Ridley Scottnál kevés aktívabb rendező létezik, a lassan 86-ot betöltő direktor pedig továbbra sem lassít. Két éve Az utolsó párbajjal és A Gucci-házzal rukkolt elő és idén is egy történelmi eposszal jelentkezik, melyben nem kisebb személy életét hivatott bemutatni, mint Bonaparte Napóleon. A kérdés csak annyi, hogy ezúttal képes-e a korrekt, de felejthetőnél magasabbra tenni a lécet.

Napóleon (Joaquin Phoenix) ambiciózus katona, rohamléptekkel halad felfelé a ranglétrán. Zseniális taktikai húzásai felkeltik az ország vezetőinek figyelmét, így a semmiből érkező korzikai fiatal hamar dandártábornoki rangban tiszteleg. Sikerei kitapossák az ösvényt a hatalomig vezető úton, ám magánéletében képtelen mindent kontroll alatt tartani.

A cselekmény nem egy komplett életutat mutat be, az 1700-as évek végi francia forradalom idején csatlakozunk az események sodrásába, ahol Napóleon először vezette győzelemre seregét. A belső viszályok után ellátogatunk a nagy hódítások színhelyeire, úgymint Egyiptom vagy Austerlitz. A hadvezér megházasodik, elveszi Josephine de Beauharnaist (Vanessa Kirby) és szépen lassan egyeduralkodóvá válik.

A történet vázolása úgy hangozhat, mintha egy történelemkönyvből lenne kiemelve, s kis túlzással ez a helyzet áll fenn. David Scarpa forgatókönyve száraz, tényszerű, így annak sem túl érdekes, aki nem tudja betéve Napóleon életét. Szerencsére Scott még mindig tudja, hogy kell rendezni, ugyanakkor nagyon érződik a filmen a Mennyei királyság-effektus. Gondolok itt arra, hogy messziről látszik, mikor és hol szaladt meg a vágóolló az utómunka során. A 158 perces játékidő így sem rövid, de egyértelmű, hogy az elvileg négy órás rendezői változat sokkal aprólékosabb és precízebb egy szépen felmondott történelemleckénél.

Remek példa a címszereplő és Josephine kapcsolatának ábrázolása. Villámgyorsan egymásba gabalyodnak, összeházasodnak, s noha akadnak afférok, a végsőkig kitartanak egymás mellett. Napóleon feltétel nélküli szerelme még hagyján, de a nőn sokkal többször érezni az undort, mint a törődést, így kvázi rejtély, hogy miért ragaszkodik a válás után is egykori párjához. Az uralkodó életében fontos szerepet töltött be édesanyja, melyet ki is hangsúlyoznak, ehhez képest csak perceket kap a mama.

Ilyen, illetve ehhez hasonló hézagoktól hemzseg a film, melyeket jó lett volna kitölteni és biztos vagyok benne, hogy a rendezői verzió ennek eleget is tesz. Ami azonban mindenképp meglepetés, az a rendszeresen visszaköszönő humor. A főhős két teljesen különböző ember benyomását kelti. Kitűnő vezér, stratéga, aki nem kegyelmez ellenségeinek. Otthon mégis mintha egy infantilis, kissé perverz kisgyerekké változna. Scott viccel a magasságával, az egójával, ezen felül olyan nevettető beszólásokat adott a szájába, melyek egy vígjátéknak is a becsületére válnának.

Persze a komolyabb hangvételű szegmenseknél is képes odatenni magát, gondolok főleg a csatajelenetekre. Toulon ostroma, az Austerlitzi vagy a Waterloo-i ütközetek egészen parádésak. Dinamikusságban, intenzitásban, grandiózusságban egyaránt kiemelkedőek, s ilyenkor érezni igazán, hogy Scott elemében van. Lehet azzal vádolni, hogy történelmileg nem mindig hiteles, de többek közt a Gladiátor sem volt az. Nyilván a Napóleon nem mérhető hozzá, ellenben a dramaturgiai célt szolgáló ferdítések nem ördögtől való dolgok.

Joaquin Phoenix hozza a formáját, bár magához képest nem kiemelkedő, mégsem lehet belekötni a játékába. Vanessa Kirby-t mindig jó látni és ki is hozza a maximumot a rendelkezésére álló időből.

A bevezetőben feltett kérdésre, miszerint Scott ezúttal igazán emlékezeteset alkotott-e, sajnos nemmel kell válaszolnom, még ha időnként egy-egy jelenet a zsenialitás határát is súrolja. Tartja a színvonalat és könnyen lehet, hogy a rendezői változat után a Mennyei királysághoz hasonlóan a Napóleon is kisebb kultstátuszt vív ki magának, de a mozikba került verzión sokszor érezni, hogy maradt benne kiaknázatlan potenciál. A három, három és fél órás mozik korában ez pláne bosszantó, még ha most egy színvonalas történelmi eposz is született.

Hallgass meg egy másik véleményt is: