Hirdetés

Nevem: Thomas - Kritika

|

Jó szándékú, de álmatag utazás.

Amikor Thomast először meglátjuk, épp motorra készül szállni, az ülésen azonban felfedezni vél egy skorpiót. "Nocsak, hát te? Egyedül utazom, érted?" - mondja neki, majd kedvesen, gondoskodón megfogja és leteszi. Ő maga pedig elhajt. Később nem csak ugyanazzal a skorpióval találkozik úton-útfélen, de ráakaszkodik egy fiatal, hebrencs lány is, akivel aztán kénytelen-kelletlen útitársak lesznek. Thomas pedig birkatürelemmel tűr minden bohóckodást és meggondolatlan cselekedet, amellyel a leányzó szembesíti őt. Persze nincsen ezen semmi meglepő, elvégre a Thomast alakító színész Terence Hill, aki világéletében olyan figurákat játszott, aki megértőn viseltetett embertársai irányában még akkor is, ha néha ő maga is játékos seggfejkedéssel adott hangot szándékának (lásd, amikor Bud Spencerrel szerepelt együtt). A Nevem: Thomas maga mögött hagyja ezt a pimasz kékszemű ficsúrt, sokkal inkább az életereje teljében lévő, bölcs, szemeit ugyanolyan kéken csillogtató férfit helyezi középpontba.

Hirdetés

A Nevem: Thomas műfaját tekintve road movie, azon belül pedig egyfajta elszámolás azzal, hogy kik vagyunk és mit akarunk az élettől. Történet egy férfiról, aki egyedül szeretne elmenni valahová, de hozzávetődik egy lány, aki viszont mindent akar, csak egyedül lenni nem. Kettejük párosát követi nyomon a film.

Az érdekes az, hogy a Nevem: Thomas nem nyújt túl sok fogódzót annak érdekében, hogy megismerjük mind Thomas-t, mind partnernőjét Luciát. Thomas egy magánzó, aki motorháton szeretne eljutni Spanyolországba, hogy ott aztán megtaláljon egy kicsi sivatagos részt, ahol elolvashat egy bizonyos könyvet. A cselekmény lényegében abszolút homályban tartja azt, hogy mi az igazi szándék, bár azért valamelyest sejthetjük: lelki nyugalomra szeretne lelni. De hogy honnan jött? Miért szeretné ezt a nyugalmat és mi a helyzet azzal a könyvvel, melyet olyannyira szeretne elolvasni? Kérdések, amelyekre talán nem is kell választ lelnünk, kérdések, amelyekre a választ a film eltitkolja előlünk. Amikor civilként látjuk hősünket, abból messzemenő következtetéseket nem lehet levonni (egyszer az elején, amikor papok elbúcsúztatják őt, majd a végén, mikor magányában nézi a televíziót este), csupán azt hogy egyedül él. Az, hogy az említett lány, Lucia mellé szegődik, kevéssé mozdítja el őt ából bébe. Karakterének nincsen íve, ha csak azt nem mondhatjuk annak, hogy először vonakodik magával vinni, majd megszólal a lelkiismerete és csak enged a lány kérlelésének. De persze felteszem a kérdést: számít-e mindez?

Számít-e, hogy egy olyan ember útját nézzük végig, akin fejlődés nem megy végbe a történet során? Talán nem is ő az, aki itt a főszereplő? Talán a hangsúly Lucián van? Lucián, akinek Thomas éppen az ellentetje: sokszor hirtelen haragra gyúl, gyorsan kijön a sodrából, egyszer eltűnik, majd visszatér, egyszer nevet, következő pillanatban már sír. Egyszer olybá tűnik megveti, majd éppen ellenkezőleg: odavan Thomasért. Nehéz rajta kiigazodni, bármi is hagyja el a száját, vélhető hazugság, látszólagos lazasága és boldogsága mögött pedig olyan fájdalmak húzódnak, melyek egy idő után nyílt sebként kezdenek tátongani. Terence Hill rendezőnek és forgatókönyvírónak vélhetően az volt a célja, hogy két teljesen eltérő habitusú és temperamentumú karaktert egymásnak eresszen és közelebb hozzon egymáshoz, kvázi konfrontálódjanak az életviteli eszmék, valamint belecsempésszen némely generációs szakadék áthidalására való kísérletet is. Valamint feltételezhető célja az is, hogy mindkettőjüknek adjon egyfajta megvilágosodást, lelki megnyugvást.

A Nevem: Thomas olykor megidézi a klasszikus Spencer-Hill filmek bugyuta, ám szerethető báját - egy ízben például Terence Hill bucira ver mindenkit egy helyi kricsmiben, a film elején pedig egy serpenyővel dádázza el a Luciát szorongató tagokat. Más ponton a film meglepően melankolikus, meditatív hangvételű. Mindent összevetve azonban bármily jószándék is vezérelte Hill-t a története elmesélésében, bármennyire is szeretett volna megosztani valamit az életről, hogy élni kell és élvezni és szeretni azt, olykor ez a kommunikáció a nézővel meglehetősen döcögősnek bizonyult. Hiába másfél órás csupán a film, a végén elnyújtottnak éreztem: túl sok időt eltöltünk a szereplőkkel úgy, hogy karakterük nincsen igazán kibontakoztatva és nem egyszer elüti az időt Hill olyan jelenetekkel, amelyek kevéssé vagy csak nagyon nyögvenyelősen szolgálják a cselekményt. Ezek megakasztják a filmet és összességében inkább egy olyan alkotássá avanzsálják a végeredményt, melynek vannak eltalált pillanatai (Thomas és Lucia párosa között sokszor jó a dinamika és varázsolnak némi életet a képsorokba), nem akar bántani, Hill atyáskodó, elnéző tekintetét öröm nézni és mindent összevetve nem lehet rá igazán haragudni minden hibája ellenére sem. Mondjuk élek a gyanúperrel, hogy emlékezni se nagyon fogok rá az év befejeztével.

Nevem: Thomas - Kritika

Kinek ajánljuk
  • Elkötelezett Hill-rajongóknak.
  • A lassabb tempójú filmek kedvelőinek.
Kinek nem
  • Akik szeretik, ha egy filmben több a történés.
  • Akik szerint Hill Spencer nélkül nem az igazi.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.