Hirdetés

SpongyaBob: Spongya szökésben - Kritika

|

Kedvenc hebehurgya szivacsunk visszatért.

Hirdetés

SpongyaBobot valószínűleg mindenki ismeri, ha azonban valamilyen okból kifolyólag valaki mégis burokban élt eddig, akkor kezdjük egy rövid összefoglalóval: a gyerekek (és megannyi felnőtt) körében rendkívül népszerű rajzfilmsorozat SpongyaBobról szól, a Bikinifenéken élő szivacsról, aki barátjaival, Csigusszal és Patrikkal mindig valamilyen kalandba vagy konfliktusba keveredik. A Stephen Hillenburg fejéből kipattant sorozat 1999-ben kapott szárnyra a Nickelodeonon, két Emmy-díjat is bezsebelt és a jelen tárgyalt film a harmadik egész estés kalandja. A szériát, illetve a filmeket enyhén zsibbasztó, ám többnyire élvezetes, olykor egész kreatív, vagy csak szimplán szórakoztató humor jellemzi. 

Hirdetés

A SpongyaBob: Spongya szökésben című filmben drága szivacsunkra hárul ismét a feladat, hogy mentse a menthetőt - ezúttal barátját, Csiguszt rabolják el (természetesen Plankton ármánykodásának köszönhetően), ami azt vonja maga után, hogy Patrikkal nekiindul egy nagy útnak, amely során megannyi furcsaság, cameo és múltidézés vár rájuk. Találkozunk egy meglehetősen hiú uralkodóval (Poszeidónnal), és kapunk néhány aranyos dalbetétet, és persze végül, de nem utolsó sorban azt is megtudhatjuk, hogy mégis mi a Herkentyűburger titka (vagy mégsem?). 

Az animáció ismételten eltér a klasszikus formától és az előző etaphoz, a SpongyaBob: Ki a vízből-höz hasonlóan egy vegyített technikát alkalmaztak az alkotók: elhagyták a klasszikus, rajzos módszert és a digitálisat keverték az élőszereplős betétekkel. Ez annak, aki az eredeti rajzfilmsorozat külcsínéhez van szokva, valamelyest elidegenítőnek hathat első blikkre, ám aránylag gyorsan meg lehet szokni. Emellett pedig nyilván teljesen érthető, hogy próbálnak az alkotók újítani és nem leragadni a hagyományoknál, még ha egy részem azt is kívánta, hogy bár ne tették volna - de ez csak egy szigorúan szubjektív vélemény. Ami igazán számít, az úgyis a belbecs - ahogyan azt már SpongyaBob karaktere megannyiszor bebizonyította (és ahogyan azt ebben a történetben is demonstrálja). 

A rendező Tim Hill és kreatív csapata egyébként ha nem is minden igényt kielégítően, de javarészt hozza azt, amit el lehet várni egy SpongyaBob-kalandtól: kellemesen fárasztó humor, önreflexió (Patrik egy ponton a havermozik legfőbb kliséit sorolja fel, mintegy előrevetítve azokat), akció és elszállt karakterek. Akad a filmben néhány kifejezetten szórakoztató és eltalált jelenet, amelyekhez mentalitásban hasonlót ugyan már az első mozifilmben is láthattunk, de mégis működnek és képesek megmosolyogtatni. Ilyen az a szcéna, melyben Spongya és Patrik megérkeznek Atlantic City-be és miután megígérik maguknak, hogy célorientáltak lesznek végig, rögtön elcsábulnak a sok fagylalt és csoki és miegymás láttán. Hogy aztán másnap reggel teljesen másnaposan ébredjenek és úgy kelljen emlékeztetni őket a céljukra.

A Spongya és Patrik barátságát bemutató jelenetek tehát ezúttal is működnek és több megmosolyogtató pillanatot okoznak, de ugyanígy bájos Csigusz kvázi középpontba helyezése is. Mindezek mellett az sem kevésbé ihletett, hogy fontos mellékszereplőként nem más, mint Keanu Reeves is megjelenik egy ördögszekér formájában (amely közepén ott lebeg a feje), hogy hőseinket spirituálisan támogassa és tanácsokkal lássa el. Ha pedig a nagy Keanu nem lenne elég, egy cameo erejéig Danny Trejo is felbukkan, aki nem mást, mint magát az Ördögöt, azaz El Diablót formálja meg. Ezekkel az arcokkal csúnyán félremenni nem lehet, őket mindig, minden körülmények között jó látni. 

Minden erénye ellenére azonban azt éreztem, hogy ezúttal mégis alacsonyabb fokozaton égnek a humorbombák. Az alkotók kevésbé voltak merészek a poénokat illetően és érezhetően igyekeztek elhajlani egyfajta könnyes múltidézés felé (talán annak is betudható ez, hogy 2018-ban elhunyt Hillenberg). Láthatjuk azt, amint SpongyaBob először találkozik barátaival és a fontosabb szereplőkkel, ami alapvetően aranyos, de talán épp ez az alkotás legfőbb problémája. Néhány ponton inkább hasonlít a film egy Illumination Entertainment-filmre, ami ha úgy en bloc nem is számít túl rossz dolognak, nálam pont emiatt veszített a bájából és a legfőbb vonzerejéből. Csúnyán fogalmazva: Tim Hillék jócskán elcukiskodták a dolgokat.

Ez pedig főként az utolsó harmadban a tárgyalás-jelenetnél ütközik ki, ahol már tényleg megelégszik a film azzal, hogy nosztalgiázzon és ez a kreatív, őrült energia rovására megy. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy ne lenne a film szórakoztató, bőven lehet élvezni és aki a napi Spongya-adagjára vágyik, az lényegében így is megkapja, amit szeretne. Csak épp kevesebb az ad hoc őrület, kevesebb az abszurditás. És ha e tekintetben hasonlítjuk össze az első mozifilmmel (amelyben, ne feledjük, a finálé David Hasselhoff hátsó fertályán játszódott - már ez önmagában leírva is nagyon jól jellemzi a dolgokat), akkor bizony  több vízcseppel és szappanbuborékkal elmarad attól. 

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

SpongyaBob: Spongya szökésben - Kritika

Kinek Ajánljuk
  • Akiknek már nagyon hiányzott egy egészestés SpongyaBob-rajzfilm.
  • Akik nem vetik meg a fárasztó humort.
  • Akik egy kicsit szentimentálisabb Spongyára vágynak.
  • Akik látni szeretnék, hogyan ismerkedett meg Spongya és Patrik.
Kinek Nem
  • Akik nem szeretik, ha elcukiskodják a dolgokat.
  • Akik az első filmet is főként az elszállt humor miatt szerették.
  • Akik nem szeretik a számítógépes animációt.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.