Amint megnéztem a Sötét elmék első ízelítőjét, tudtam, hogy nagyon akarom majd szeretni ezt a filmet. Az egy dolog, hogy a Netflix nagysikerű sorozatának, a Stranger Things alkotói is részt vettek a készületekben, de még az Érkezés producere is részt vállalt a sci-fi thrillernek címkézett film munkálataiban. Az igazság viszont az, hogy a Sötét elmék egy fokkal sem több, mint amit az előzetesek sugalltak, épp ellenkezőleg: az elmúlt évek egyik, ha nem a legrosszabb young adult filmjéről beszélünk.
Adott egy megmagyarázhatatlan jelenség, nevezzük "betegségnek", ami hirtelen a gyerekek 90%-át, bármilyen előjel nélkül megöli, világszerte. A túlélők ezzel szemben nem csak, hogy életben maradnak, de különleges képességek birtokába jutnak, ennek következménye pedig marha evidens módon az, hogy a(z amerikai) kormány munkatáborba küldi őket, a "legveszélyesebbeket" pedig kivégzik. Mert csak. Nyilván tudom, hogy a történelem során kevesebbért is haltak már meg milliók, de a Sötét elmék egyszerűen pocsék, vagy inkább zérus munkát végez annak érdekében, hogy belelássunk abba, miért is vezetett ez az egész helyzet egy közel poszt-apokaliptikus világ kialakulásához. Mindenesetre a Sötét elmék alaphelyzete pontosan annyira érdekes és újszerű, mint amennyire az első hallásra tűnik. Szuper-okos gyerekek, telepatikus tinik és pár kiherélt X-Men baromkodik másfél órán keresztül, mialatt a young adult filmek talán legpocsékabb és nyálasabb szerelmi szálának lehetünk tanúi.
A Sötét elmék koncepciója ugyan minden, csak nem eredeti, ettől még abszolút lehetne érdekes, papíron mindenképp. Különleges gyerekeknek kialakított munkatáborok, kétes politikai dilemmák, világvége hangulat és emberfeletti képességek, hát van itt minden! De valójában még sincs semmi. Az egész sci-fi vonal kimerül annyiban, hogy a srácok mutálódott szemszínéhez idomulva a gyerekeket különböző színcsoportokba sorolják be, amik véletlenül a veszélyességüket is tükrözik. És igazából ennyi. Érdemi erőhasználat vagy épp annak morális aggályai nem történik a filmben azt leszámítva, amikor a főhősnő, Ruby (Amandla Stenberg) jedi-trükköket alkalmaz vagy csak meredten bámul maga elé. A fiatal színésznő és aktivista egyébként az első, Éhezők Viadalás mellékszerepe óta képtelen volt érdemi alakítást letenni az asztalra, a Sötét elmékben pedig mindenki a kisujjából hitelesebb alakításokat ráz ki. A cselekményt egy négyfős csipet-csapat viszi a hátán, közülük Harris Dickinsonnak voltak erősebb és látványosabb jelenetei, a minimális hangulatért pedig a "Dagit" alakító ügyeletes humorherold, Skylan Brooks volt felelős. Nyilván ellőtték a "vicces fekete srác" sztereotípiáját, de neki legalább - egyedüliként - emberi sorokat is a szájába tudtak adni.
Nagyon ritka, amikor ennyire vehemensen nekimegyek egy filmnek, de a Sötét elmék nem csak egyszerűen ócska volt, hanem nem is próbált meg más lenni. Persze, a költségvetés meg sem közelíti a hollywoodi szuperprodukciókét, de mindezt egy legalább közepesen jó forgatókönyvvel elfeledtethették volna. Ehelyett a Kung Fu Panda 2. direktora, Jennifer Yuh Nelson rendezett egy filmet, amiben valójában nem történik semmi, a karakterek nem jutnak sehova, a világot pedig nemhogy nem ismerjük meg, de egy életre elegünk lesz belőle, így eszünkbe se jutna egy potenciális folytatás gondolata. Ruby személyes drámája ugyan meg tudja indítani az embert, a történetmesélés viszont tesz arról, hogy képtelenek legyünk komolyan venni. Izgalmas karakterdrámák vagy látványos, szuperképességekkel megbolondított akciózások helyütt kapunk egy émelyítően nyálas, elnyújtott és pofátlanul mesterkélt szerelmi szálat. A zárójelenet kifejezetten megható is lehetett volna, ehelyett a film minden erejével azon volt, hogy a néző életének egyik legkínosabb 5 percét varázsolja a vászonra. Lehet, hogy kevesebb volt, de az tuti, hogy minimum ennyinek érződött, ezt pedig a Sötét elmék teljes egészéről is elmondhatjuk. Az egész filmet pár mondatban el lehetne mesélni, ehelyett másfél órásra nyújtottak egy olyan alapot, amit teljesen indokolatlan és erőtlen "feel-good" jelenetekkel volt muszáj kiegészíteni, hogy egyáltalán elkészülhessen a Sötét elmék.
Folytonos kritika éri a young adult műfajt, főleg a filmvilágban, én viszont merem állítani, hogy a nagy többségük még így is egy jóval összetettebb és szerethetőbb szórakozást nyújt, mint a "popcorn filmek" igen nagy százaléka. A legjobbkor vállalom fel e gondolatomat, hiszen a Sötét elméknél tökéletesebb ellenérvet keresve sem lehetne találni. Egy fantáziátlan, de stabil koncepcióból sem hozta ki a minimumot, helyette ásítozhatunk egy fejfájdítóan mesterkélt szerelmi szálon, amit néha megszakít egy felületesen megírt "sci-fi történet". És ez a legjobb, amit elmondhatok erről a filmről. Nem nézhetetlen, de nagyon közel jár hozzá.