Nem is olyan régen értekeztem róla, hogy idén jó pár olyan felnőttes és különleges képregényes sorozat érkezik televíziós fronton, amit érdemes lehet bepróbálni. A legfrissebb ilyen a The Umbrella Academy, ami Gerard Way 2008-as, Eisner-díjas képregényének Netflix-adaptációja. És hogy a pilot alapján érdemes-e ledarálni a 10 részes 1. évadot? Nos, az első óra alapján maximálisan megérdemli az esélyt.
A történet szerint 1989-ben 43 olyan gyermek született, akiknek édesanyja az ominózus napját megelőzően nyomát se mutatta terhességnek. Közülük hetet a milliomos tudós és kalandor, Sir Reginald Hargreeves kutat fel és fogad örökbe, létrehozva az Umbrella Akadémiát. A férfit persze inkább érdeklik a gyerekekben felszínre törő különleges képességek, így hideg, távolságtartó apaként neveli fel a hét különc gyermeket. Az évek során folyamatosan elhidegülnek egymástól, míg nem teljesen feloszlik az egyébként is diszfunkcionális család... hogy aztán sok-sok évvel később apjuk váratlan halála hozza őket ismét egy fedél és esernyő alá.
Az első rész igazából alapozás a köbön, a sorozaton átívelő fő történetszál és konfliktus csak a legutolsó percben kerül bemutatásra (erről még picit a következő bekezdésben). Amit viszont cserébe kapunk, az karakterportrék- és interakciók tömkelege, ami úgy érzem, a sorozat erősségét fogja jelenteni az évad során. A már felnőtt fejjel visszatérő csapat egytől egyig tele van titkokkal, életük a lehető legkülönbözőbb utakon haladt előre, egy valami azonban közös: egyikőjük se túlzottan boldog vagy normális. Van itt drogfüggés, hírnévvel járó családi problémák, teljes izoláció, de egyikőjük pl. tovább járta az apjuk által kikövezett önbíráskodó utat, szóval találunk itt jócskán mélyebb témákat a karakterek mögött. Az epizód során sorozatos visszaemlékezéseket kapunk meghatározó gyerekkori emlékekről, betekintést nyerhetünk Hargreeves rideg nevelésébe és annak pillangó hatásaiba, no meg persze a gyerkőcök folyamatos kirepülésébe az otthonukból.
Ami különösen tetszett, hogy rossz szokásaik és életük erősen összefügg a képességeikkel és annak kompenzálásával, valamint meneküléssel próbálnak reagálni a múltjukra. Klaus például eléggé viszi a show-t, teljesen érthető önpusztító viselkedése és drogfüggése egy olyan képességgel megátkozva, mely lehetővé teszi neki a holtakkal való beszélgetést. Diego az apai szeretet hiányában megtanulta, hogy egyedül kell férfinak lennie és felnőttként egy cinikus, magát mindenkitől ellökő antihős lett, aki kényszeresen tisztítja az utcákat. Aki még különösen érdekes, az a rész közepén feltűnő, az időutazásnak és térugrásnak köszönhetően gyerekbőrben ragadt Ötös (a rész egyetlen igazi akciójelenete is hozzá köthető), valamint persze az Ellen Page megformálta Vanya, akinek - látszólag legalábbis - semmiféle képessége sincs. Cserébe viszont nem is szívesen látják életrajzi könyve miatt, amiben alaposan kitálalt az Akadémia falain belül zajló éveiről...
Aki még alaposan felkeltette az érdeklődésem, az Ben ("Hatos"), ám róla többet nem is írnék egyelőre a pilot kritikában, ugyanis eléggé erősen spoileres a szituációja. Mindazonáltal az őt, no meg persze a Hargreeves apukát körülvevő rejtély sokkalta inkább felkeltették az érdeklődésemet, mint a rész legvégén belebegtetett "jön az Apokalipszis 8 nap múlva" sztori... és szerintem a show sikere is ezen áll vagy bukik. Az első óra alapján az Umbrella Academy egy alaposan 18+ besorolású X-Men (különleges képességű iskolások), Hősök (apokaliptikus esemény megakadályozása és időutazás), Watchmen (kevésbé dicső múlt és kilátástalan jövő) hibridnek tűnik, amit a karakterei simán elvihetnek a hátukon a végsőkig (a táncolós vagy a temetős jelenet is alaposan ezt támasztják alá.) Bonyolult múlt, állandó konfliktusok, titkok és magánéleti problémák, van itt minden... Kérdés, hogy a fő sodronyt, vagyis a sokadjára látott "csak mi menthetjük meg a világot" történet is kellőképp izgalmas és újszerű lesz-e?
Mindenképp ajánlom, hogy tegyetek vele egy próbát, aztán legközelebb pedig már a teljes évad kritikájával jelentkezünk számotokra.