"Ami jó, az jó." - ezekkel a szavakkal zárul Csupó Gábor zenés vígjátéka. Elnézve a zajos közönségsikert (több, mint 100 ezren váltottak rá jegyet eddig), ezt akár úgy is vehetjük, hogy a film saját magát próbálja győzködni arról, hogy ha már ennyien beültek a vetítésekre, akkor csak jó lehet. Nem lehet másként. Mert ami jó (amire költenek az emberek), az jó. Automatikusan.
Hogy mennyire jó a film (vagy épp mennyire nem jó), annak esetünkben legyen indikátora a nyitójelenet, melyet óvatosan felvázolok: a Korda-házaspár épp videoklipet(?) forgat a Dunán. Vajna Timi pajtásaival a közelben motorcsónakkal száguldozik (tipikus "blink-and-you'll-miss-it"-cameo), majd Gyuri bácsi meglátja őket és csapot-papot otthagyva, mániákus vigyorral arcán utánuk ered a motorcsónakkal, amit nem is tud vezetni és amire nincs is engedélye. Közben pedig elénekli az Állami áruház-ból ismert Egy dunaparti csónakházban című örökbecsűt. Ja, Klárikát pedig húzza a vízen, mert ő meg oda van kötve. A jelenet problematikus, mert 1) az alkotók feltételezik, hogy a magyar ember egytől-egyig kultiválja a Korda-házaspárt, 2) a poén, hogy Korda György vén kujonként száguld Timikéék után, meglehetősen bárgyúnak hat 3) üvölt a dalbetétről az, hogy egy árva hangot nem adott ki ott helyben a Művész Úr, ezáltal inkább olyan hatást kelt, mint egy béna videoklip. De nem baj, mert "ami jó, az jó".
Rögtön ezután megismerhetjük a film igazi főszereplőjét, Tomit, aki épp külföldről tér haza, hogy meglátogassa nagyapját, Papit. Hamar kiderül számára, hogy a helyzet cseppet sem rózsás, a Papi kis csónakházát ugyanis saját céljaira szeretné felhasználni egy szomszédságban terjeszkedő gátlástalan üzletember, Wizy. Tomi nem tétlenkedik sokat, elhatározza, hogy kihúzza a szarból saját nagyapját és megmenti azt a kis koszfészket, mely gyerekkorának olyan szerves részét képezte. Ja, közben pedig élete szerelmét is vissza kell szereznie, valamint nyakára akaszkodik egy a csónakházban lebzselő hajléktalan, akit Reviczky Gábor alakít és akinek egyébként sok funkciója nincs a történetben azon kívül, hogy vicces próbál lenni.
Láthatjuk, az alapötletet nézve pofon egyszerű az egész, amiből csuklóból ki lehetett volna hozni valami nagyon szórakoztatót és üdítőt, ami új klasszikussá válik a magyarfilmes placcon. Az pedig, hogy ez nem jött össze, a rendezés és a forgatókönyv silányságát mutatja.
A Pappa pia legalább annyira egyszerű és alacsony igényű, mint karakterei. Utóbbiaknak a lényeg, hogy sör legyen, csajok és zene, előbbinek pedig az, hogy olcsó poénokkal, random bedobott magyar slágerekkel és hamis hangorkánokkal próbáljon meg szórakoztatni. Mindezen összetevőknek a tálalása pedig sokszor ötlettelen és lapos, ami alól talán üdítő kivételnek hat a jelenet, melyben férfiak és nők egymásra rákontrázva énekelnek ismert dalokat, egymásnak ütköztetve a két nem szerelemhez fűződő igényeit. Persze Nagy Feró szájából hallani Fluor Mizuját így is épp elég kínzás, de itt legalább láttam azt a mögöttes koncepciót a jelenet mondanivalóját illetően. Az izzadtságszag azonban sajnos mindent áthat. Nincs kiemelkedő momentum, nincs kiemelkedő dalbetét, amely megmentene mindent - nincs katarzis a karakterekre vonatkozólag de ha van is állítólagos érzelmi csúcspont, az is úgy van filmezve, hogy csak hüledezünk. És igen, itt most Ostorházi Bernadett magánszámára gondolok, melynek a legemelkedettebb pillanatában épp az arcát felejtette el venni a kamera. Kínos pazarlása ez egy láthatóan tehetséges színésznőnek. És hogy tovább tetézzem: egy másik jelenetben éppen akkor kezd el vadul szakadni az eső, amikor hőseink veszekednek. Jelezve ezzel a szívükben dúló vihart. Egy elsőfilmestől el lehet az ilyet nézni (bár attól is nehezen), de egy olyan embertől, aki már túl van néhány játékfilmen? Na nem.
Mindeközben a Pappa pia a humorát illetően is hanyag és ihlettelen, hiába próbálkozik, - sajnos egy random felbukkant láma és egy folyton-folyvást Kis Grófot énekelni próbáló Reviczky Gábor még nem elég egy minőségi időtöltéshez. A film eleji Aranyalbum-poén előtt azóta is csak értetlenül állok. [Lényeg: Feró karaktere otthonban van, aminek Aranyalbum a neve és ahol az összes lakó zenerajongó, viszont az intézmény vezetője, akinek a fülbevalója violinkulcs-alakú, megtiltja a zenehallgatást.]
Szerencséjére legyen mondva azonban a filmnek, hogy legalább egy ember volt, aki jelenlétével dobott az alkotás élvezeti értékén. Stohl András (hazánk Bucija) a karikatúraszerűen szexista, sültparaszt, kretén férfitípusát olyan kaján örömmel formálta meg, hogy szinte élményszámba ment minden egyes vásznon töltött pillanata. Wizy, aki hőseink ellenlábasa egyben, igazi szarzsák, minden újabb megnyilvánulása rákontráz az előzőre: egy ízben például csak úgy szórakozásból csónakázó kisgyerekeket lő ki golflabdával. Illetlen, satu poénnak hat? Az is, de Stohl egy percre sem veszi magát és a szerepet komolyan, genyóságát pedig sem ő, sem a film nem próbálja meg igazolni. Kicsit olyan, mint Cruise a Trópusi viharban: mindkettőt jó látni ilyen felszabadultan gecinek. Már bocsánat a franciámért.
A többi színésznek kevesebb hálás pillanat jut, de azért próbálkoznak. Szabó Kimmel Tamás még mindig szimpatikusan lezser és sármos megjelenéssel bír (csak úgy, mint a sokkal nívósabbra sikerült Made in Hungáriában is), Ostorházi Bernadett szintúgy tehetséges, de a film igazán egyikük tálentumából sem próbált meg építkezni. Vannak, néha énekelnek, cicáznak egymással és nagyjából ebben ki is merült a szerepük.
Mindezen fogyatékosságai a filmnek valahogy mégsem rémítik el a közönséget és fültanúja voltam annak is, amint egy család vidáman jött ki a vetítésről, mondván, "nem volt benne semmi komoly, csak szórakoztatott". Végülis távol álljon tőlem, hogy párhuzamot vonjak az elmúlt húsz év néhány katasztrofális mellényúlásával és hogy mondjuk arra a szintre helyezzem e filmet, mint amin az Álom.net van. Nem tehetem, az a film sokkal rosszabb minden szempontból. Itt legalább van egy sármos főhős és egy ultragenyó, szórakoztató főgonosz, melléjük pedig csupa olyan sláger, amik bár sokszor bénán vannak előadva/megrendezve, mégis sokaknál betalálhat, mert ismerik és netalántán még szeretik is. Valakinek ennyi elég lesz. Mi többiek pedig szépen odébbállunk. Olcsó hakni ez a javából, az pedig nem való mindenkinek.