Hirdetés

Sráckor – Premier előtti kritika

|

A Harry Potterek-szériára szoktam használni azt a jelzőt, hogy "Hollywood legnagyobb felnövés története”. Richard Linklater erre a kijelentésemre most sikeresen rálicitált és "csupán" 12 évébe telt.

Hirdetés

Persze egyből rá lehetne vágni, hogy ez akkor is ugyanúgy működött volna, ha a főszereplőt minden életszakaszban egy másik gyerekszínész játssza, a felnőtteket pedig jó hollywoodi szokás szerint szépen elmaszkírozzák, és ehhez még 166 perc se lett volna szükséges, de ez abszolút tévedés. Pont azért olyan elemi erejű a film, mert nemcsak hogy látod Patricia Arquette-t elasszonyosodni, valamint a hétvégi apák tökéletes mintájaként szolgáló Ethan Hawke arcán a szaporodó ráncokat, hanem a mindvégig abszolút természetességgel (és hitelességgel) a figurát hozó Ellar Coltrane pufi gyerekből vézna kamasszá, majd ifjú felnőtté válása mellett jelleme, érdeklődése kialakulásának is a szemtanúi lehetünk. 

Ezt pedig megkönnyíti a Linklaterre jellemző pazar természetesség, ahogy az életből jól ismert szituációkat kezeli a gyermeki civódástól kezdve a szülők veszekedésén és anyagi problémáin keresztül, egészen a kamaszok dacos szerelméig, amelyek közül mindenki talál az életéből valamelyikre példát. Itt nincsenek nagy kirohanások, vagy nagy tragédiák, mert mindegyik jelenet, mindegyik szakasz már önmagában is nagyszerű, éppen ebből adódóan történetről sem beszélhetünk, hiszen itt maga az élet írja az egészet.
Az életnél pedig köztudottan nincsen jobb forgatókönyvíró, még az álomgyárban sem. Így lehet az, hogy a 12 év alatt beleszőtt temérdek popkulturális utalás (akkor még éppen aktuális irányzat, vagy vélemény) finoman ivódott bele a karakterek jellemébe és olykor fakasztotta mosolygásra a nézőt a jelen tekintetében. 
Ez pedig csak a filmvilág legnagyobb mágusainak sikerülhet, akiknek nem szükségeltetnek mesebeli lények ahhoz, hogy elvarázsoljanak minket. Pont ezért válik a Sráckor többé, mint egy egyszerű film: szereplőivel együtt növünk fel és/vagy komolyodunk meg és így válnak életünk kitörölhetetlen részévé. https://www.youtube.com/watch?v=Sp1dyBAeyG0

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.