A filmek ma már egyre gyakrabban fogalmazzák meg, hogy a valódi felnövés sokkal inkább harminc felett következik be az ember életében. Egyszerűen minden életszakasz határai kitolódtak, sokkal később szorulunk rá arra, hogy kizárólag önálló döntéseket hozzunk.
Persze ez nemcsak kényszer, hanem lehetőség is, hiszen ahogy mai filmünk is kihangsúlyozza, hosszabb távon csak így lehetünk boldogok. Meg persze úgy, ha legalább mi magunk nem gondolunk rosszat saját vágyainkról.
Lucy (Dakota Johnson) harmincas évei elején jár, és egyelőre nem igazán találja a helyét. Randizgat, de legtöbbször csak kínos próbálkozásig jut, munkahelyén nem becsülik meg eléggé, művészi ambícióit nem tudja kiélni. Egyedüli támasza legjobb barátnője, Jane (Sonoya Mizuno), akivel gyerekkoruk óta elválaszthatatlanok. Vagy mégsem? Jane egy új munka, Lucy pedig az újonnan felfedezett vágyai miatt fogalmaz meg kérdéseket, amelyeknek a megválaszolása akár éket is verhet közéjük.
A Rendben vagyok még a 2022-es Sundance-en debütált, s azóta elveszett a forgalmazás süllyesztőjében. Ám ha nem olvashattuk volna a feliratot a film különböző sajtóanyagaiban, akkor is egészen biztosak lehetnénk abban, hogy ezt a művet az amerikai függetlenszcéna fellegvárában mutatták be, ugyanis a megközelítése, az alapvető attitűdje és a humora is pontosan olyan, mint a legnépszerűbb indie filmeknek. Nem hasfogós nevetésre kell készülni, de adott pillanatokban a mozi remek kiszólásokkal oldja fel a nehéz szituációkat. Mintha a két rendező, Tig Notaro és Stephanie Allynne azt üzenné, hogy mindegy, milyen nehéz helyzetben vagyunk, egy kis humor és önirónia segíthet átlendülni a legkellemetlenebb szituációkon is.
A fentiekből azért az is kitűnik, hogy ez a film semmilyen szempontból nem váltja meg a világot. S valóban, nincs a Rendben vagyok? történetében semmi olyan, amit nem láttunk korábban sok hasonló tematikájú alkotásban. A forgatókönyv fordulati igencsak kiszámíthatóak: mint a legtöbb dramedyben, most is az idillből indulunk, majd jön egy nagy konfliktus, végül pedig ismét minden feloldódik. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy a film helyenként képes fordítani a kliséken, és elsősorban azzal, hogy bár klasszikus társkeresős romkomként indul, végül sokkal inkább az igazi barátságok fontosságát hangsúlyozza. A film üzenete legegyszerűbben fogalmazva az, hogy mindenkinek az életében kell legalább egy olyan ember, aki előtt pózok nélkül lehet őszinte.
A Rendben vagyok? főszereplője nem véletlenül teszi fel a címben olvasható kérdést, hiszen elkezd azon gondolkodni, hogy vajon nem azért sikerülnek-e balul a férfiakkal folytatott randijai, mert talán a saját neme iránt vonzódik? Miért nem vette észre korábban a jeleket? Miért akarta elnyomni a vágyait? Ezekre a felvetésekre kétféle válasza is van a rendezőpárosnak. Egyrészt a történet bemutatja, hogy sok esetben teljesen tudattalanul tagadjuk meg a valódi énünket, mert annyira erős bennünk a vágy, hogy a társadalom elfogadjon minket. Ám az az igazi csapda, hogy ekkor valójában nem minket fogadnak el, hanem egy olyan álcát, amit magunkból állítunk elő.
Másrészt pedig a film átélhetően fogalmazza meg azt az állítást is, hogy a szexualitás egy sokkal diverzebb, sokkal inkább skálaként elképzelhető dolog, mint ahogy a leegyszerűsítő narratívák szeretnek vele foglalkozni. A mozi üzenetében ezzel együtt semmiféle támadó nincs, egyszerűen arról van szó, hogy a címkék helyett arra kell figyelnünk, hogy mi tesz minket boldoggá.
A Rendben vagyok? két fő karakterét remek színésznők játsszák. Sonoya Mizuno is stabilan hozza a karakterét, Dakota Johnson pedig most is bizonyítja, hogy az egyik legjobb kortárs hollywoodi színésznő, aki műfajtól függetlenül képes elvinni egy mozit a hátán. A Max új dobása tehát nem egy kihagyhatatlan klasszikus, de ha valaki egy könnyed, mégis tartalmas darabra vágyik, egészen nyugodtan szavazhat neki bizalmat. De azért utána hívja fel a legjobb barátját.
