy mi is az ő intenciója és miért csinálja azt, amit csinál. Ez a sejtelmesség jót tesz a filmnek, kár hogy aztán a végén kissé félbehagyottnak éreztem ezt a szálat. Bár a maguk módján lezárták.

Nem azzal van a baj, hogy sok mindent kérdőjelesen hagy, hiszen egy horrorfilmbe nyilván kellenek a kérdőjelek és nem szabad mindent túlmagyarázni. Sajnos a rendező elköveti azt a hibát, hogy a fináléra - valószínűleg pénzszűkösség révén - nem tudott igazán félelmeteset kreálni és addig futotta csak neki, hogy néhány kapucnis-fényképező-vakuzó figura követi a hőseinket. Közben igyekszik feszegetni a "mi az álom, mi a valóság?"-kérdéskörét, bizonytalanságban hagyva nem csak a szereplőit, de a nézőket is. Álom és valóság egybefolyik, a különbség nehezen tehető meg. Ez szép és jó, de bár ennek a használata technikailag rendben van és papíron is működik, sajnos mégis kicsit blöffnek éreztem és a rövidebb, könnyebb út használatba vételének. Ha Lynch használja oké, ő érti a dolgát és kisujjában van ennek az "effektnek" a maximális kiélése, de másoknál sajnos csalásnak érződhet. Akkor is, ha egyébként a sztori szempontjából logikus lépés. Így aztán számomra a film vége egy hatalmas lerombolása annak a jónak és potenciálnak, ami a film első felében meg volt lebegtetve.

Nem nevezném tehát menthetetlenül rossz filmnek, vannak erényei, a baj csupán az, hogy ezek az erények szimplán erények maradnak. Nem tudnak felnőni annyira, hogy egy igazán jó filmmé álljanak össze. Ahhoz egy összeszedettebb forgatókönyv és pokolibb finálé kellett volna.

 

Oldalak: 1 2