2024-ben talán már végletesen elcsépeltnek hangozhat a megállapítás, miszerint világunkat inkább a szubjektív, semmint az objektív igazságok mozgatják. Az már egy hosszú vita tárgya lehetne, hogy az előbbi honnan is eredeztethető: az egyénből, a felmenőiből, a központi hatalomból, a társadalmi normákból?
Az öt év után ismét hazai filmet forgató Hirokazu Koreeda japán rendező (a 2018-as Bolti tolvajokkal Cannes-ban nyerte el a legjobb film díját, azóta két idegennyelvű filmet forgatott le) az igazság, mint univerzális fogalom problematikáját bontja ki a Szörnyeteg című filmjében. Ezt méghozzá a lehető leggyönyörűbb és legmeghatóbb módon hajtja végre, ami talán még azokat is gondolkodóba ejti, akik idáig meg voltak győződve arról, hogy csakis a saját igazuk a szent és sérthetetlen, és mindenki más egyszerűen el van tévedve.
A tavalyi évet öt díjjal abszolválta a Szörnyeteg a különböző filmfesztiválokon - közöttük talán a legnívósabb Szakamoto Judzsi győzelme a legjobb forgatókönyv kategóriában. Ez utóbbi teljesen megérdemelt, hiszen a Szörnyeteg az egyik legproblémásabb narratív struktúrában jeleskedik, nevezetesen elmeséli ugyanazt az időintervallumot több szereplő perspektíváján keresztül. Mindezt úgy, hogy minden egyes iteráció a maga különböző szemszöge ellenére izgalmas maradjon, és tudjon valami újat mutatni az előzőhöz képest.
Egy este kigyullad egy hostess klub, amit az egyedülálló, megözvegyült anyuka, Szaori, illetve ötödikes kisfia, Minato a lakásuk erkélyéről követnek figyelemmel. A kiscsalád látszólagos idillje gyorsan elillan, miután Szaori egyre furcsább viselkedést figyel meg a fiánál, és csakhamar az iskola új tanárának, Mr. Horinak a nyakába akarja varrni az egész változást. A tanár bár bocsánatot kér, a probléma nem szűnik meg, Szaori pedig egyre vehemensebb módon követel elégtételt az iskolától.
Az első felvonásban nagyon könnyű beleélnünk magunkat az anyuka szerepébe nézőként, és az igazgató, illetve a tanári kar őszintétlensége, passzivitása már egyenesen vérlázító lesz a fejezet végére. A néző gyorsan el is könyvelheti magában, hogy bizony, a címszereplő valószínűleg ez a Mr. Hori lesz, aki kiskorú diákokon áll bosszút korábbi sérelmeiért. Igen ám, de ezután visszaugrunk a hostess klub leégésének estéjéhez, és ezúttal már Mr. Hori szemszögéből kísérjük végig az eseményeket, majd megrökönyödve tapasztaljuk, hogy az anyuka követelései túlzónak bizonyultak.
A Szörnyeteg már akkor is fontos üzenettel szolgálna, ha csak ezt a két szubjektív igazságot ütköztetné egymással, ám a bravúr a harmadik felvonással teljesedik be. Nemcsak az derül ki, hogy ki is égette le a hostess klubot (ami igazából nem is a fő rejtélye a cselekménynek), hanem az is, hogy kicsoda a címben található szörnyeteg. Az utolsó, Minato szemszögéből bemutatott szegmens ugyanis teljesen a feje tetejére állítja az addigi ismereteinket, és szembesíti a nézőt is, hogy milyen könnyen tudunk rezonálni a felnőtt karakterek motivációival és sérelmeivel, miközben teljesen megfeledkezünk azokról, akikért egy felnőttnek felelősséget kellene vállalnia: a gyerekekről.
A záró etap történéseit már nem részletezném, csupán annyit tennék hozzá, hogy szívbe markolóan világít rá a jelenünk problémáira, miszerint a nagy "elfogadási háború" célkitűzéseit milyen könnyedén forgatják át az emberek a saját szubjektív igazságukká. Ez pedig az első bekezdésben taglalt patthelyzethez tud vezetni: ha nekem is igazam van, meg a másiknak is a saját szemszögéből, akkor kié a "tuti igazság"? Koreeda egy harmadik perspektíva bevonásával szembesíti az első két nézőpont karaktert a fals gondolkodásmóddal, a szűk látásmóddal, amire reflektálva végül képesek lesznek feloldani a saját patthelyzetüket.
A Szörnyeteg legnagyobb erénye, hogy többféle néző is megtalálhatja benne a számításait. Aki a kreatív narratív megoldásokat hajkurássza, annak a cselekmény hármas struktúrája találhat be. Aki a tanulságos és elgondolkodtató történeteket szereti, az háromféle nézőpontból kap üzeneteket, melyek egymást kiegészítve egy igen fontos verdiktet fogalmaznak meg. Végül pedig aki az érzelmes, a lelket simogató és megszólító műveket preferálja, az valószínűleg a finálé záró képkockáinál a könnyeivel is küszködhet.
