A Shudder streamingplatform a horrorrajongók Mekkájává nőtte ki magát az elmúlt években, ám sajnos a Netflix-effektus őket sem kerülte el. Hiába importálnak vagy pénzelnek egészen jó, vagy már-már kiváló horrorfilmeket, előtte azért 1-2-3 csapnivaló alkotásnak is esélyt adnak a megjelenésre.

Jennifer Reeder filmje, a Perpetrator valószínűleg sokaknál az utóbbi kategóriát fogja erősíteni.

Jonquil Baptiste (Kiah McKirnan), avagy barátainak Johny, a 18. születésnapjához közeledve egyre több furcsaságot tapasztal. A tükörképében mintha több ember arcképe mosódna össze egyszerre, más emberek társaságában pedig ugyanazokat kezdi el mondani, érezni, mint társai. Apja, aki szintén nincs a legjobb formában, úgy dönt, hogy inkább nagynénjéhez, Hildie-hez (Alicia Silverstone) küldi őt, így Johny a környezetváltás mellett új iskolába is kerül. Ahonnan viszont az utóbbi időben több lány is eltűnt.

A Perpetrator azon filmek közé tartozik, mely a premisszája alapján érdekes is lehetne. Jennifer Reeder rendező azonban megmagyarázhatatlan megközelítéssel kezdte el megvalósítani a saját forgatókönyvét, aminek a végeredménye leginkább egy búcsú átláthatatlan kavalkádjának érződik.

Titokzatos erő, még rejtélyesebb nagynéni, vértenger, sorozatgyilkos, tini szexualitás, LMBTQ, mágia, gender problematika, feminizmus, szülői elhanyagoltság. Ha ez a zsúfoltság nem lenne elég, a végső képkockával bedob még egy motívumot a közösbe, csak hogy teljes legyen a zűrzavar. Ezt a káoszt, vagy pontosabban fogalmazva, katyvaszt, pedig az alapozza meg, hogy a felsorolt cselekményszálak közül egyik sem kap központi szerepet. Csapong össze-vissza a film a 100 perces játékideje alatt, anélkül, hogy kézzel fogható válaszokat kapnánk a történések kapcsán - ami persze jól is működhet egyes filmeknél, ahol van egy jól körülhatárolt főcsapásvonal.

Reeder minden bizonnyal a tinédzser időszak végét jellemző céltalanságot akarta megidézni ezzel az őskáosszal, természetesen reflektálva a 2023-as trendekre is, ám a coming-of-age filmek bája pont abban szokott rejleni, hogy a felnőtté váló fiatalok találnak valami fontosat, ami mellett ideiglenesen el tudnak köteleződni. Hogy ennek mellőzése, kihagyása szándékosan történt-e, vagy csupán amatőr hibából fakadóan, azt mindenki döntse el maga.

Mindenesetre amellett is lehet érvelni, hogy a Perpetrator nem azért nem kínál egyértelmű válaszokat a történések hátteréről, mert rejtegetné őket, hanem mert Reedernek sem volt fogalma arról, hogy mit is akar ebből kihozni. Ahogy a cselekmény katalizátora is egy félreértésen alapszik - miért pont a 18. szülinapján erősödnek fel Johny képességei, amikor ez a választóvonal csupán egy társadalmi konstrukció - úgy Reeder, tévesen, arra apellálhatott, hogy a nézők majd megtalálják a számításaikat ebben a műfaj- és témakoktélban. Ez azonban erős központi szál nélkül nem fog működni.

A Perpetrator egyetlen pozitívuma, hogy beleillik a Shudder fentebb emlegetett negatív trendjébe, ami lehetővé teszi, hogy az októberben érkező V/H/S/85 pont a minőségibb Shudder-alkotások egyike legyen az idei évből. Ugyanis a Perpetrator nagyon távol áll ettől a kategóriától.