Gyakran halljuk, hogy olyan történetekről érdemes filmet csinálni, amelyeket ismerünk, amely velünk estek meg. Emögött könnyű látni a logikát: saját élményekből dolgozva az alkotók hitelesebbek lehetnek, hiszen azokat az embereket, azokat a fordulatokat mutatják be, amelyek az ő életüket határozták meg.
Az pedig még inkább természetes, hogy a felnövés témája mindenkit foglalkoztat. Mindenki volt fiatal, mindenki volt szerelmes, pontosan tudjuk, hogy amikor átéljük, ezek az élmények mindennél fontosabbnak tűnnek, visszanézve viszont csak nevetünk azon, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítottunk minden banális dolognak. Ez a kettősség remek alap egy édesbús filmhez, a Snack Shack pedig hozza is, amit egy ilyen mozitól várhatunk - igaz, semmivel sem többet.
A.J. (Conor Sherry) és Mosse (Gabriel LaBelle) legjobb barátok, akik szó szerint minden hülyeségben támogatják egymást. Nyárra szeretnének maguknak egy olyan munkát, amely mellett azért a bulikra is marad idejük. Kapóra jön, hogy a helyi strand büféjében épp segítségre van szükség, ők pedig kellően talpraesettek és még saját sörük is van. Minden rendben megy, egészen addig, míg meg nem érkezik a városba Brooke (Mika Abdalla), aki mindkét fiúra nagy hatással lesz.
Fentebb a coming-of-age filmek pozitívumait soroltuk, de az is tény, hogy ha egy műfaj ennyire népszerű, nehéz benne újat mondani. És ez a Snak Shack legnagyobb hátránya is: hiába szórakoztató önmagában vizsgálva a film, nem tudunk nem a nagy elődökre gondolni. Adam Rehmeier rendezése egyszerre bújt ki Richard Linklater vagy épp Nat Faxon és Jim Rash (Az első igazi nyár rendezői) köpönyegéből, a tematikai csomópontok, a humor és a felvetett kérdések is nagyon hasonlók.
A korábban említett kettősség ebben a filmben is nagyon erős. Ha tételesen le kellene írnunk, hogy mi történik a cselekményben, azt mondhatnánk, hogy ez a film gyakorlatilag semmiről nem szól, a végén történik egyetlen olyan esemény, amely klasszikus értelemben vett fordulatnak tekinthető. Mégis, szinte minden jelenet kapcsán azt érezhetjük, hogy más lesz a szereplők élete, mint korábban.
Ám persze egy ilyen mozi esetében nem is elsősorban ez a fontos, hanem hogy a karakterek hogyan reagálnak az eseményekre. A Snack Shack pedig ilyen szempontból is a klasszikus iskolához tartozik, sodródó fiú főszereplőt ismerünk meg, aki ki van téve a környezeti változásoknak.
Ebben a történetben is fontosak lesznek a férfiasság megélésével kapcsolatos kérdések. Gondoljunk például arra, hogy a két fiú minek köszönhetően kerül be a közösségbe: tudnak sört főzni, azaz az alkoholon keresztül kötődnek az idősebbekhez. De azt is több jelenetben láthatjuk, hogy komikusan próbálnak megfelelni az elvárásoknak, szerencsejátékoznak, isznak, idősebbnek akarnak látszani, mint amilyenek. Ám persze mivel végig kint vannak az idézőjelek, ezen önfeldten tudunk szórakozni.
Két fontos mellékszereplőről még mindenképp szót kell ejtenünk: egyrészt ott van Brooke, a lány, aki rögtön elcsavarja mindenki fejét. Ő a műfajban jól ismert klasszikus manic pixie dream girl, aki vidámságával, szabados életszemléletével mozdítja ki a fiúkat a komfortzónából. Ám Brooke azért ennél több, a készítők képesek bemutatni karakterének mélységét is, így az utolsó pillanatoknak valóban súlya lesz, Mika Abdalla alakítása pedig egészen remek.
Ahogy az is tragikusan szép, hogy végül a lány megszerzése helyett egy sokkal váratlanabb esemény hozza el a felnövést a főhősöknek. Nick Robinson alakításában Shane remek mentor, aki úgy képes megmutatni a fiúknak az élet szép és nehéz oldalait, hogy az hitelesnek érződik.
A Snack Shack semmilyen szinten sem újító mű, de aki tudja, hogy mit lehet várni egy ilyen filmtől, az nem fog csalódni. Amit kell, azt hozzák a készítők, a humor pedig bőven átlag feletti.
