R.I.P.D. – Szellemzsaruk – Kritika

De őszintén szólva, ezen a legkevésbé sem vagyok meglepődve. Ez volt az a film idén A magányos lovas mellett, amit mindenki a kezdetektől fogva temetett, és ezúttal is a vészmadaraknak lett igazuk. Egyrészt a történet már bántóan sok ismerős helyről van összelopkodva: itt egy kis MiB, ott egy kis Ghost, amott meg egy kis Szellemirtók némi Törjön ki a frász! beütéssel, amott pedig a gonosz (Kevin Bacon-t kár volt rejtegetni a reklámkampányban) már megint elfogatja magát, mert mindez a terv része.

De ezek egyvelege még így is egy sokkal jobb filmet eredményezhetett volna, mint amit kaptunk. Azonban a rendező, Robert Schwentke (Légcsavar, RED) híján van a jól beazonosítható vizuális érzéknek, ami egy ilyen filmnél elengedhetetlen lenne. Másrészt a forgatókönyv egy rakás humorlabdacs leütését tenné lehetővé, de szinte egyikkel se él. Az egyik visszatérő poénforrás, hogy Jeff Bridges rendre azon siránkozik, hogy hogyan halt meg, a másik pedig, hogy a világ miként látja hőseinket. Persze ennyi lehetőség közül néhányat sikerül lecsapnia a készítőknek, a tempó is jó, és a Bridges-Reynolds páros is működik a béna forgatókönyv ellenére is – a 3D-ről persze ez most se mondható el – de az egész filmet körüllengi egy kihagyott ziccer lehetősége.

Az R.I.P.D. tipikus esete annak a filmnek, amelyiket amíg nézi az ember, úgy ahogy leköti, sőt, időnként még akár jól is szórakozhat rajta, de a moziból kijövet már a szereplők nevére sem emlékszik. Azt említettem már, hogy a film semmilyen? [embed]https://www.youtube.com/watch?v=GWzCY8HKCLQ[/embed]

Oldalak: 1 2