Azt le kell szögeznem, hogy Adam Sandlert és az ő tirpák humorát egyáltalán nem tartom ördögnek valónak, és az az ellenszenv, ami a kritikusok részéről körül veszi, enyhén túlzónak találom. Az olyan vígjátékai, mint az Apafej, Az 50 első randi, a Ki nevel a végén? vagy a néhol már meglepően drámai Távkapcs kifejezetten szórakoztatóak, sőt a Sátánka is a maga módján a bűnös élvezet kategória, még ha Sandler ugyanazt a figurát hozza mindegyikben is. Azonban olyan 2008 környékén a sajátos, de még alapvetően vicces Ne szórakozz, Zohannal! című baromságával elindult a lejtőn (már ami a színvonalat illeti), és egyelőre kijelenthetjük: elérte az abszolút mélypontot.
Nagyfiúk 2. – Kritika
Mit lehet írni egy filmnek nehezen nevezhető celluloid förmedvényről, a nyilvánvalón kívül? Sajnos még így is túlságosan is sok mindent.
Hirdetés
Hirdetés