Hirdetés

Nem oké - Kritika

|

Tragédiában nincs pardon.

Hirdetés

Mindenkinek van egy saját magáról alkotott elképzelése, ami ideális és amit szeretne, ha mások is látnának. Ez teljesen természetes. A közösségi média is éppen ettől olyan népszerű, mert ennek segítségével megkreálhatjuk saját magunknak egy olyan profilját, melyet többé-kevésbé könnyen fenntarthatunk. Mert a legtöbben úgyis többet látják azt a sík felületet belőlünk, mint hús-vér valónkat. Nagyjából innen indul a Nem oké című film, hogy aztán jóval meredekebb, kellemetlenebb problémákkal szembesítsen bennünket. 

Hirdetés

A Nem oké egy lányról szól, aki több akar lenni, mint ami. Mint az, aminek nézik őt a munkatársai. Egy jól menő webes újságnál dolgozik, mint képszerkesztő, de ambíciója ennél sokkal nagyobb, viszont felettese állítása szerint a rá bízott munkában is megbízhatatlan. Próbál bevágódni bizonyos embereknél, a közösséghez tartozás vágya fűti őt, így hol úgy tesz egy menő füvező blogger társaságában, mint aki napi szinten tolja a cuccot, hol pedig melegek társaságában próbál extrémen elfogadónak tűnni. A filmbeli fő sztori katalizátoraként elég egyetlen hazugság: hogy hősnőnk elutazik Párizsba egy írótanfolyamra, ahová őt meghívták. A többi jön magától. Először csak photoshoppolt képek, melyeken Franciaországba hazudja magát, insta-kompatibilis pillanatképek reggeli croissantozásról, kávézásról. Majd amikor tragikus módon éppen ott történik terrorcselekmény, ahová hazudja magát, nem nagyon tudja megállítani a lavinát. Nem is nagyon akarja persze: örömmel hazudja a világnak, hogy túlélte az esetet, mert a világ szereti az áldozatokat a keblére ölelni. 

A Nem oké az a fajta film, amit rossz nézni. Nem azért, mert rosszak a színészek (Zoey Deutch kifejezetten jó), hanem mert rendkívül kényelmetlen témát érint és ahogyan néztem, nem tudtam nem elképzelni azt, hogy mi lenne, ha én kerülnék egy ilyen szituációba. Ha én kerülnék ebbe a hazugságspirálba. Elbírná-e a lelkiismeretem mindezt? Ha belekerülnék, mi lenne az a pont, amikor már azt mondanám, hogy ennyi elég volt, nem tovább? Szabályosan rosszulesett nézni, amint Danni kiélvezi az áldozatok "kiváltságát", ahogyan tobzódik, fürdik a hírnévben, mások sajnálatában és ahogyan végre - ha szörnyű áron is -, de írt egy cikket, amit emberek százai osztanak meg és "szívecskéznek". 

Quinn Shephard rendező filmje nem teszi meg Dannit kifejezett hőssé, nem szimpatizál vele, de nem is ítéli el. Olvasatában nem könyveli el a szó hagyományos értelmében rossz embernek, hiszen megmutatja azt is, hogy a lelkiismerete folyamatosan dolgozik (még ha lassan is ahhoz, hogy maradéktalanul helyre tegye az általa okozott kárt) és nézőként nem állt nehezemre átérezni azt, hogy mi történne vele akkor, milyen magyarázkodásokba kellene fognia, ha egyszer kitálalna. Az őt megformáló Zoey Deutch pedig ügyesen hozza az ügyetlen lánykából előbúvó élvhajhász nőszemélyt, miközben azt is megmutatja, hogy legyen a helyzet bármennyire is abszurd és keserű, ebből a szituációból is ki tud nőni egy igaz barátság. Ami, fonák módon (és teljesen érthetően) egyből halálra van ítélve. 

Nem mondom, hogy tökéletes a film, mert ahhoz alapvetően egyszerűbb eszközökkel operál és valamelyest könnyedebb hangvételt üt meg, de talán pont ez a hangvétel az, pont az egyszerűbb eszközök használata az, ami közelebb viheti, élvetővé teheti a fiatalabb generáció számára a filmet. Illetve annak mondanivalóját. Ami nyilván, legyen bármennyire is egyszerű, mégis megszívlelendő és igaz: hazugságunk előbb-utóbb visszaüt ránk. Itt persze messzebbre megyünk, hiszen mégiscsak egy olyan lányt követünk, aki szakmai és magánéleti előnyt kovácsol mások tragédiájából.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Ennek a szálnak a felerősítésére filmbeli barátja, Rowan (Mia Isaac kiemelkedően jó) egy olyan súlyt cipel a vállán, amelyet a rendező akár el is bagatellizálhatna, de szerencsére nem teszi, kellően kiemeli az ő személyes drámáját és minden könnyedsége ellenére fájdalma igazinak, őszintének bizonyul. Nem pedig szimplán kizsákmányolásnak a rendező részéről. Miatta is éreztem, hogy egy olyan alkotással állok szemben, amely akkor is valódi gondolatokat kommunikál a néző felé, ha egy-két jelenetben hajlamos elhumorizálni a dolgokat (lásd a tipikus füves karaktert, akit Dylan O'Brien kelt életre). Miatta és az egész játékidőn keresztülhúzódó szekunder rosszullét és szégyenérzet kiváltása miatt is úgy gondolom, hogy megérte rászánni az adott időt. 

Nem oké - Kritika

Kinek Ajánljuk
  • Akiket érdekel, hová fajulhat egy elhibázott döntés az influenszer-generációban.
  • Akik szereti a tinifilmeket, ha fajsúlyos problémákkal foglalkoznak.
Kinek Nem
  • Aki picivel több mélységet szeretne.
  • Akit nem hatnak meg az influenszerek problémái.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.