A Netflix és Happy Madison (Sandler produkciós cége) legújabb együttműködése egy montázzsal kezdődik, amely azt mutatja be, hogy a különböző kultúrákban milyen rituálék alakultak ki a felnőtté válás megünneplésére. Ezek pedig pontosan mutatják az életszakasz abszurditását: kamaszként olyan dolgokat érzünk nagyon fontosnak, amelyek egész életünk szempontjából szinte jelentéktelenek, arról nem is beszélve, hogy hirtelen rengeteg változás megy végbe a testünkben és a személyiségünkben egyaránt. 

Az említett identitáskríziseket bemutató filmes műfaj, a coming-of-age nem véletlenül ilyen népszerű: mindenki tud kapcsolódni - az általában kifejezetten passzív -  főhősökhöz, akik ugyan hibákat követnek el, de végső soron mégiscsak jót akarnak. 

Ebben a zsánerben manapság gyakoribbak azok az alkotások, amelyek a középiskola elhagyását, a felnőtt élet elkezdését tematizálják, de az elmúlt időszakban néhány olyan mozi is nagy sikert aratott, amely inkább kiskamaszokkal foglalkozott: bájos volt ebben az évben az Are You There God, It's Me Margaret, de hogy egy kevésbé ismert alkotást is megemlítsünk, Rob Reiner ugyancsak remekül ragadta meg ezt az életszakaszt a Változó szerelemben. A Ne merészelj eljönni a bát micvámra előbbi kettő mellé csatlakozik, miközben a szintén netflixes Én még sosem...-re is sok tekintetben hasonlít. 

Stacy Friedman (Sunny Sandler) élete legfontosabb eseményére, a bát micvájára készül. Legjobb barátnőjével, Lydiával (Samantha Lorraine) mindent jó előre elterveznek, ám kettejük közé éket ver az első szerelem, hiszen mindketten ugyanabba a fiúba, a focista Andybe (Dylan Hoffman) lesznek szerelmesek. A páros vitái odáig fajulnak, hogy már az ünnepséget sem várják, ám rá kell jönniük, hogy a felnőttnek lenni többek között azt jelenti, hogy meg tudunk bocsátani a minket megbántóknak és mi is elnézést tudunk kérni a hibáinkért. 

Nem véletlenül említettem meg Mindy Kaling szintén remek sorozatát, az Én még sosem...-et, mert az indiai gyökerű produkcióhoz hasonlóan Sammi Cohen rendezése is szervesen kapcsolódik egy kultúrkörhöz. A Ne merészelj eljönni a bát micvámra gyökerei a zsidó hitvilághoz nyúlnak vissza, s szerencsére a film kifejezetten okosan adagolja ezeket a kulturális adalékokat: konfliktus tárgyát képezi például, hogy az idősebb és a fiatalabb generáció máshogy áll a valláshoz, példabeszédszerű jelenetnek pedig tulajdonképpen csak Adam Sandler egyik monológja tekinthető. Stacy Istennel való beszélgetései ellenben azt bizonyítják, hogy bár arra talán már nincs igényünk, hogy nap mint nap ápoljuk a hagyományainkat, jó, ha tudjuk, hogy mindig vissza tudunk térni egy biztos pontra. 

Ha már Sandler szóba került, meg kell említenünk azt a nehezen kikerülhető tényt, hogy jelen film esetében egy valódi családi vállalkozásról beszélhetünk, hiszen a komikus gyerekei és a felesége is feltűnnek a Netflix alkotásában (ahogy egyébként sok korábbi filmjében), közülük pedig a legemlékezetesebb alakítást a főszereplőként tündöklő Sunny Sandler nyújtja, aki a teljes érzelmi skálát be tudja járni. Hiteles világra rácsodálkozó tiniként és bosszúra szomjazó, eltökélt lányként is. 

De azt is érdemes kiemelni, hogy édesapjának mennyire jól áll ez az apaszerep. Megint csak egy ismerős archetípusról beszélünk, arról az apáról, aki valójában mindig a gyerekei cinkosa. Az a jó zsaru, akinél egy mosollyal mindent el lehet érni. Hibaként említhetjük meg viszont, hogy az ő történetszála némileg lóg a levegőben. Pár poén erejéig persze vicces a döntésképtelensége, de a drámát is látnunk kell a sorsában. Próbál kapcsolatot teremteni a gyerekeivel, de általában egyedül megy moziba, és egyre kevésbé érti, hogy mi zajlik kamaszlányai életében. 

A Ne merészelj eljönni a bát micvámra semmi újat nem állít a felnövésről, de megfelelő helyekre teszi ki az idézőjeleket, így kellő távolságtartással, sok humorral és még több empátiával tudja ábrázolni a 13 évesek életének drámáját. Igen, ez az a kor, ahol egy rossz nézésből és egy fél szemmel elkapott nevetésből is órási probléma lehet,  ugyanakkor az alkotók azt is ábrázolják, hogy milyen kegyetlenek tudnak lenni a gyerekek ekkortájt: a korábban említett idézőjelekre semmi szükség Stacy első megszégyenítésénél, az ugyanis egy minden ízében drámai jelenet. 

Adam Sandler és a Netflix legújabb együttműködése nem definiálja újra a műfajt, és az is biztos, hogy évtizedek múlva nem fogunk erre a filmre hivatkozási alapként tekinteni, de az átlag streaming-színvonalat bőven megugorja, és úgy szórakoztat nagyjából 100 percen keresztül, hogy egy pillanatig sem kell kényelmetlenül éreznünk magunkat.