Négy évvel ezelőtt a Shazam! első felvonása vitt egy kis színt a DC filmes univerzumába. Kisebb léptékű, lazább volt, mint mondjuk az Aquaman vagy a Wonder Woman, a szuperhősködés mellett legalább annyira koncentrált a tini főhősökkel járó coming of age vonalra, s noha nem váltotta meg a világot, abszolút kellemes élménynek bizonyult. Az istenek haragja címre hallható folytatásból eddig nagyon keveset láthattunk, ami egy ilyen kaliberű produkciónál sosem jó ómen, de a végeredményt látva olyan túlságosan aggódni azért nem kell.
Billy (Asher Angel) szereti újdonsült családját és testvéreivel karöltve előszeretettel osztják az igazságot Shazamként. Philadelphia városa azonban nem nézi jó szemmel az ügyködésüket, mivel elég sok kárt okoznak. A bonyodalmak csak fokozódnak, amikor Atlasz leányai megjelennek, hogy visszavegyék a varázserőt, amit állításuk szerint Billy-ék anno elloptak tőlük.
A történet nem sokkal az előző rész vége után játszódik, botcsinálta csapatunk igyekszik jót tenni, de messziről lerí róluk, hogy gyerekek. Szervezetlenek, öntörvényűek és inkább egy bulinak fogják fel az egészet, mintsem valódi küldetésnek. Billy azon van, hogy egyben tartson mindenkit, amit a többiek csak fontoskodásnak és akaszkodásnak éreznek. Majd érkezik a fenyegetés és muszáj összefogni, ha meg akarják védeni egymást, a szeretteiket és persze a várost.
A nyitányt kissé kapkodónak éreztem, Atlasz lányai teljesen véletlenszerűen tűnnek fel, hogy miért most és eddig hol voltak, az jó kérdés. Billy és Freddy (Jack Dylan Grazer) előszeretettel sajnáltatják magukat, amiben még lehetne is valami, de érdemben nem tesz hozzá semmit a karaktereikhez és inkább érződik műbalhénak, mint tényleges vívódásnak. Muszáj megemlítenem a látványt, mely főleg az első hidas jelenetnél szúrt szemet. Nem vártam Avatar szintű vizuális csodát, de Az istenek haragja helyenként borzasztóan néz ki. Leugrik a vászonról, hogy a szereplők zöld háttér előtt állnak és semmi nem hat természetesnek ebben a közegben. Az antagonistákban lenne potenciál, mert mindegyikük más módon, illetve eszközökkel szeretné elérni a célját, ám túl kiszámíthatóak a lépéseik, nem is beszélve a felületes pálfordulásokról.
Ezek alapján okkal feltételezheti bárki, hogy a Shazam második része pocsék lett, de szerencsére azért nincs így. Mindenképp a javára írható, hogy David F. Sandberg rendező nem vette túl komolyra a figurát, más kérdés, hogy sokszor érződik zsánerparódiának az összkép, míg máskor úgy akarják eladni, mintha lenne súlya a történteknek. Kár, hogy ez nem jön össze, a tétek, következmények, összefüggések millió helyen kikezdhetők. Borzasztó csapongó tud lenni Az istenek haragja. Időnként ostoba, a kínosság határát feszegeti, míg máskor elkapja a fonalat és a néző át tudja adni magát annak a kaotikus kalandnak, amit lát. Ugyanez igaz a poénokra, karakterekre: egyszer teljes mértékben betalálnak, míg máskor szinte minden húzás mellé megy. A zárásra jön a kötelező meglepetés, ami működik, aranyos, de sokat nem nyomott a latba.
A színészek közt akadnak nagy nevek, de ezekre a szerepekre felesleges volt elpazarolni Helen Mirrent vagy Lucy Liut. Rachel Zegler vitathatatlanul szép és cuki és a többiek hozzák az elvárt szintet.
A Shazam második része nálam nem volt képes felérni az elődhöz, de biztosan lesz, akinek jobban fog tetszeni, mert kétségtelenül pörgős és könnyed darab. Szerettem volna, hogy teljesen kikapcsoljon, ám a hibái annyira szembetűnőek, hogy képtelen voltam elvonatkoztatni. A végére pedig mintha mi sem történt volna, Billy az áldozata, érett döntései ellenére nem fejlődött semmit és ugyanaz a hülyegyerek maradt, aki az ujjaival lövöldözi az üres üvegeket. Ugyanakkor teljesen szétszedni és haragudni sem tudok rá, mert nem fájdalmas vagy érdektelenül rossz, csak egy ártalmatlan, leginkább aranyos popcornmozi, mely képes szórakoztató lenni. Ha kevésbé lenne rapszodikus, akkor a végeredmény is nagyobbat üthetett volna, így megmaradt egy korrekt, de felejthető élménynek.
Hallgassatok meg egy másik véleményt is:
