Hirdetés

Overlord - Kritika

|

B-filmnek B-film, de a fejünk nem szakad le tőle.

Hirdetés

Azt hinné az ember, hogy könnyű élvezetes B-filmet csinálni, pedig nagyon is nehéz, ugyanis ennél a zsánernél a legélesebb a határvonal, hogy mi az, amit komolyan gondolnak az alkotók és mi az, amit coolnak, ami sok esetben egyenlő a viccessel, és nem feltétlenül az alkotói szándék szerint. Az Overlord legfőbb baja egyben egyik legnagyobb erénye is: komolyan veszi magát.

Hirdetés

Adva van egy csapatnyi amerikai katona, akik a II. világháború partraszállását megelőző estéjén, előőrsként kívánnak behatolni az ellenséges vonalak mögé, hogy megsemmisítsék a németek egy rádióállomását, ezzel elvágva a kommunikációs útvonalat. Csakhogy a gépet lelövik, az osztagnak csupán egy kis része éli túl az egészet, mindennek tetejébe pedig olyan szörnyűségekre bukkannak, ami felülírja az addigiakat.

Egy ilyen sztoriból a maga idejében John Carpenter igazi klasszikust rittyenthetett volna, éppen ezért érthető, hogy mi ragadta meg benne a producer J.J. Abramset, mint ahogy az is, hogy miért állt úgy sokáig a dolog, hogy ez is a Cloverfield-univerzumhoz fog kötődni, de akárcsak a Hang nélkül esetében, szerencsére nem így történt. Manapság a filmek egyre inkább elfelejtenek önálló történetként funkcionálni, muszáj egy franchise-hoz, egy brandhez kötni, hogy a néző garantáltan jegyet váltson rá. Noha jelen esetben ez a brand maga Abrams, az Overlordban mindenképpen dicséretes, hogy a saját lábán is megáll. Nem maximális biztonsággal, de annyira igen, hogy ne essen fel.

Ebbe a magabiztosságba pedig azt is tessék beleérteni, hogy itt nincsenek kényszerű filmes tisztelgések, amelyeket a zsáner rajongói és/vagy romkocsmákban értekező filmesztéták felismerhetnek és kielemezhetnek, mint ahogy az önirónia is teljesen mellőzve lett. És talán utóbbi az, ami nem ártott volna legalább egy csipetnyi a filmbe.

Julius Avery rendező decens módon vezeti végig a történetet, a nyitányt éppúgy, mint a vérbő finálét, ami sohasem esik át túlzásokba (mármint Machete félékbe). Ezt megkönnyít az is, hogy a nácikat (élükön a Trónok harca Euron Greyjoy-ával, Pilou Asbækkel) mindenféle részvét, vagy bűntudat nélkül lehet a hidegre tenni ebben a Return to Castle Wolfeinstein ihletésű sztoriban. Olyan szörnyetegei ők a történelemnek, még mindig oly közeli távlatból, akiket nehéz a legvadabb képzelőerővel rendelkező regényírónak (csók, puszi, Mr. Martin!) is felülmúlnia. Épp ezért élvezet nézni, ahogy elhullanak, még megannyi filmes felbukkanásuk után is.

A probléma Avery részéről ott van, amikor érdemben el kellene időzni a karakterein, pontosabban érdekessé, élővé, lélegzővé kellene őket tenni azoknál a paneleknél, mint amiket alkalmaz. Mert hiába B-film, mindez nem indokolja azt, hogy a különböző etnikumú, eltérő habitussal rendelkező, a háború borzalmait megjárt katonákat ne lehetett volna érdekesebbé tenni. Még ebben az elrugaszkodott sztoriban is. Ennél fogva hiába robbannak fejek, szállingóznak a "monszták", ha karaktereikért nem lehet érdemben izgulni, mert paneljeik a sorsukat is előrevetítik. Ettől még persze egy rettentő korrekt, a feszültséget és a figyelmet végig fenntartó mozi az Overlord, ami az örökkévalósághoz kevés ugyan, de egy szombat estéhez pont megfelel.

A cikk szerzője a filmet az Egyesült Királyságban látta. Az Overlord végül elkerüli a hazai filmszínházakat.

Overlord (2018)

Kinek Ajánljuk
  • A háborús és horrorfilmek kedvelőinek!
  • Nácivadászoknak!
Kinek Nem
  • Akik érdemi karaktereket várnak!
  • Ha a háborútól éppúgy frászt kapunk, mint a horrortól!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.