Szabadesés - Kritika

No, Pálfi Györgynek is vannak ilyen sztorijai. Mert lehet bármennyire furcsa a Te szomszédod, nagy valószínűséggel a nyomába se ér azoknak az alakoknak, akik ebben a filmben játszanak szerepet. A te szomszédod megállás nélkül szexel? Ugyan, itt egy férfi talpig alufóliába csomagolva vadászpuskával lövi a csótányokat. A te szomszédod folyton károg minden és mindenki miatt? Ne zavarjon, itt egy olyan szerelemi háromszög alakult ki, amilyet még nem láttunk. Furcsa helyzetek, furcsa emberek, furcsa világ. Isten hozta Önöket Pálfi György világában. A film elején Molnár Piroska penny-s szatyorral, tetőtől-talpig felvértezve magát a fagyos éjszaka ellen, cammog felfelé. Emeletről-emeletre jár, mígnem végre a tetőre ér. Belebámul a fényes éjbe, majd szépen egy lépéssel lerövidíti a lefelé vezető utat. "Már megint a magyar rögvalóság." - gondoljuk magunkban, ahogy nézzük zuhanni a nénit. Földre érést követően azonban nemhogy nem látunk széttrancsírozott holttestet és véres cafatokat, de a nénike lassan feltápászkodik, összeszedi a szatyorból kiszóródott műanyag flakonjait, felszedi a szemüvegét, szépen összeszedi magát, majd elindul újra felfelé. Útja során - vezessen az akár felfelé, akár lefelé - bepillantást nyerünk a lakók életének egy szegletébe.

7 szoba, 7 történet. Molnár Piroska zuhanását követően már felsejlik bennünk a gondolata annak, hogy azért ez mégsem lesz egy hétköznapi történet. Ez itt egy olyan világ, ahol a hétköznapi ráció és ész nem nagyon játszik szerepet, de mégis minden és mindenki picikét ismerős. Mintha ismernénk őket, de mégsem. Mintha Pálfi György kreált volna egy párhuzamos univerzumot, melynek eseményei ugyan távol állnak az általunk ismert valóság talajától, de mégis ad egyfajta tükörképet. Valahol ott vagyunk. Valahol, tehát ez a rideg, szorongó magyar rögvalóság (de ne is szűkítsük le, nem csak a magyarok ismerhetnek itt magukra). Ferdén, baromi ferdén, de mégiscsak. Ugyanúgy vannak itt emberek, akik mások átveréséből csinálnak maguknak hasznot, férj és feleség elbeszélnek egymás mellett és nem hallgatják meg a másikat, az ignorancia extrém formákat ölt. Pálfi valóságnézete egy groteszk objektíven keresztül tárul a szemünk elé, amelyet fekete komédiaként küld le a torkunkon. Hogy jobban csússzon és ne legyen olyan fájdalmas. Formát illetően Pálfi semmit nem bízott a véletlenre, a Taxidermiát idézően extrém és durva stílusban tárja elénk történeteit. Extremitást illetően a rendező egy helyen olyan messze megy, hogy azt egész biztosan nem fogjuk elfelejteni - már csak azért a jelenetért is érdemes megnéznie azoknak a hozzám hasonló nézőknek, akik vevők arra, hogy egy film meglepi a befogadót és ad nekik egy jókora gyomrost. Nem szeretnék semmit ellőni, de megnézitek, tudni fogjátok. Ahogy néztem a jelenetet, nem tudtam eldönteni, hogy hangosan felröhögjek, vagy megbotránkozzak és felkiáltsak, esetleg eltakarjam a szemem. Leginkább végül az előbbi győzött: ezt a fajta állatságot és elvetemültséget csakis kaján vigyorral tudom nyugtázni.

A történeteket illetően azonban van egy rossz hírem. Hasonló filmeknél gyakori hiba, hogy a színvonal meglehetősen hullámzó. Vannak nagyon jó epizódok (a fordított szülés-jelenet, illetve az apa-anya-kisfiú felállás is ragyogó), ahogy vannak gyengébbek is (a sitcomos rész számomra túl mesterkélt volt és humortalannak tartottam, a Nagy Zsolt-etapot pedig leginkább az mentette meg nálam, ahogyan vége lett) és sokszor vagy nem egészen volt tiszta a rendező intenciója, vagy pedig épp ellenkezőleg: tisztának hatott, viszont túl fantáziátlanul és steril módon, illetve ahogy egyesek mondanák, túlságosan művészieskedve nyúlt a témához. Tudjátok, kicsit több akar lenni, mint ami. Ezt mondjuk főként a már említett Nagy Zsolt-résznél éreztem, ami egy higiéna-mániás párról szólt. Itt a legfőbb baj abból fakadt, hogy a kivitelezésnél a "nagyobb a füstje, mint a lángja"-effektust éreztem. Ahogy tiszta lett az, hogy mit is akar mondani a rendező, onnantól kezdve túl erőltetetté vált az egész. Furcsának furcsa volt, bizarrnak bizarr, de nem éreztem működőképesnek, sem pedig elég viccesnek. Mondjuk ki: az öncélúság határát súrolta. Ezzel ellentétben a bivaly-sztoriban volt valami plusz, ami miatt képes volt megfogni. A képek mögött több tartalmat éreztem. Több érzelmet véltem felfedezni, ami miatt valamiképpen azonosulni is lehetett a látottakkal. Ami pedig a szülőszobás jelenetet illeti, ott maga a felvezetés, az a hosszas expozíció volt az, ami igazán kiváló volt, ennek köszönhetően még inkább ütöttek a záróképsorai a történetnek.

Negatívumokat kompenzálandó azért az operatőr, Pohárnok Gergely munkája minden tekintetben megnyerő és szép (az Utóéletet is ő fényképezte), a film zenéje is kellően hoz egyfajta hangulatot, illetve Molnár Piroska csendben méltatlankodó nénije is emlékezetesnek bizonyul. Bár hozzá kell tennem, hogy színészi alakításokban egyébként sem teljesít alul a film, panaszra igazán nem lehet okunk. Összegezve tehát, a Szabadesés egy olyan film, amit sokkal jobban tudsz majd értékelni, ha bírod az elvont, furcsa világú filmeket. Nem kétlem, hogy akkor is megtalálod a számításod, ha nem veted meg egy rendező kísérletezgetését (úgy, hogy nem mindig jár sikerrel), illetve ha nem bánod hogy kicsit egyenetlen és bárdolatlan az összhatás. Láttunk már ennél jobban összerakott munkát Pálfitól, de egyszer-egyszer minden hozzá hasonlóan magas kvalitású direktor megérdemli, hogy játszadozzon egyet a mozivásznon. Nem sikerülhet mindig minden, de olykor egy kisebb kudarc is bizonyulhat érdekes és izgalmas néznivalónak. https://www.youtube.com/watch?v=r5VKg8KpFGE

Oldalak: 1 2