Minden egy körforgás része, de eldönthetjük, mennyire veszünk részt benne. Azonban kár mástól várni a megoldást. Legtöbbször a segítség nem sokat ér, ha mi nem vagyunk képesek változni, legfeljebb másokat is magunkkal rántunk. Felméri Cecília első nagyjátékfilmje végeláthatatlan és kiismerhetetlen útvesztőként festi le a lelket, amiben a szeretteinkkel együtt veszünk oda.

Bence (Bogdan Dumitrache) egy örökölt halastó bűvöletében éli mindennapjait párjával, Jankával (Kiss Diána Magdolna). Kapcsolatuk már leült egy-két szebb napot leszámítva, de elsőre úgy tűnik, megfelel nekik a megszokott, elűzhetetlen melankólia. Végül a férfi mégis egyedül marad, Janka helyét pedig a hozzá igen hasonló Nóra (Borbély Alexandra) veszi át, majd minden kezdődik elölről.

Titokzatos eltűnések, ki nem mondott szavak, elfojtott konfliktusok, a lehetetlennek hittel való szembenézés jellemzi a Spirált, ami a három főszereplő viszonyán keresztül kalauzol bennünket a lélektani krimi legmélyébe. Minden Bence karakterében összpontosul: a látszólagos és vágyott idill, a veszélyesen nyugalmas természet kérlelhetetlensége, a nélkülözhetőség, a pótolhatóság, a múlandóság. Történetükön keresztül megérthetjük, hogy hiába menekülünk, saját magunk elől nem tudunk elfutni, és a problémáink sem szűnnek meg magunktól. Bence apja eltűnik a tóparti házból, mely hajdan az övé volt, és most barátnője kapcsán hasonló veszteséggel kell szembenéznie. Szélsőségesen szólva a napsütötte horgásztó egyfajta haunted house egy misztikus és baljós erdővel körülvéve, amiben maga Bence a kísértet.

Nem nehéz átélni a főszereplő vívódását, küzdelmeit és fájdalmát, köszönhetően a tökéletesen megválasztott, frusztrálóan békés környezetnek, az elméje mélyéig hatoló közelieknek és Dumitrache kiváló játékának. Szakállas arca, kötött pulóverei és kényelmes ruhái, valamint zengő orgánuma egyszerre sugallja a biztonság és melegség érzését és a lappangó tébolyét. Egyértelműen ő a film fénypontja. Kiss Diána még életében is holtnak fest, ami azonban megalapozott, és rideg játéka abszolút illik a miliőbe - hol azért, mert belesimul a fagyos hangulatba, hol pedig mert ellentéte a tökéletesnek tettetett közös életnek, vagyis folyton parázslik tőle a konfliktus. Velük szemben Borbély Alexandra bizonyult a leggyengébbnek, valahol egy nagydumás város tini és egy nosztalgiázó cserkész között megragadva. A fojtott és szűkszavú párbeszédek alapvetően növelik a film feszélyezett atmoszféráját, de az ő erőtlen és fogai közt szűrt mondatai inkább azt juttatták eszembe, hogy félt bátrabban megszólalni, mintha attól tartott volna, hogy túlérzékeny a mikrofon.

A Spirál a tó felszínén keletkező fodrozódás, ami felkavarja az állóvizet. Lassú folyású pszichológiai dráma, ami tudatfilmként talán merészebb és feszültebb lett volna, így azonban narratívájában meglehetősen konvenciózus. Ennek ellenére hagy teret, hogy elmerüljünk benne, és mindenképpen azon magyar filmek táborát erősíti, amelyeket érdemes megnézni.