Mondhatná Ricky Gervais a legújabb Netflixen debütált stand-up-különkiadása, A természetfeletti és egyéb képtelenségek (SuperNature) vegyes fogadtatását követően. Nem mintha különösebben érdekelné a közönség és a kritika visszajelzése, hiszen ő maga mondta minden köntörfalazás nélkül, hogy az előadására érkező potenciális panaszokkal teli jegyzőkönyvre úgyis csak rász*rna. A "vegyes fogadtatás" persze kissé túlzó, elsősorban a transzközösség kérte számon a komikust és a streamingszolgáltatót az általuk transzfóbnak és gyűlöletkeltőnek vélt poénok miatt. Gervais ezúttal tényleg átlépett egy határt? Van az a pont, aminél már ő sem engedheti meg magának, hogy viccet kreáljon bizonyos jelenségekből? A kérdés és a válasz korántsem ilyen egyszerű.
Gervais azon - egyébként liberális álláspontot képviselő - humoristák egyike, akik bátran mernek reflektálni a szélsőségekre: jöjjön az jobb- vagy baloldalról. Nem válogat csoportpreferencia szerint, és nem érdekli az őt övező esetleges megosztott közvélemény harsány felhördülése. A poénjainak túlnyomó részét sztereotípiákra építi, de többségében vagy dekonstruálja ezeket, vagy csupán indikátorai egy komplexebb jelenség fekete humorral fűszerezett kritikájának. Elég csak végignézni egy-egy Golden Globe-monológját, ahol a képmutató hollywoodi elitre ereszti rá a hidegzuhanyt, vagy elmerülni a sorozataiban (A hivatal, Futottak még), amik a prüdériát tiporják földbe: lehet ezt a stílust szeretni vagy utálni, de el kell ismerni, hogy nélküle sokkal kevesebb lenne a komédia műfaja.
Ahogy a fentebb felsorolt Gervais-tartalmak, vagy a még nem említett stand-up különkiadás, a 2018-as Humanity, úgy a SuperNature sem árul zsákbamacskát a "törzsvásárlóknak". Gervais továbbra is elemében van tabudöntögetés terén: beleáll a vallásosokba, a túlsúlyosokba, a 20 követős Twitter-felhasználókba és az identitáspolitikába. Köntörfalazás nélkül botránybeszédet mondani viszont, lássuk be, számára már nem kihívás. Hasonló először az After Life - Mögöttem az élet 3. évadában volt érzékelhető, ahol Gervais öncélú igazságosztóként reagált teljesen triviális jelenségekre, melyek már nem szorultak különösebb magyarázatra. Ugyanez jellemzi a SuperNature-t is, csak éppen nincs cselekmény, ami komplexebbé teszi a végeredményt, hanem ezúttal kizárólag Ricky Gervaist, a trollt láthatjuk, ami eddig jól állt neki. Pontosabban több volt ő ennél mindig: azontúl, hogy megbotránkoztatott, új réteget és megközelítést is vitt a mondandójába, ami hiánypótló volt a nyilvános társadalmi diskurzusban. Legújabb specialjében viszont annyit csinált, hogy lecsupaszította az előző fellépéseinek üzenetét a sztereotípiákra, és azokat ismételte el a műsor bő egy órájában.
Ez elégséges, de Gervaistől több is kitelik. Tény, hogy a feladatát teljesítette, és a retorikai érzékén sem csorbított az idő vas foga, ám kicsit az érződött rajta, mintha belefásult volna a saját humorába. Tisztában van a szerepével, amit magára is ölt egy-egy fellépés erejére, de annak csupán felszínes és frappánsan megfogalmazott kijelentéseit puffogtatja. Szigorú bírálatnak tűnhet mindez, és valahol jogos az észrevétel, mert alapvetően egy szórakoztató stand-upról van szó, ami még így is tudott olykor-olykor elgondolkodtató lenni, de egy ilyen kaliberű humorista és gondolkodó esetében nagyobbak az elvárások. Márpedig egy csúcsformában levő Ricky Gervaisre szüksége lenne a világnak - jó lenne, ha ezt az űrt továbbra is pótolná.
