Hirdetés

Stu atya - Kritika

|

Mark Wahlberg a pornóipar után a papneveldében is kipróbálta magát Californiában.

Hirdetés

Ha van valaki, akinek eseménydús életútja volt, az nem lehet más, mint Stuart Long: lázadó amatőr bokszolóként kezdte, majd katolikus papként végezte. Tolókocsiban. Az ő történetét vitte filmre Rosalind Ross (egyébként a filmben fontos szerepet játszó Mel Gibson felesége) Mark Wahlberg főszereplésével, aki a Boogie Nights után több, mint 25 évvel már nem a pornózásra, hanem Isten kegyelmére talált rá. Öregszik az ember, na.

Stu atya életét végigkísérték az egészségügyi problémái. Többek között emiatt hagyott fel a boksszal, majd egy közlekedési baleset (amit csoda, hogy egyáltalán túlélt) világított rá arra, hogy Istent és az egyházat kell szolgálnia, de testi szenvedése valójában csak ezután erősödött fel igazán, amikor kiderült, hogy fokozatosan sorvadnak el az izmai.

Hirdetés

A fizikai fájdalmai mellett a családi háttere sem jelentett gyógyírt a számára, ugyanis öccsét még fiatalon elveszítette, szülei eltávolodtak egymástól, sőt édesapja (Gibson) azontúl, hogy elhagyta őket, folyamatosan érzékeltette életben maradt fiával, hogy kevesebbet ér elhunyt testvérénél.

Stu atya története egyszerre felemelő és szomorú. És szerencséje, hogy igaz. Máskülönben egy sablonokkal teli tanmese lenne, aminek hatalmas a szíve, de csak csóválnánk a fejünket, hogy ez a mézes-mázos, olykor könnyfakasztó életút csak a filmekben létezik. Ettől függetlenül a narratíva csakugyan nem kerüli meg a kötelező dramaturgiai fordulópontokat, amiktől sokkal felszínesebbnek hat Stu karakteríve, de igaz történet lévén mégis elgondolkodtatja a nézőt kicsit arról, hogy egy-egy szemlátomást kilátástalan helyzetben megragadt embernek mire van szüksége, hogy boldogságra és lelki egyensúlyra találjon.

A film lezáró szakasza pedig, amikor Stu atya testi leépülését követhetjük végig, kifejezetten szívszaggató jeleneteket tartogat, ami nagyrészt a kiváló maszkmunkának és Wahlberg alakításának köszönhető. Az utóbbi időben túlnyomórészt vígjátékokban vagy akciófilmekben szerepet vállaló színész ismét megmutatta, hogy legalább ennyire magabiztosan hozza a drámai figurát, ha a szerep éppen azt követeli meg.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Ám minden pozitívuma ellenére meglehetősen feledhető film készült Stuart Long életéből, aminek legfőbb hibája a forgatókönyv kidolgozatlanságára vezethető vissza. A bevett műfaji panelek alkalmazásán túlmenően a mellékszereplők rendkívül egysíkúak, a párbeszédek többségében klisések, és bizonyos átvezető jelenetek, melyek például a főhősünk és az édesapa megtéréséhez vezető útnak ágyaztak meg, többnyire kidolgozatlanok.

A Stu atya végeredményben egy igényesen elkészített keresztény film. Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert számtalan olyan oktató jellegű keresztény film készült már (pl. Új esély, Perben az ördöggel, Interjú Istennel), amik amellett, hogy a fő mondanivalót helyezik didaktikus módon előtérbe a történet hiteles ábrázolásának rovására, a filmkészítés egyéb területein (úgymint a színészvezetés, casting, operatőri munka, vágás) sem aratnak felhőtlen sikert. A Stu atyán azonban látszik, hogy többnyire hozzáértő kezek dolgoztak rajta, és sikerült egy hasonló struktúrájú történetet befogadhatóbbá tenniük.

A Stu atya HBO Maxon megtekinthető. 

Stu atya (2022)

Kinek Ajánljuk
  • Aki szereti az érzelmekkel teli megtéréstörténeteket.
  • Aki szívesen látná Mark Wahlberget drámai szerepben.
Kinek Nem
  • Aki nem szereti a kilúgozott tanmeséket.
  • Aki rétegelt karaktereket akar látni.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.