Sorsügynökség - Kritika

Magunk irányítjuk az életünket, vagy titokzatos erők döntik el, mi történjen velünk? David Norris (Damon), a karizmatikus politikus éppen arra készül, hogy elfoglalja helyét az amerikai szenátusban, amikor találkozik egy gyönyörű balerinával (Blunt), aki egyetlen más nőhöz sem fogható. Norris lassan őrülten beleszeret, ám ekkor különös idegenek bukkannak fel, és az a céljuk, hogy mindenáron szétválasszák őket. David rájön, hogy magával a Sorssal kell szembeszállnia - pontosabban a Sorsügynökség embereivel. Bár ilyen erővel szemben minimálisak az esélyei, Davidnek két választása van: elengedi a nőt, és elfogadja előre megírt életét, vagy dacol a Sorssal, hogy megtarthassa szerelmét... Aduász kijátszva, érdeklődés felszítva. Hiszen az embereket mindig is érdekelték a misztikus dolgok, kutatták az információt, miszerint valami nagyobb erő irányítja lépteinket, segítenek, hogy a kijelölt úton maradjunk, beteljesíthessük a sorsunkat. Az alapötletet Philp K. Dick novellája szolgáltatta, az utóbbi időben a rendkívül tehetséges művész köteteiből készült filmek reneszánszukat élik és a legfőbb ismérv az, hogy a főhős rádöbben a szörnyű igazságra: a valóság nem mindig az, aminek látszik. Nolfi magabiztos kézzel nyúlt az alapanyagokhoz, és olyan masszává gyúrt egy egyszerű történetet, amely a legvégén fejti ki csúcspontját de úgy, hogy pátoszos hangnemmel önmagára túlmutatú jelentéseket kapunk.

Minden egyes halandó rendelkezik saját tervvel, amelyen néha keservesen, néha szökdelve de végighalad. Életünk állomásokkal van kirakva, de ezen megállókat nem mi vesszük észre és nem is befolyásolhatjuk tudatosan - ez sokkal inkább a sors ügynökeinek osztályrésze. David és Elise között az első perctől működik a kémia, találkozásukat követően ösztönösen a másik felé terelődnek, vonzódnak s talán ez is volt megírva a nagy könyvben, de a játékidő futásával együtt úgy fut össze David is a jövőjével, a sors bábosaival. Mi ildomosabb ilyen esetben? Lemondani a nőről és élni tovább életünket sikeres politikusként - és talán elnökként, vagy szembe szállunk minden elnyomással és kockáztatva létünket a magány helyett a társaságot választjuk? Nehéz kérdések, hirtelen belegondolva ha az ember ilyen helyzetben találná magát, nehezen döntene bármiről is, egyértelműen nagy kérdéseket boncolgat a Sorsügynökség, a legjobb az, ha moziból való távozás utáni napokban is ezen töröd agytekervényeidet.

Matt Damon valószínűleg begyakorolta a Bourne trilóga óta ezt a stílust, politikusként is ugyanúgy megállja a helyét mint eddigi szerepeiben, a játékában nem tudtam kifogásolnivalót keresni, hozta a kellő formát a kellő dramaturgiát: ötös, leülhet. Az igazán kellemes csalódást Emily Blunt okozta, aki a szörnyű Gulliver utazásait levetve magáról megmutatja, hogy Az ördög Pradát visel óta nem felejtett el színészkedni, sőt! Férfi szemmel nézve többször koncentráltam a dekoltázsára mint a játékára, de bizonyára a Sorsügynökség szervezte a falatnyi kis ruháit, ezért igazán nem okolhatjuk a készítőket, őket is csupán a sors irányítja. Viccesnek hathat de három mellékszereplőt is megemlítenék (nem is volt sokkal több), akik jó időben voltak a jó castingon és Nolfi kihozta belőlük is a kellő naftát: John Slattery, Terence Stamp és Anthony Mackie neveit dobta a gép. Szerepelhettek volna többet is, ez nyilvánvaló, de a végén még lejátszották vonla a főszereplő párost és ugrott volna a bevétel.

Hangzás terén is megvoltam elégedve, a kellő helyzetekhez kellő dallamok csendültek fel, de nem éreztem, hogy másnap is a fejemben jártak volna, mint ahogy az Eredetnél, az Álomháborúnál vagy a többinél, így James Horner-nek jár egy nagy fekete pont, pedig az Avatar esetében nagyot alkotott. Ami némileg bökte a szemem, hogy túl gyorsan végetért a történet, én több üldözést és fordulatokat bírtam volna még (legalábbis a szívem nem állt volna meg, ez szinte biztos), de a 106 perc és kimerítő volt. Csak azért mégis... Ha látványorgiára vágysz, válaszd az Álomháborút, ha a természetfelettivel akarsz találkozni kissé más formában A rítus a te döntésed, ha akcióra és robbantásokra fáj a fogad ne érd be kevesebbel a Föld inváziójánál, de ha téged is foglalkoztat, hogy Matt Damon David Norris szenátorként hogyan teszi meg azt, amit minden embernek illene megszívlelni - hogyan győzi le a saját sorsát - ülj be a Sorsügynökségre. Lehet, hogy aznap nem, de másnap elgondolkozol majd eddigi döntéseiden és rájössz némi dünnyögést követően, hol szólt bele a sors ügynöke döntő fordulataidba. Te döntesz... https://www.youtube.com/watch?v=7FDZJ6VJMM0

Oldalak: 1 2