Ninja Thyberg első egész estés filmje a pornó világába vezeti a gyanútlan nézőt. Pontosabban a pornófilmek kulisszái mögé leshetünk be, mindenféle pironkodás nélkül, elénk tárva mindent. Milyen lehet egy felnőttfilmen dolgozni? Milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy fiatal, feltörekvő pornószínésznek? A rendezőnő ezekre a kérdésekre (is) igyekezett választ találni. 

A pornó egy megosztó dolog és ezzel semmi újat nem állítottam. Sokan nézik, sokak szerint káros arra vonatkozólag, ahogyan a műfaj a szexhez viszonyul, megint mások azt mondják, hogy nincsen vele semmi baj, néha belefér. Ez persze csak az egyik oldala a dolognak, a befogadói oldal. Amivel viszont kevesebbet foglalkozunk (és amivel a nagyjátékfilmek is kevesebbet foglalkoznak), az a képernyő másik vége. A színészek oldala, akik végrehajtják azokat a jeleneteket, melyek a nézői kielégülésre játszanak. A forgatások, a pornószínészkedéssel járó előnyök és hátrányok. 

Ninja Thyberg, aki ugyanezt a sztorit egyszer már egy kisjátékfilm formájában elmesélte (azt duzzasztotta most nagyjátékfilmmé) egy olyan lányt tesz meg főszereplőül, akinek minden vágya, hogy pornófilmekben szerepeljen. Hogy pornósztár váljon belőle. Útja a sztárság felé meglehetősen rögös, hiszen keresztül kell esnie a pornó-hierarchián, szende szűzből kell vad, bevállalós előadóművésszé válnia. Célja elérésében azonban senki sem tántoríthatja el, semmilyen kudarc, semmilyen konfliktus, vagy ellenségeskedés.

A Sundance Filmfesztiválon bemutatott film már-már arcátlanul őszinte, dokumentumfilmekre jellemző részletességgel mutatja meg a kulisszák mögötti munkákat. Ha kell, félig erektáló péniszeken és arcra élvezéseken keresztül prezentálja ezt a világot, megmutatva azt, hogy milyen kontraszt húzódik sokszor az adott jelenet vadsága és a kamera kikapcsolását követő viselkedések mögött. Mindenki nagyon kedves, segítőkész, akkor is, hogy ha egy kötözős-köpködős szexjelenet forgatása történik. Viszont Thyberg kevésbé akarja azt megmutatni, hogy mik a szépségei ennek a szakmának, filmjét inkább arra élezi ki, hogy annak toxikusságáról beszéljen. Érdekes módon ehhez egy olyan karaktert használt fel, aki elejétől a végéig egy kérdőjelként van jelen a cselekményben.

Belláról (Sofia Kappel) a film során nem tudunk meg semmit, a rendező/író minimalizálja az ő háttértörténetére vonatkozó információkat, de ugyanígy sötétben tapogatózunk azt illetően is, hogy mégis mi az, ami inspirálta őt arra, hogy pornóval foglalkozzon. Ez - ahogyan egy weboldalon olvastam - a rendezői koncepció része volt, hiszen Thyberg nem akarta túlelemezni hősnőjét, nem akart semmilyen prekoncepciót táplálni. Ennek viszont az ára az, hogy érzelmileg kevésbé működik a végeredmény. Így, hogy Bella motivációját nem ismerjük, nehéz hozzá közel kerülni, a film nem próbálja meg megértetni velünk azt, hogy miért ragaszkodik olyan rögeszmésen álmaihoz azok után is, hogy három férfi megerőszakolta egy jelenet kudarcos felvételét követően.

A Pleasure megmutatja azt, hogy milyen ára van annak, ha valaki ezt az életet választja: a lelkét és emberségét kell ehhez feláldoznia. Ez viszont a már említett eltompított, minimalizált jellemábrázolás miatt alacsonyan esik, hiszen ha nem tudjuk, hogy milyen az a lélek, amely elveszni készül, akkor hogyan várják el, hogy vele tartsunk és átérezzük a történet tétjét?

Sofia Kappel ennek ellenére dicséretes eltökéltséggel ábrázolja Bellát, sokszor pókerarccal, néha, amikor barátnőivel van hangyányi, leheletnyi esélyt engedve arra, hogy megismerjük őt... Hogy aztán összezárjon és ne engedjen magához közel senkit. Bátorság volt a részéről elvállalni ezt a szerepet, mert tényleg igazi kihívásnak minősülhetett. Nem csupán az explicit, agresszívabb jelenetek miatt (amelyek elég erőteljesen feszegetik a nézői tűrőképesség határait), de amiatt is, hogy mindezt ne hamiskodja és ne ripacskodja el. Ha nem is társul mellé érdemi karakterábrázolás, ő maga megtesz mindent, hogy jelenlétére felfigyeljünk és vizslassuk az arcát jelek után kutatva. 

Az autentikus ábrázolás és a témaválasztás ugyanakkor tényleg nagy erényévé válik a filmnek. Teret és indokot ad arra, hogy beszéljünk a pornográfiáról, kifejezetten a nők szerepéről ebben az iparban (érezhetően egy nőközpontú filmről beszélünk és leginkább az ő helyzetüket helyezi előtérbe a rendező). A Pleasure a kizsákmányolás filmje, ami mer megmutatni dolgokat, nem köntörfalaz, viszont nem engedi meg sem magának, sem pedig a nézőjének azt, hogy egy picivel más fénytörésben is láttassa a dolgokat. Az üzenet, mely szerint a pornó egy exploitív közeg/műfaj, világos, viszont azzal, hogy nem mutatott semmit mindebből, ami jónak könyvelhető el, ami esetleg élvezetes lehet, felmerül az egyoldalú ábrázolás vádja. Ezt a részét egyébként fájlalták azok a szakemberek is, akik közreműködtek tanácsaikkal a film készítésében és csalódottan vették tudomásul, hogy az összes kellemetlen dolog helyet kapott az alkotásban, ami esetleg viszont jó, az teljesen ki lett radírozva. Nyilván én, mint külső szemlélő nem látok bele a dolgok menetébe. Végső soron ki vagyok én, hogy megmondjam, mennyire realisztikus mindez és mennyire tükrözi a valóságot? Csak azt látom, hogy van egy film, ami láthatóan tényleg törekedett a hitelességre, kíméletlenül behúzza a nézőt ebbe a mocskos nyúlüregbe, viszont nem tud sokkal többet kommunikálni annál, mint hogy "a pornó rossz". Lett volna itt több is.