Hirdetés

Rengeteg - Mindenhol látlak - Kritika

|

Sorsok, drámák kereszttüzében.

Hirdetés

Fliegauf Bence Rengeteg című filmjét még 2003-ban láthattuk a mozikban. Különböző, apró történeteket, sorsokat vonultatott fel, amelyek technikailag pofonegyszerű kivitelezéssel bírtak, de szövegileg, valamint színészileg rendkívül súlyozottak voltak és izgalmasak. Most, tizennyolc évvel a film bemutatója után, napvilágra került annak kvázi szellemi folytatása, a Rengeteg - Mindenhol látlak. 

Hirdetés

Bence alkotása hat olyan történetet mesél el, amelyek egymással nem függnek össze, viszont ha a tematikákat, valamint a fel-felbukkanó motívumokat vesszük figyelembe, akkor láthatjuk azt, hogy miért is akarta elmesélni ezeket a bizonyos sztorikat a rendező. Az egyik történetben egy anya és fia vitáját láthatjuk, amint összefüggésbe kerül egymással Isten ténye és a szerepjátékok, míg a másikban egy tinilány szegül szembe édesapjával, akit anyja haláláért okol. Egy harmadik sztoriban pedig egy srác meséli el mellrákban elhunyt barátnőjének kálváriáját és haldoklását egy vadidegennek. 

A Rengeteg - Mindenhol látlak szerkezetileg úgy van felépítve, hogy minden egyes epizód a történet végével kezd, majd átugrunk az elejére, ahonnan körülbelül a szegmens közepéig vagy háromnegyedéig mintegy sötétben tapogatózunk a rendezői, történetmesélői szándékot illetően. Ez így volt már a 2003-as filmnél is és megmondom őszintén, ezt már akkor is izgalmasnak és érdekesnek tartottam. A rejtély, az enigmatikusság persze így is sok helyen megmarad, a részletek elhallgatása ad az egésznek egyfajta jótékony, rendhagyó értelemben vett lidércességet és - jóllehet nem ez a legmegfelelőbb szó, mégis ezt használnám - misztikumot. 

Ami első körben mindenképp kiemeli a fősodorból a filmet, az az attitűd, amivel már a 2003-as testvérdarab is készült: végy egy kamerát, végy két színészt és több oldalnyi jól megírt dialógust, majd játszasd el a színészekkel. Látszólag teljesen szimpla az egész, semmi flancot ne várjunk, többnyire nagytotálok nélkül, közelikkel, színészek teljes mértékű átélésével alázatával készült a film. Mondhatnánk, hogy egy ilyen beszélőfejes dolgozatnak színpadon a helye, de közben a kamerának igenis helye van: az, hogy ennyire kerüli a komolyabb, levegős vágóképeket és totálokat, az, hogy ennyire a színészek arcára koncentrál, ad az egésznek egy klausztrofób jelleget, amely összhangba kerül a karakterek helyzeteivel. 

A film mindeközben olyan témákat, motívumokat hoz be a képbe, mint a testi és lelki függés, vélt vagy valós manipuláció, halál, az azzal való szembenézés, felelősségérzet és bűntudat. Az első epizód ezt máris gyönyörűen véghez viszi, itt egy lány az apjának adja elő iskolai előadását, amiben igencsak komoly felelősségre vonás történik. Az erőviszonyok váltakozása, az alá-felérendeltségi viszony ténye és az, hogy az éremnek két oldala van, nagyon jól, finoman és tisztán jelenik meg, miközben a két színész játékát is öröm nézni (ez utóbbi mondjuk minden jelenetre hatványozottan igaz). De ki kell emeljem a gyermekét évek múltán is gyászoló apa és látszólag enervált anya történetét is, aminek hátborzongató és szívfájdító végkicsengése is felteszi arra a bizonyos i-re a pontot.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Picit szájbarágós, de mégis hatásos a Gandalfot és Istent párhuzamba állító szegmens, amelyben elég erőteljesen állítódik pellengérre a vallásos neveltetés, a szülői szabadságkorlátozás és a gyermekre vonatkozó szabad gondolkodás ténye. Mindezzel szemben kevésbé ütősnek és emlékezetesnek hat a Gubík Ági, valamint a Jakab Juli által fémjelzett epizódok, de még itt is izgalmas vállalkozás felfejteni, hogy honnan hová jutunk ki és látni, hogy ez a két csodálatos színésznő mennyi mindent képes kihozni ebből a pár-pár percből. 

Fliegauf Bence tehát viszi tovább a saját maga által megkezdett vonalat és egy olyan történetcsokrot hozott össze, aminek ha nem is minden darabja egyformán erőteljes, de összességében kellően gondolatprovokáló és kiváló munka. A magam részéről mindig is tiszteltem és szerettem azokat a filmeket, amik mernek kicsik lenni és amelyek nem becsülik le a dialógus és a pőre színészi játék erejét. Mert a film nem csupán nagyszabású képek és hangok tömkelege, hanem sokszor csak dialógus, színészet, arcok konfrontációja: és sokszor bizony egy-egy monológ csak többet ér, vagy ér annyit, mint néhány bravúrosan kitervelt snitt. Persze leginkább akkor, ha azok a dialógusok annyira elevenek és húsba vágóak, mint amennyire itt. 

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Rengeteg - Mindenhol látlak - Kritika

Kinek Ajánljuk
  • Akik már a 2003-as filmet is szerették.
  • Akik szeretik a minimalista filmeket.
  • Akik nem bánják, ha egy film dialógusorientált.
  • Akik szeretik, ha egy film nem mond ki mindent.
Kinek Nem
  • Akik több történést várnának egy filmtől.
  • Akiket egy arcokra, párbeszédekre összpontosító film nem köt le.
  • Akik nem szívlelik a sötétebb témákat.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.