Polar - Kritika

|

Vajon kihúzzuk majd ezzel a filmmel a John Wick harmadik részéig?

Jonas Akerlund videoklip rendező legújabb filmje, a Polar egy többnyire rendkívül ízléstelen film, amely tényen még az is csak hangyányit enyhít, hogy Mads Mikkelsen és Vanessa Hudgens a körülményekhez képest egész decens alakítást nyújtanak. A John Wick-filmek sikerét meglovagló, Netflix-re száműzött mozi egy elődjéhez hasonlóan visszavonulót fújó hitman sikertelen nyugállományba helyezését követi figyelemmel.

Hirdetés

A Mikkelsen által megformált Duncan (művésznevén: Black Kaiser) a szokásos, morózus típus, aki keveset beszél, de annál hatékonyabban tudja elvenni egy ember életét (akár szex után, pucér seggel is, ha arról van szó) és aki a film elején még próbálja felvenni egy normális élet ritmusát. Kutyát fogad be, majd mikor álmából felriadva akaratán kívül lelövi azt, inkább egy halat szerez be magának. Barátságba elegyedik a szomszéd lánnyal, akinek hatására elmegy egy napot a helyi iskolába órát tartani, de csak arra képes, hogy a kés hatékony emberölési használatáról beszéljen a kíváncsi ifjaknak. Duncan finoman szólva is nehezen szocializálódik. Ez a probléma azonban nem sokáig nyomja a szívét, hiszen egy idő után világossá válik számára, hogy élete, valamint a szomszédlány élete is veszélyben forog egykori felettese zsugorisága miatt. Duncan nyugdíjazása ugyanis igen csicsás összeggel bírna, a cég pedig ezt nem engedheti meg magának. Mi sem egyszerűbb annál, mint hogy megöljék az ötven évet épp betöltő, nyugalmazott bérgyilkosokat? Ugye?

Nem véletlenül említettem a John Wick-et, hiszen Keanu Reeves fantáziában, valamint akcióban is bővelkedő ámokfutása egy remek ötletekben dúskáló, erősen stilizált, mitológia- és világépítésre specializálódott film volt, amely minden okot megadott arra, hogy még most is beszéljünk róla, valamint hogy tűkön ülve várjuk a harmadik etapot. A Polar ugyanúgy megpróbál egy komplett világot felépíteni (hangsúlyozom: próbál), amelyben a bérgyilkosok ugyanúgy nyugdíjba vonulnak az őket alkalmazó cégtől, mint bárki más, civilmunkás ember és a bürokrácia bizony ez esetben is egy rohadék tud lenni. Amiként a John Wick, úgy a Polar is stilizációban utazik, a realitást tehát ne is nagyon keressük, nyomát nem találnánk. Ennyiből nézve akár azt is gondolhatjuk, hogy megtaláltuk azt a filmet, amellyel könnyűszerrel kihúzzuk a következő Wick-kalandig, de nagyon gyorsan szertefoszlik minden ilyen irányú illúziónk.

Amíg a John Wick minden stilizációjával és mitológiaépítésével együtt alapvetően egy olyan film volt, amely érző szívvel és kellő krafttal, valamint költőiséggel (igen, azzal) rendelkezett, addig a Polar egy jellemhibás, éretlen, gonoszkodó kiskamasz érzelmi intelligenciájával rendelkezik. Amíg a John Wick-ben kellő érzelmi löketet adott egy házikedvenc halála, addig a Polar-t semmi ilyen nem segíti előre. Érzelmi bevonódás híján a rendező inkább arra összpontosít hogy minél több idegesítő, tolakodó manírral mesélje saját maga "nyugalmazott bérgyilkos"-verzióját. A fontosabb szereplők neve mind nagybetűvel kerül kiírásra (olyan effektus ez, amit e sorok írója egyébként sem kedvel), a képi világ sokszor rossz értelemben, ízléstelenül videoklipes esztétikával bír, a karakterek pedig többnyire azzal próbálnak meg érdekesek lenni, hogy excentrikusak mind megjelenésükben, mind az erőszakhoz fűződő perverz viszonyukban. Akerlund filmje ezzel együtt remek iskolapéldája annak, hogy hogyan ne alkalmazzunk fizikai erőszakot a történetünkben. A rendező stílusáról (kiváltképp ami a fiatal bérgyilkoscsapat jeleneteit illeti) rögtön Rob Zombie filmjei jutottak eszembe, amelyek szintén problematikusnak tekinthetők az agresszivitás terén. Mindketten pusztán az azonnali hatás elérése érdekében dobnak be extrém képsorokat, ez az azonnali hatás pedig nyilvánvalóan sokkhatás szeretne lenni, ami végül nem tűnik másnak, mint olcsó, hatásvadász figyelemfelkeltésnek. Olyan, mint amikor valaki menőnek és keménynek akar tűnni, ezért orrba vág valakit, aki egyébként erre rá sem szolgált. Biztos van olyan, aki ezt merésznek és coolnak titulálja, de bárki értelmes ember a megmondhatója, hogy ez attól távolabb nem is állhatna. A film egy pontján például van egy jelenet, amelyben a már említett bérgyilkoscsapat városról-városra jár, hogy megtalálja Duncan-t. Mivel egyik városban sem találják, amely házban csak megfordulnak, holttesteket hagynak maguk után. Az egyik házban egy megtermett férfit találnak, akit szitává lőnek, majd holtában még az illető fingik egy sorozatot. A jelenet nem törődik sem azzal, hogy bárminemű empátiát érezzen az áldozat iránt, ahogyan azzal sem törődik, hogy különösképpen megkedveljük ezeket a ferde morállal bíró embereket. A jelenet csakis és kizárólag arra játszik, hogy egyrészt sokkoljon, másrészt adjon egyfajta perverz örömöt a befogadónak, amelyet csakis és kizárólag egy brutális módszerrel elkövetett gyilkosság megmutatásával szeretne kiváltani. Az, hogy egy rendező nem rendelkezik túlzottan kifinomult eszköztárral, az egy dolog, de az egy másik (sokkal gázabb) dolog, ha egy rendező ekkora nemtörődömséggel viszonyul a saját történetéhez és a megjelenített karakterekhez. Ugyanez a coolnak álcázott arrogancia jellemzi a villain figurájának megjelenítését is: kiabál és hőzöng, erőszakot követ el és teljesen indifferensnek bizonyul. A Matt Lucas által megformált Blut hozza magával az Angolkákban alkalmazott szélsőségességet, de itt semmit nem ér el azon kívül, hogy az embert halálra idegesítse.

Nem mennék el a film mellett persze anélkül, hogy mondjak valami jót is. Mads Mikkelsen hozza a szokásos karizmáját és még mindig emel egy film értékén már a puszta megjelenésével, arról nem is beszélve, hogy szerencsére a rendező adott neki egynéhány badass momentumot, amelyet nézve még én is elégedetten mosolyogtam. Ilyen például a szex utáni fegyverharc, amit Mikkelsen pucérseggel abszolvál, vagy a film végi, kesztyűs-ujjas mészárlás, amely egy másik, még jobb filmben vélhetően még nagyobb hatást gyakorolt volna. Itt azonban csak egyetlen gyöngyszem a szarkupac kellős közepében. A Duncan szomszédját alakító Vanessa Hudgens is megtesz minden tőle telhetőt, hogy egy jobb filmet képzeljünk köré, az ő karakterével csupán az a baj, hogy túl későn ismerjük meg igazán, addigra meg már lényegében minden mindegy, addigra már az sem számít, hogy a film helyenként próbált dráma is lenni. Mindent összevetve a Polar egy ízléstelen, kínzóan pozőr és maníros, erőszakos katyvasz, amelyet jobbnak látok gyorsan elfelejteni.

Polar - Kritika

Kinek ajánljuk
  • Akik minden Mads Mikkelsen-filmet megnéznek.
Kinek nem
  • Akik nem szeretik az öncélú erőszakábrázolást.
  • Akik azt szeretik ha egy filmet kellő igénnyel írnak és rendeznek meg.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.