Mielőtt bárki félreértené, a Richard király nem I. Richárdról, az "oroszlánszívűként" elhíresült angol uralkodóról szól, sőt nem is állhatna tőle távolabb. Egy tradicionális életrajzi alkotásról van szó, mely a két teniszcsillag, Venus és Serena Williams apját, Richard Williamst állítja a középpontba. Will Smith a főszerep mellett producerként is kivette részét a munkálatokból és sokan a díjszezon egyik nagy várományosaként beszélnek a filmről. De vajon egy tipikus Oscarra gyúrt biográfiához van szerencsénk, vagy képes többet adni Reinaldo Marcus Green műve?
Venus (Saniyya Sidney) és Serena Williams (Demi Singleton) négy éves koruk óta teniszeznek és a legnagyobbak akarnak lenni a sportban. Apjuk, Richard (Will Smith) ezért mindent meg is tesz. Edzi, ösztönzi őket, ám a sikerhez vezető út rögös. A szakma szkeptikusan áll a csodagyerekekhez, ráadásul a családi problémákkal is szembe kell nézniük mindannyiuknak.
A fentebb említett kérdés mindig kulcsfontosságú egy életrajzi produkciónál. Mennyire képes mást, újat mondani, leszámítva természetesen a híres, vagy kevésbé híres főhős történetét. Green igyekezett megtalálni az arany középutat, azaz próbálja különlegesebb stílusban megközelíteni az eseményeket, miközben a bevett panelekre építkezik.
A cselekmény mindössze néhány évet ölel fel, tehát nem látjuk, hogy miként mennek le először a pályára a kislányok, és egyáltalán van-e kedvük az egészhez, amikor belecsöppenünk, akkor már tinédzserként edzenek Compton lepukkadt salakján és tudják, hogy mi a céljuk. Bekerülni az elitbe. Ez persze nem megy simán, Richard kvázi portékaként házal velük és azon van, hogy olyan edzőt találjon nekik, aki képes elindítani őket a sikerhez vezető úton. Noha kapunk családi drámát és életszagú konfliktusokat, meglepett, hogy a Richard király mennyire nem akar a magánélettel foglalkozni. Venus és Serena szinte sosem kérdőjelezik meg apjuk döntését, illetve pár szó esik arról, hogy Richard elvált és vannak más gyermekei is. Ez talán hagy maga után némi hiányérzetet, mert nem ad teljes képet a főhős életéről, de Green szerencsére tud kompenzálni.
A film első fele inkább a címszereplőre koncentrál, a sokat emlegetett tervére és sajátos stílusára. Tudniillik Richard Williams nem könnyű ember. Sokszor arrogáns, bosszantóan önfejű és kifejezetten szeret másokkal konfrontálódni. Hajlamos ellentmondásokba keverni magát, elvégre már négy éves korukban a sporthoz szoktatta csemetéit, edzésekkel, szabályokkal, ám amikor más tenné ugyanezt, sértetten nehezményezi, hogy miért veszik el a lányok gyermekkorát. Időnként szívesen megráznánk, hogy észhez térjen, holott tudjuk, hogy a helyén van a szíve és tényleg jót akar. Úgy sejtettem, hogy rá fog épülni a komplett mű, de Green szerencsére újfent meg tudott lepni.
Egy ponton ugyanis műfajt váltunk és sportfilmmé evolválódik a Richard király. Azért használom ezt a szót, mert valóban fejlődésről van szó, mondom ezt úgy, hogy sosem vonzott különösebben a tenisz. Mégis a felépített karakterdráma után képesek voltak izgalmassá válni a meccsek, volt kiért szorítani, volt tétje a dolgoknak. A 138 perces játékidő talán sok, akadnak a kontextusukból adódóan felesleges, vagy elnyújtott jelenetek, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy bármikor is unatkoztam közben.
A színészek előtt le a kalappal, Will Smith talán soha nem volt még ennyire jó, muszáj lesz Oscarra jelölni, ám a Venust alakító Saniyya Sidney is fantasztikus. John Bernthal, Demi Singleton és Aunjanue Ellis is kitesznek magukért, de szerintem nem lepek meg senkit, ha azt mondom, ez Smith filmje.
Valószínűleg senki nem ettől az alkotástól fogja megkedvelni az életrajzi filmeket, mert a hollywoodi recept még mindig a szokásos sablonokból épül fel. Az mégis vitathatatlan, hogy roppant kedvelhető és profi munka a Richard király, melyet nem csak egy szignifikáns alakítás tesz emlékezetessé. Meglepően jó humorú, a sportra legalább akkora figyelmet fordító emberi dráma, mely itt-ott letér a helyes útról, de mindig időben visszatalál és összességében kellemes élményt nyújt. Soha rosszabb zsánergyakorlatot.
