Boross Martin nagyjátékfilmje arra a feladatra vállalkozik, hogy egy kisközösség működésén keresztül általános konklúziókat vonjon le a "nagy egész" tekintetében, amely megközelítés mellett még a filmkészítés morális szürke zónái is feltűnnek.
Miközben a film az általa megjelenített közeg reprezentációjának ingoványos talaján viszonylag biztosan mozog, addig a játékidő biztató első felét gyengíti a történet végére széttartó cselekmény.
Tamás (Dér Zsolt), Hanna (Mészáros Blanka) és Krisztián (Baki Dániel) egy a fővárostól távol eső faluba utaznak, hogy a nyár folyamán művészeti foglalkozást tartsanak az ott élő gyerekeknek. Ott tartózkodásuk alatt azonban rájönnek, hogy a polgármester, Gáspár (Pál András) visszaél a hatalmával, ezért a csapat titokban egy erről szóló dokumentumfilm készítésébe fog.
A Nyersanyag felütése, melyben egy kamasz a kamerának mesél a közelmúltban megélt traumáiról, figyelemre méltó, és szépen keretbe is foglalja az események láncolatát, miközben ugyanazon jelenet tónusa a játékidő végére megváltozik. Tamásék - pontosabban leginkább ő, társai főleg csak elszenvedői magánakcióinak - története több szinten is értelmezhető. Egyfelől kezdetben hiába próbálja látszólag elsimítani a nagyváros és a perifériára szorult községek közötti különbségeket, végső soron kiélezi azokat, mind tárgyi világban (a főhős rosszul méri fel a helyzetet, mikor drága ruhákban pénzeli a nyomorban élőket), mind mentalitásban (a budapesti fellengzősséget és idealizmust, valamint a falusi autokráciát és az egyszerű jellemeket sztereotipikusnak is találhatnánk, ám Boross úgy tűnik, megfelelő környezetet tudott teremteni ahhoz, hogy akár a gyerekszereplők is önmagukat adják). Emellett Tamás önzése is remek ívet kap: folyamatosan rajzolódik ki, hogy leginkább saját szakmai előrelépése lebeg a szeme előtt, mintsem ténylegesen megvilágítani a hátrányos helyzetben élők problémáit.
A film reflektál a dokumentumfilmesek rendezői attitűdjeire is, hogy a részvételt vagy pusztán a megfigyelést választják (Borossnak egyébként volt már a Nyersanyaghoz hasonló tematikájú "fantázia-dokumentumfilmje", a Remake-Bodony), illetve alapvetően a társadalmi felelősségvállalás kérdésére azon keresztül, hogy Tamás nem tudja szenvtelenül nézni a falusiak által elszenvedett sérelmeket.
Elég kompakt csomagolást kaptak ezek a rétegek, így bőven ad a film gondolkodnivalót, viszont a fontos témák és a filmkészítés önreflexiói mellett feltűnnek olyan mellékszálak is, amiket könnyen ki lehetett volna hagyni a történetből. Például a Tamás által kitüntetett figyelmet élvező Zsani (Szabó Stefi) egy ponton túlságosan kötődni kezd a férfihez, ami végül csak felesleges plusz bonyodalomként szolgál. Tamás visszatérését a faluba a dokumentumfilmje megjelenése után kevésbé kacifántos módon meg lehetett volna magyarázni, és Zsani normális emberi kapcsolatok kialakításával kapcsolatos gondjai is addigra már elég egyértelművé válnak. Emiatt a film második fele érdektelenebbre sikeredett, és a film végső hosszának is jobbat tett volna, ha ezeket a jeleneteket végül a vágóasztalon hagyják.
Ennek ellenére a felismerés, amivel Tamás a cselekmény végén szembesül, szintén elég komplex: meg kell küzdenie saját jellemhibáival, addig kiforrottnak tűnt emberismeretét is próbára teszik, valamint a "segítség" fogalmát is át kell értékelnie, hiszen lehet, hogy ő maga végső soron pozitívan jött ki a megpróbáltatásaiból, lelkiismeretével azonban el kell számolnia, mikor rádöbben, hogy útja nem csak jó szándékkal, hanem egoizmussal van kikövezve.
Alapvetően érdekes kérdéseket boncolgat a Nyersanyag, amit többnyire sikerül több szinten is kibontania, azonban a végére kicsit elharapódzik a dolog. Jobb lett volna még a falusiak sorsával, az ott kialakult értékrendszerrel és a tehetetlenség megnyilvánulásaival foglalkozni, és kevesebbet Tamás magánéletével - ezzel együtt is elég szubjektív lett volna a nézőpontja és főhős maradt volna. Ennek ellenére a hivatásos és az amatőr szereplők is élvezetes alakítást nyújtanak, és az oly sok filmben problémát jelentő dialógusok is nagyrészt természetesnek hatnak. Csakúgy, mint a (mély)szegénységi környezet, ami manapság sokszor csak a megpróbáltatásokat súlyosbítja, de nem szerves része a történetnek; itt azonban végre funkciója is volt a körülményeknek. Nem hibátlan alkotás, ám mindenképpen a jó magyar filmek sorát erősíti a Nyersanyag.
