Ahogy mondtam, a női hírolvasás kezdetein túlvagyunk, McKay és Ferrell ezúttal egy újabb televíziótörténeti korszakot tesz meg a film cselekményének hátteréül, jelesül a 24 órás hírcsatornák születését. A képtelen és merész elképzelést, miszerint egy csatorna a nap 24 órájában folyamatosan ontja magából a friss híreket reklám és megszakítás nélkül megrökönyödés és kétkedés fogadja, de Burgundy megragadja a kínálkozó lehetőséget és úgy dönt, hogy beszáll a csapatba. Természetesen azzal a feltétellel, ha saját maga válogathatja meg a társait. Így aztán a régi, jól bevált team újra összeáll, hogy televíziótörténelmet csináljanak együtt.
A filmmel kapcsolatban nagyok voltak az elvárások tekintve, hogy folytatással van dolgunk és az első rész hatalmas kult-státusznak örvend. Dumái, szituációi még ma is nevetésre ingerlik a filmnézőket, a karakterek pedig legalább annyira klasszikusak, mint A nagy Lebowski főszereplői. Nem csoda hát, ha egyrészről filmnézők tömegei követelték maguknak a sequelt, másrészről pedig hogy ennek fényében egyesek mekkorát csalódtak a kész produktumban. A nagy elvárásokkal nagyon kell vigyázni, ahogy azzal is, ha valaki csinál egy fasza filmet, annak folytatást készíteni már nagyobb felelősség. Kétszer ugyanazt a viccet nem biztos, hogy sikerrel el tudod sütni. Még akkor sem, ha Burgundy már a puszta megjelenésével megnyeri magának a nézőt.
Figyelembe véve azt, hogy az első részt jómagam csak most, közvetlenül a második rész megtekintése előtt láttam és hogy nem tartozok bele a McKay-Ferrell rajongói táborba (ez egyébként még változhat, ha megnézem a többi - általam nem látott - filmjeiket), minden nagyobb prekoncepció és elfogultság nélkül tudtam megnézni.
A szomorú helyzet az, hogy nem lett túlságosan jó film a Ron Burgundy: A legenda folytatódik. Vannak szuper ötletei és ihletett pillanatai, de összességében véve egy olyan komédiával állunk szemben, ami az első résszel ellentétben nem valami vicces. Ez nem csak az első rész fényében jelenthető ki (egyáltalán, az első részt überelni nem lehet, de ezt most tegyük félre), hanem egyébként is: a poénok a legtöbb esetben inkább fárasztóak és erőltetettek, semmint sziporkázóak vagy frissek. Egyes jelenetek túl hosszúra nyúlnak és túl sokáig rugóznak egy olyan poénon/szituáción, amely rövid távon se túl mulattató, nem hogy hosszú ideig és ismételgetve. Legjobb példa erre Burgundy vacsorája fekete bőrű barátnőjének szüleinél. A lehető leggázabb sztereotípiák vannak itt kifigurázva, de a minőség nem üti meg a mércét, fáradt és kínos jelenet ez, és nem csupán a főszereplő nézőpontjából tekintve. Az egészet nem éreztem túlzottan kimunkáltnak és kidolgozottnak, az első résszel szemben itt a poénok inkább hatnak bántóan infantilisnek, semmint üdítő marhaságnak. Mindennek leginkább Steve Carell karaktere látja kárát, aki az első rész egyik fénypontja volt és az egyik legtöbb nevetés ingerlője, itt azonban retardáltságát piszkosul túlzásba vitték az alkotók és humorosnak szánt jelenetei csak nagyon ritkán érik el a kívánt hatást.
Így se kell egy teljesen elbaltázott és menthetetlenül rossz filmről beszélünk, ugyanis félrement aspektusai mellett van egy-két dolog, amit jól csinált. Maga a háttérsztori (24-órás hírcsatorna beindulása, stb.) jól ki van dolgozva és a néhány működőképes poénon, beszóláson és a vak-szálon kívül (a kondom-jelenet aranyat ér) még a finálé az, ahol beindulnak a dolgok és magára talál a film. Még akkor is, ha részben az első rész egyik legjobb jelenetét ismétli meg és kicsit viszi tovább, csak több cameóval, akkor is szörnyen mókás volt nézni azt az epikus csatát. És ha már a cameók szóba kerültek...Figyelemre méltó, hogy ennyi nagy arc elfogadta a meghívást egy ilyen marha filmbe. Direkt nem mondok neveket, bár aki kicsit utánanézett a dolgoknak, az már tudhat dolgokat, de ha nem, akkor én nem fogom lelőni. Legyen meglepetés.
Függetlenül az ihletett és ötletes pillanatoktól, valamint a zseniális cameóktól, a mérleg nyelve végső soron nálam inkább a "csalódás" felé billen. Nem tesz jót a filmnek a két órás játékidő (az első rész csak másfél órás volt) és az alkotók arra való törekvése, hogy az első rész pozitívumait felsorakoztassák és tovább vigyék félrement sajnálatos módon. Szó nincs róla, hogy ez lenne minden idők legrosszabb folytatása, de hogy lehetett volna sokkal jobb is, az már biztos. A rajongók persze örülhetnek a visszatért szereplőknek és örvendezhetnek egyes jeleneteken, de véleményem szerint mindenki azzal jár a legjobban, ha újranézi az első részt.