Lorna Brady évtizedeken át keresi gyermekét, akit csecsemőként szakítottak el tőle, azonban a nő hitelességét nem segítik fura modora és inszomniája, valamint hogy egy olyan régmúlt időkben létezett intézményt tesz felelőssé a történtekért, amelyről a helyiek nem tudnak és nem akarnak beszélni. Pedig nem ő az egyetlen károsult, és most egy újonnan történt bűneset kapcsán lehetőséget kap, hogy végre tényleg megtalálja a lányát.

Írország szégyenfoltjai a 18. században nyitott Magdolna-mosodák, amelybe olyan nőket és fiatal lányokat zártak, akik nem kívánt terhességbe estek.

A protestáns és katolikus egyházak által alapított intézmények hamar megszaporodtak, és akár az aktuális társadalmi normák megszegéséért is be lehetett oda kerülni (értsd prostitúció, házasságon kívüli nemi élet, vagy pusztán engedetlenség, kacérság gyanúja miatt vagy nemi erőszak áldozataként is). Kívülről úgy tűnhetett, segíteni próbálnak a nőknek egy-egy szakma kitanulásával, ezzel szemben börtönszerű körülmények között éltek, túlhajszoltákőket, miközben alig kaptak ételt és ki voltak téve a folyamatos megaláztatásnak. Körülbelül 30000 nő élt működésük alatt a mosodákban, és környezetükben számos tömegsírt is feltártak az elmúlt 30 évben, így nem meglepő, hogy az intézményrendszer léte hatalmas felháborodást keltett, főleg, mikor utólag kiderült, hogy az ír állam is támogatta a fenntartásukat. Az utolsó mosoda hivatalosan 1996-ban zárt be, a jelenséget pedig többek között A Magdolna nővérek című 2002-es film is feldolgozta.

Meglehet, hosszúra nyúlt a bevezető, de kulcskérdés a mosodák körülményeinek megértése ahhoz, hogy a sorozat főszereplőjét és a helyiek ellenállását vagy épp fellépését megértsük. Lorna (Ruth Wilson) egyike volt azoknak a lányoknak, akiket a mosodába zártak és közvetlenül a szülés után elszakították őket a gyermekeiktől, hogy aztán tekintélyes adományok fejében más családoknál helyezzék el az újszülötteket. Lorna egyik este egy eszméletlen nőt talál a házában, ám illuminált állapota miatt nem emlékszik a kilétére és arra, miként került oda. A rejtélyes idegent, Aoife-t (Fiona Bell) azonban férje keresni kezdi, a nyomozáshoz pedig nemcsak a kilkinure-i (a sorozatban egy fiktív város, de egyébként egy írországi temetőt jelöl, így neve szimbolikussá válik) rendőrfőnököt (Simon Delaney) vonják be, hanem egy dublini detektívet, Coleman Akandet (Daryl McCormack) is. Míg Akande az eltűnt nő után nyomoz, addig Lorna a lányát kutatja, ami az érzelmi megpróbáltatásokon túl rávilágít a korrupt vallási vezetők és nővérek évszázadokon át tartó szörnyű ténykedésére, a gyakorlatilag emberkereskedelemig fajult egyházi és állami összejátszásokra és az életre szóló traumákra, amelyeket mind szülőként, mint mosodában született gyermekként az áldozatoknak meg kellett élniük.

Ebből is látszik, hogy a sorozat alapszituációja mennyire tragikus és felfoghatatlan, így értelemszerűen ez a legérdekesebb aspektusa. Ruth Wilson kiváló főszereplő és Daryl McCormackkel remek párost alkotnak. Karaktereik két ellentétes irányból közelítenek ugyanahhoz a problémához, amitől átélhetőek lesznek a konfliktusaik és a barátságuk, de egyik sem válik sablonossá. A nagyszerű alakítások azonban nem feltétlen elegendőek ahhoz, hogy önmagukban fenntartsák az érdeklődést 6 részen át. A sorozat lassan indul be, és nem is mesél annyit a Magdolna-mosodákról, mint lehetne, hiszen sokkal inkább egy (vagy inkább kettő) egyéni sorson keresztül próbálja bemutatni a szörnyűségeket, és Lorna mentális instabilitása a nézőt is arra készteti, hogy mindent megkérdőjelezzen. Az alvászavar és a memóriavesztés persze a régi tragédiák hozadékai, és táplálják a bonyodalmat, miszerint a mosodai nőknek nem hisznek azok, akik nem élték meg a borzalmakat, és talán a thrilleri hangulathoz is hozzátesznek, ugyanakkor feleslegesen bonyolítják a főszereplő jellemét, hiszen ezekből több következetlenség is származik.

Az epizódok előrehaladtával a hallucinációk csökkennek, majd elmaradnak, amit lehet a megnyugvás és a feloldozás elnyeréseként értelmezni, viszont Ruth szinte a semmiből válik dezorientált hősből egyszerre cselekvővé, vagyis a sorozat végére eltűnik az addig az ő nézőpontját jelentő zavaros és feszült történetmesélés. Lorna hol zaklatott elméjű gyászoló, hol lelkes és kivételes nyomozó, amely váltások nehezen hihetőek. Emellett épp a címadó cselekményszálat kezelik legrosszabbul: a halott nő mikéntjére kapunk egy ugyan létező, ám jelen esetben rettentően nevetséges magyarázatot, viszont eltűnése csak közvetetten van lezárva, ami felveti azért a kérdést, hogy a korábban oly fontosnak tűnő férj karaktere vajon félúton lemondott-e a nejéről. Tehát bár Aoife beindítja az eseményeket, később háttérbe van szorítva, ezért meglehetősen félrevezető a cím.

Ha a végére kissé szét is esik a Nő a falban, mindenképpen érdemes megnézni, leginkább a valóságalapja, a morális kérdésfelvetései és a színészek miatt. A formátum és a tartalom azonban hagynak némi kivetnivalót maguk után, mivel a szubjektív szemszög miatt a mosodák története nem tűnik annyira grandiózusnak, mint amekkora hatásuk igazából volt, holott a 6 rész engedett volna teret a további kifejtésnek. Gondolatébresztésnek elég lett volna egy kisfilm is, ahogy tette ezt a 2021-ban megjelent magyar kisfilm, a Branka is: 20 percben, Jugoszláviába helyezve fest le egy igen hasonló alapszituációt, és nem kevésbé megrázóra sikerült.