Az emlékezet furcsa velerajója az emberi életnek. Biztos mindenki tapasztalta már, hogy míg bizonyos dolgokra a legapróbb részletekig emlékszünk, más emlékek rendkívül homályosak, akármennyire is erőlködünk. De olyan élménye is volt a legtöbbünknek, hogy egy baráti társaságban mindenki kicsit más részletekre emlékezett egy adott eseményről. És még csak azt sem kell feltételezni, hogy valaki hazudik, egész egyszerűen rengeteg dolog befolyásolja, hogy a dolgokat miként tárolja el az agyunk. 

Régóta tudjuk, hogy ez a beismerés remek alapja lehet egy bűnügyi filmnek, hiszen viszonylag könnyű úgy elmosni az erkölcsi határokat, ha valójában sosem lehet tudni, hogy hőseink miről milyen információkkal rendelkeznek. Ráadásul a készítők ilyenkor épp azt a tulajdonságot teszik bizonytalanná, ami a legfontosabb egy nyomozó számára: az erkölcsi integritást, az összefüggések megértésének képességét. 

A Szunnyadó vérebek ebből az alapállásból indul ki, és pont azt hozza, amit egy ilyen filmtől elvárhat a közönség. Könnyed szórakozás, némi csavarral és gondolkodnivalóval, de csak addig a szintig, ami  nem zavarja meg az egyszerű befogadást. 

Roy Freeman (Russell Crowe) egykor zsaru volt, azonban ittas vezetés miatt már nem végezheti a munkáját. Ennél is nagyobb gond, hogy Alzheimer-kórban szenved, aminek nyomán a legalapvetőbb dolgokra sem emlékszik, míg a saját és az orvosa nevét is egy cetlire írják fel neki. Egy nap felkeresi egy civil szervezet, akik egy régebbi ügyét veszik elő, amelyben könnyen lehet, hogy ártatlanul ítéltek el egy fiút, akire hamarosan halálbüntetés vár. Roy ismét nyomozni kezd, de közben összeakad olyan különös figurákkal, mint a Karen Gillan által alakított Laura Baines, vagy a veszélyes Joseph Wieder (Marton Csokas). 

Az előbb azt mondtam, hogy a Szunnyadó vérebek azt nyújtja, amit várhatunk tőle, de érdemes azért rögtön árnyalni ezt az állítást. Ebben a filmben ugyanis közel sincs annyi akciójelenet, mint amennyit a cím vagy a szinopszis ígér. Természetesen van, hogy előkerülnek a fegyverek, de a konfliktus sokkal inkább a szereplők fejében, a pszcihé terében zajlik.

Viszont mindenkit megnyugtathatunk, ezen a téren meglepően jól működik a film. Persze megvannak az elkerülhetetlen hibák: igen, helyenként nagyon úgy tűnik, hogy Crowe karaktere mindig pont annyira emlékszik, ami épp megfelelően mozdítja előre a cselekményt, és az is tény, hogy Karen Gillan és Marton Csokas figurája is karikatúraszerűbbre sikerült, mint kellett volna. 

Ugyanakkor azt mindenképpen meg kell adni a filmnek, hogy sok hasonló műfaji darabbal ellentétben valamennyire komolyan veszi magát. Az eseményeknek, a döntéseknek van következménye, nincs mindig ott az isteni beavatkozás, ami az utolsó pillanatban megmenti a főhősöket. Ezáltal sokkal izgalmasabb lesz a mozi, még akkor is, ha magát a végkifejletet azért jó előre lehet tudni. 

És azt is meg kell jegyezni, hogy a Szunnyadó vérebek gondolatilag is izgalmasabb, mint a legtöbb hasonló próbálkozás. Persze nincs itt valódi mélység, de ahogy említettük, pszichológiailag többnyire megalapozott a film, s az emberi elme egy izgalmas aspektusát mutatja be, végül pedig arról szól, hogyan leszünk képesek megküzdeni saját hibáinkkal. 

Russell Crowe színészi karrierje nem az elmúlt években volt a csúcsponton, de ezzel az alakításával semmiféle probléma nincs. Magabiztosan hozza a visszavonult rendőrt, azokban a jelenetekben sem válik modorossá, mikor a forgatókönyv nem igazán segíti. 

A Szunnyadó vérebek nagy eséllyel fog eltűnni a tavaszi mozikínálatban, pedig kategóriájában egyáltalán nem egy rossz film. És hátha új lendületet ad főszereplői karrierjének.