Perzsia Hercege: Az Idő Homokja – Kritika

Hogy is érthetnénk meg egyszeri halandó fejjel azt, amit az istenek kitervelnek? Látván, hogy az emberi faj napról-napra jobban elzüllik, pusztító homokviharokat zúdítottak a felszínre. Egy tiszta szívű kislány (Tamina hercegnő) belsejében azonban meglátták a jót, így nagyhatalmú fegyverrel ruházták fel: az életét kínálta az eszköz megóvásáért cserébe, így született meg az Idő Homokja!

Még ha a film elején nem is sejtjük, a címből és némely jelekből sejteni lehet, hogy minden az Idő Homokja körül bonyolódik. A szemtelenül fiatal, és jó kondiban lévő Dastan herceg sem volt mindig az a királyi sarj, aki a későbbiek során válik belőle - maga a király emelte fel az utca porából, meglátva benne mindazt, ami egy herceg ismérvei: nem a vére, a rangja nemes, sokkal inkább a jelleme, az érzései. Alamuth szent városának bevételét követően az atyjának szánt papi köntös megmérgezése miatt az öreg király meghal, így kezdetét veszi főhősünk száműzetése, természetesen a legyőzött város hercegnője, Tamina is vele együtt menekül. Apropó, menekülés: a két főszereplő állandó civódása és betartása egymásnak hasonló erővel rugdalja arrébb a történéseket, mint az akciórészek nagy része. Egy sziporkázóbb beköpés Dastan-tól, egy élcesebb odamondás Taminától, és már mosolyra is fordul az ártatlan mozi néző arcizma. Kettejük incselkedése az alkotások nagy részének forgatókönyve szerint végkifejlettel kell, hogy záruljon, így előbb-utóbb a kötözködés átalakul afféle égető vonzalommá, amit a film vége felé nem tudnak, s nem is akarnak titkolni. A két főszereplő magától értetődően pazarul adja a szerepköreikbe tartozó cselekményeket, a párbeszédek ott kaptak helyet, ahol őket megilleti a feltüntetés, és olyan hangsúlyozással, ahogyan az elvárható egy effajta népszerűség várományos produkciónál. Gemma Arterton-ra tekintve nem csak hercegnő mivoltát, de azt is elhinné az egyszeri ember, hogy leszállt az égből istennőként, és csupán azért maradt velünk, hogy egyre több sikeralkotásban pezsdítse fel munkával teli hétköznapokban megfáradt látvány receptorainkat. Férfi szemmel nem kenyerem megítélni Jake Gyllenhaal tulajdonságait, de a moziból kijőve megütötte a fülem pár lány elismerése a színész nem csak művészi, de külső képességeit illetően is. A rábízott főhős alakját mindazonáltal remekül adta, és másokkal ellentétben, akik a magyar szinkront illeték rossz szavakkal, ki kell őket javítsam: a Perzsia Hercegében minden egyes szinkronhang a helyén volt, megfelelően formázva. A mellékszereplők közül két ismert nevet ki kell, hogy tüntessek figyelemmel: az egyik a Dastan nagybátyját alakító zseniális úriember, Ben Kingsley (aki nem mellesleg remekül játszotta ismét a cselszövő, gonosz hatalomra törő jellemét), a másik pedig az üde színfoltként fel-felbukkanó Alfred Molina, aki Amar Seik bőrében egyfajta aranyszívű (a végén kiderül) rablófőnök karakterét tudhatta magáénak. Szó mi szó, a történet nem lett túlbonyolítva, a forgatókönyvírók nem estek túlzásba, de úgy vélem ez esetben nem is a sztorira fektették a hangsúlyt: sokkal inkább az akció és párbeszédelemekre. A látványvilágot taglalva néha magam is jólesően felsóhajtottam: az egész vászon élettel volt teli, minden mozgott, pörgött, nem esett semmi áldozatul a fizikátlanság szabályainak, még a legvégső nagy homokcsapda esetében sem. A kedvenc pillanataim mégis azok voltak, mikor is Dastan herceg úgymond bekapcsolta a díszes tőrben megbúvó Idő Homokját – a készítőknek remekül sikerült átadniuk a Prince of Persia játékváltozatának hangulatát. Nem csupán a herceg karizmája, de a parkour jelenetek, a díszletek, a kardok formája és használata, a ruhák és testékszerek mind-mind együtt hozták Perzsia hercegének mivoltát. Természetesen ez nem egy kritika lenne, ha szó nélkül elsurrannék a negatív jellemzők mellett. Egy kicsivel több beleéléssel talán a hassasinok lépfenéjét alakító misztikus szemű kígyóbűvölő is hitelesebb lett volna, bár a csúszómászókkal rögtönzött trükkjei igen csak látványosak voltak – a herceg Idő Homok nélkül nem élte volna túl. Szintén kicsit hervasztóan hatott huszonegyedik századi gondolkodásmódomra az „istenek miatt…” kezdetű magyarázatok, bár nyilvánvalóan a mágiához társul némi égi segítség is. S hogy végszónak mivel búcsúznék el? Remélem, mielőbb látjuk a második fejezetet is, hisz Gemma … akarom mondani a történetben maradt épp elég potenciál akár egy trilógiához is. Részemről nem ellenezném… https://www.youtube.com/watch?v=66yd9ogQuvc

Oldalak: 1 2