Az iskolai lövöldözések mindig tragikus események, ám nem úgy tűnik, hogy az elszaporodásuk miatt jobban figyelnének akár a kiváltó okokra, netán szigorítanák a fegyvertartási törvényt. A filmeseket is számos alkalommal megihlették ezek a tragédiák, a hírhedt columbine-i mészárlás alapján több alkotás is készült, melyek közül a legismertebb a Gus Van Sant-féle Elefánt, illetve Michael Moore Oscar-díjas dokumentumfilmje, a Kóla, puska, sültkrumpli. Kemény és kényes téma, ami nem biztos, hogy egy B-kategóriás akció-thrillerért kiált, de Kyle Rankin úgy gondolta, készít egy ilyet.

Zoe (Isabel May) végzős középiskolás, anyja halála óta csak árnyéka önmagának. A suliban épp a szívatások napja van, amihez neki speciel semmi kedve, ám amikor néhány fegyveres diák beront az épületbe, abba már tényleg semmi humoros nincs. Mindenki az életéért küzd, Zoe azonban felveszi a kesztyűt és nem adja könnyen a bőrét.

Történetünk úgy kezdődik, hogy Zoe és apja vadásznak. A lány lő egy szarvast, de az állat még nem halt meg. Apuka monologizálásba kezd, hogy milyen nehéz megkönnyíteni a szenvedést, eközben a lány fog egy követ és széttöri a vad fején. Nos... oké.

Ebből kiderült, hogy hősünk kerüli az érzelmeket, nagyon kemény és nem dolgozta fel anyja halálát. Ez utóbbi abban nyilvánul meg, hogy a mama megjelenik neki szellemként és a film címében hallható szavakkal biztatja gyermekét. Nekünk pedig ezért a lányért kéne szorítanunk. Valahogy nem sikerült, de inkább jöjjön a lényeg. Viszonylag hamar, nagyjából 20 perc után érkeznek fegyveres tinédzsereink, ráadásul komplex tervük van, nem csak halomra lövik, akit érnek. Akciójukat élőben közvetítik, és láthatóan mindenre fel vannak készülve, elvégre asztalokkal és székekkel vissza lehet tartani a mesterlövészeket és kommandósokat. Félretéve a cinizmust, a négytagú túszejtő bagázs nem csinál titkot a tettéből, sőt figyelemre vágynak, vezetőjük forradalomra szomjazik és szentül hiszi, hogy tette sikerrel jár. Zoénak erről persze más a véleménye, így kezdetét veszi a macska-egér játék. Nem kerülöm tovább a forró kását, a Run Hide Fight rettenetesen ostoba darab. Hol is kezdjem?

A reakciók rendre szemöldökfelvonásra adtak okot, noha lehet mindent a sokkra fogni, azért van egy határ. Zoe barátja például alig rezdül meg és fedezékbe se vonul, miután egy furgon belerohan az ebédlőhelységbe. Aztán minden további nélkül beszól a túszejtőnek, illetve menekülésnél se tenné le a telefonját még véletlenül sem. Külön érdekes, hogy miként terjed a hang az iskolában. Hiába rombol be az említett kisteherautó, s lőnek zárt térben egy MP-40-es gépkarabéllyal (kifogyhatatlan tárral) vagy sörétes puskával, az épület egyes pontjain még vígan zajlik a tanítás, mintha mi sem történt volna. Rankin ezek szerint nincs tisztában azzal, hogy a fegyvereknek van egy olyan tulajdonságuk, hogy hangosak. Nagyon! A gimnázium afféle homályzónaként működhet, ugyanis a kiérkező rendőrök nem látnak vagy hallanak semmit. Nincs készültség, bárki ki-be járkálhat az elkerített zónában, és elég elbújni egy fa mögé, máris nem vesznek észre, hiába van nálunk egy böhöm nagy puska.

A négyfős gonosz brigád mintha egy szekta lenne, de néhány közhelyes információn kívül róluk sem tudunk meg semmit. Zoe nyilván elképesztően kemény, John McClane-t megszégyenítve rak rendet, és válik a nap hősévé. Ezt koronázza meg a zárójelenet, ami már az addigi fájdalmasan buta összképhez még egy kínos magánszámot is hozzácsapott.

Lehet engem merevnek bélyegezni, és felhozni, hogy ez csak egy ártalmatlan B-mozi, amit élvezni kéne, de Rankin műve egyáltalán nem ártalmatlan. Egy iskolai lövöldözést egyrészt nem szabad mezei akciófilmmé degradálni, mert annál jóval aktuálisabb, valóságszagúbb a téma, másrészt mi a konklúzió? Hasonló helyzetben a protokollra fittyet hányva játszunk hőst és menjünk neki a fegyvereseknek? Az önvédelem hasznos dolog, a biztonság és a segítségnyújtás szintén, de ha agyatlan mód keménykedünk, akkor csak a mi életünk filmje fog véget érni, az ellenkezőjében pedig semmi gyávaság nincs. A Run Hide Fight hiába képes feszült és helyenként izgalmas lenni, tengernyi következetlenségével, idióta karaktereivel és káros üzenetével teljesen megöli az élményt. Kólával elmegy? Akkor már rendelek hozzá puskát és sültkrumplit, és nézek egy értelmesebb filmet.