Sils Maria felhői - Kritika

Szerencsére nem az az egyetlen pozitívum a Sils Maria felhőivel kapcsolatban, hogy lekörözte Cronenberg filmjét, hanem alapvetően egy érett és egészen jól átgondolt darab született Assayas tolla alatt és kamerája mögött. A film egy sikereinek nagy részén túllevő színésznőről szól, aki kénytelen visszatérni egy régi szerepéhez, ám ezúttal az akkori szerepnek egyfajta tükörmását, fordítottját kell eljátszania. Maga a visszatérés nem várt lelki problémákat okoz, a szerepbe való beletanulás közben pedig saját tükörképével, imázsával és karrierjével is szembe kell néznie.

A Sils Maria felhői egyes motívumaiban és momentumaiban hasonlóságot mutat Ingmar Bergman Persona című filmjével, illetve még akár David Lynch Mulholland Drive-jával is párhuzamokat vonhatunk (ha azt vesszük, hogy a téma az eljátszandó szerep és színésznő egybeolvadása), egy fontos különbség azonban van: míg Bergman és Lynch nagyban támaszkodtak a szűrrealitásra és az álomszerűségre, a költői képek sokaságára, úgy Assayas kevésbé él ezek használatával. A cselekményt csak nyomokban övezik aprócska rejtélyek és kérdőjelek, a stílus sokkal közvetlenebb és direktebb: ami azt illeti, a film akkor működik a legjobban, amikor a szereplők kitárgyalják a mozgókép jelenlegi helyzetét és amikor két generációt szembeállítanak egymással, hadd lássuk a különbséget. Kevésbé akkor, amikor a történet megpendíti a rejtélyesség húrját és szimbólumokat használ, de tényleg ezzel ritkán él a film, ezeket a dolgokat - legalábbis nekem úgy tűnt így első megtekintésre - hanyagolja. Amikor viszont mégis elmenne a titokzatosság terepére, akkor sem egészen egyértelmű, hogy mit akar: egyik pillanatban még következetes karakterdráma, a másik pillanatban pedig ködösen miszticizál, de nem éreztem eléggé dominánsnak sem ahhoz, hogy elkapjon, se pedig ahhoz, hogy túl sokat foglalkozzak vele a film egészét nézve.

Assayas finoman kritikus hangvételű és bennfentes kacsintásokkal teletűzdelt forgatókönyve már önmagában szórakoztató persze, de a film így is nagyban, maximálisan kihasználja három főszereplőjének adottságait. Juliette Binoche az Apropó szerelem-ben a hűvös, rideg és cinikus nőt keltette életre, addig itt jóval sebezhetőbb és titokzatosabb karaktert alakít. Partnere az Alkonyat-filmekben sokak által megutált majd később egyes filmekben megkedvelt Kristen Stewart (Maria menedzserét alakítja), aki Robert Pattinson-hoz hasonlóan kétségbeesetten igyekszik kitörni a vámpírfilmekkel járó skatulyából. Stewart kellemesen nyugis, laza és szimpatikus alakítást nyújtott anélkül, hogy egy percig is éreztem volna Binoche fölényét. Értsd: nem arról van szó, hogy Stewart egy kaliberbe helyezhető színésztársával, de nem éreztem azt, hogy alulmaradna és egyoldalú volna a színészi játék. A harmadik a sorban Chloe Grace Moretz, aki egy tipikusan olyan karaktert segített vászonra vinni, amelyikben ráismerhetünk több száz másikra. A Hollywood által totálisan megrontott, öntörvényű, botrányokba keveredő sztárpalánta szerepére ironikus húzás volt egy olyan színésznőt találni, aki mindennek éppen az ellenkezője: Moretz jó döntéseket hoz (még), remélhetőleg nem jut a többiek (lásd: Lindsay Lohan) sorsára. Bár ő csak a film közepe tájékán lép be a képbe, azért a nyomát ő is otthagyja, kellően hangsúlyos a szerepe. Külön jópofának tartottam, hogy szerepe szerint is egy szuperhősfilmmel vált ismertté. Ugyebár a Kick-Ass-ben ismerhettük meg Moretzet is, mint Hit-Girl.

A Sils Maria... rengeteget köszönhet színésznőinek, illetve annak is, hogy jó érzékkel tapint rá Assayas az egyes generációs különbségekre. Az egyik jelenetben például Valentine (Kristen Stewart) és Maria (Juliette Binoche) egy 3D-ben bemutatott szuperhősös science-fiction film láttán arról beszélnek, hogy lehet-e egy ilyen filmnél hasonló értékekről beszélni, mint egy a valóság talajához közelebb álló cselekményű darabnál. Míg Valentine (a fiatalabb generáció ugye) amellett érvel, hogy igenis egy ilyen filmben is felfedezhetők a mozgókép és történetmesélés, a karakterábrázolás egyetemes értékei, úgy Maria, a sokat látott és az új generációra csak nagyokat pislogó egykori ünnepelt színésznő csak röhögni bír kínjában ezen. Hiába no, az idők változnak, mi pedig megmaradunk saját elnyűtt dióhéjunkban. https://www.youtube.com/watch?v=43XCXikMteE

Oldalak: 1 2