A közösségi média korában, ahol az ember kvázi minden lépése dokumentálható, egyre nagyobb teret kapnak az influencerek. Akadnak köztük semmihez sem értő, álbölcsességekkel dobálózó szélhámosok, lenge öltözékben pózoló kirakatcelebek, de lelkiismeretes motivátorok is. Magnus van Horn ebbe a világba enged betekintést a maga módján.

Sylwia (Magdalena Kolesnik) fitneszedző, az egyik közösségi oldalon nagyjából 600 000 követője van, akikkel igyekszik szoros és közvetlen kapcsolatot ápolni. A gyönyörű, mindig közvetlen és mosolygós lány azonban magányos, párkapcsolatot szeretne. Egyik videójában erről fakad ki, mely a médiában és a rajongói közt is nagy visszhangot vált ki.

Van Horn ötlete abszolút aktuális és remek. Fogott egy sokszor látott témát és átültette a modern világba, s egy olyan történetet mesélt el, ami kvázi bárkivel megtörténhet, még csak különösebben híresnek sem kell lenni hozzá. Kicsit a 2012-es Teddy mackó című filmre emlékeztetett a koncepció, mely egy középkorú testépítőről szól, aki anyja érzelmi zsarolásai miatt már-már kínosan szégyellős, pedig csak szeretetre vágyna. Máshova fut ki mindkét alkotás, de sok dologban egyeznek. Két, a mai normák szerint tökéletes külsejű személyről szól, akik nagykanállal habzsolhatnák az életet, mégis sokkal inkább érzik magukat magányosnak.

Sylwia szociális élete nagyjából kifogástalan, élvezi is amit csinál, egyedül a szerelem nem kopogtat be hozzá. A cselekmény néhány hosszabb szegmensre van bontva, melyek azt hivatottak ábrázolni, hogy miként telnek hősünk mindennapjai. Az első konfliktust egy perverz zaklató szállítja, s noha a férfi nem agresszív, kár lenne azt feltételezni, hogy nem veszélyes. Ezt követően a főhős édesanyjának szülinapi bulijára látogatunk el, ahol újfent felszínre tör a magány mibenléte.

Sylwia mintha nem találná a helyét, egyedül a kutyája és az edzések nyújtanak számára támaszt. Döntései olykor megkérdőjelezhetőek, a magabiztos kisugárzást hátrahagyva kergeti magát kínos szituációkba. Végtelenül komplex jellem, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy ennek a történetnek ő egyszerre a hőse és antihőse. A zárás mondhatni megadja a revelációt, mégis hiányérzetet hagy maga után. Mintha van Horn nem feltétlenül tudta volna, hogy mi legyen a végső konklúzió. Az alkotói szándék világos, de valahogy nem tudtam szabadulni a se füle-se farka érzéstől.

Magdalena Kolesnik szinte minden jelenetben feltűnik és mintha ráöntötték volna a szerepet. Tökéletes választás volt, nem csak külsőre, de a játéka alapján is. Igéző tekintetében bizony ott lappang a magány, de ezen felül is rengeteg érzelem köszön vissza az arcáról.

A Sweat nem rossz film, de számomra sajnos inkább érződik egy kihagyott ziccernek. Érdekes témákat boncolgat egyedi aspektusból, aktuális és átélhető köntösben, ráadásul a zárás után is beszédtémát szolgáltat, gondolkodóba ejt. Kár, hogy a tempó itt-ott indokolatlanul komótos, bő negyedórát lehetett volna vágni belőle, a legnagyobb problémám azonban sokkal inkább az, hogy a mű a főszereplőjével egyetemben sokszor nem találja a helyét. Szerencsére így is egy erős és színvonalas karakterdráma, csak a várt katarzis maradt el.